Puccsal vette át a hatalmat Kun Béla

Az őszirózsás forradalom után kiépített rendszer nem tudta orvosolni a legfontosabb problémákat, többek között nem sikerült kielégítő földreformot végrehajtani, és szabad választásokat sem írtak ki. Amikor pedig az antant 1919. március 20-án újabb, jelentős területek kiürítését követelte keleten, a Berinkey-kormány lemondott. Károlyi Mihály a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot bízta meg a kormányalakítással, ez hozta el a válságban megerősödött kommunisták számára a cselekvés pillanatát.

A szocdem párt balszárnyát vezető Landler Jenő megegyezett a kommunista vezetéssel, hogy másnap puccsot hajtanak végre, és proletárdiktatúrát alakítanak ki.

– írja a Rubicon.hu. Március 21-én Budapesten plakátok hirdették a Garbai Sándor – gyakorlatban Kun Béla külügyi népbiztos – vezette Forradalmi Kormányzótanács megalakulását, az első, szovjet mintára létrehozott európai állam születését. A tanácsköztársaság 133 napja alatt megpróbált Leninék példája után kormányozni: megkezdte a földek és üzemek állami tulajdonba vételét, diktatúrát hozott létre, harcot indítva a „régi rend”, főként a nemesség, a gazdag polgárság, parasztság és az egyházak ellen.

Az „osztályharc” a szovjet Cseka mintájára létrehozott terrorkülönítmények vezetésével folyt, amelyek a vidéket járva, élet-halál uraiként „bíráskodtak” a gyanúsnak ítélt emberek felett, gyilkoltak és túszokat szedtek a lakosság köréből. A tanácskormány fegyverrel szállt szembe az egyre nagyobb területeket megszálló szomszédos országok haderejével, a Vörös Hadsereg júliusban a Tiszántúlon támadásba lendült a románok ellen, az offenzíva azonban pár nap alatt összeomlott. Az ellentámadásba váltó román csapatok pedig augusztus elsején elfoglalták Budapestet, véget vetve a proletárdiktatúrának.

Izgalmas tudományos tartalmaink a közelmúltból:

A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát

Véletlenül fedezték fel az ágyi poloskák gyenge pontját

Új magyarázatot találtak a rövidlátásra

Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot?

Kvíz: mennyire ismered a második világháború történetét?

The post Puccsal vette át a hatalmat Kun Béla first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest