Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások

73 millió forint. Ennyi pénzből jótékonykodhat évente Sulyok Tamás államfő, de ugyannyi a kerete a volt köztársasági elnököknek, illeve ennyit közpénzt oszthat szét a fideszes Kövér László házelnök is. Az összességében 365 millió forintot jelentő összegből idén eddig már 112 millió forint ment el.

A Népszava gyűjtése szerint Áder János csaknem 50 milliót adott a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének. A volt államfő 2025-ben többször is ezt a szervezetet támogatta, adományával jócskán felülmúlta Novák Katalin rekordösszegét.

Kövér László hagyományosan sokaknak ad kevesebbet, 25 szervezet kapott tőle csaknem 26 millió forintot: a legtöbbet, 2 milliót a Brassó-Belvárosi Római Katolikus Plébánia, de kedvezményezett volt egy pápai fociklub és a Magyar-Turán Alapítvány is.

Sulyok Tamás eddig csaknem 30 milliót adományozott idén. A koraszülöttekért dolgozó Plüss Kommandó Alapítvány 500 ezer, Sántha Xénia csíkszeredai hegymászó 2,5 millió forintot kapott. Jutott a közpénzből 3 millió egy erdélyi teológiai líceum gyümölcsfeldolgozó gépére, és 1,5 millió egy kerékpáros békemisszióra is.

Novák Katalin eddig háromszor jótékonykodott. A legtöbb pénzt 4,5 millió forintot, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyerekekért kapta. A Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítványnak 1, míg a Szív Bajnokai Alapítványnak 2 milliót szánt. Tavaly Áder János után ő volt a második legbőkezűbb adakozó. A kegyelmi botrányba belebukó Novák Katalin akkor 50 millióval segített egy egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítványnak.

Schmitt Pál idén még nem jótékonykodott. Tavaly – Kövér Lászlóhoz hasonlóan – nála is rengeteg volt a kedvezményezett, a legnagyobb adományt a Magyar Máltai Lovagok Alapítványa kapta, 10 millió forintot. A jogszabály szerint a politikusoknak döntéseiknél csak arra kell ügyelniük, hogy a pénzt párt, politikai tevékenységet folytató szervezet nem kaphatja.

The post Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest