Az 50 éves O’Sullivan a Day elleni mérkőzésen az első játszmában (frame) ért el 153-as bréket, de ehhez is az kellett, hogy úgynevezett free ballhoz (szabad golyóhoz) jutott a rivális hibáját követően.
Alapesetben a sznúkerben 147 a maximális brék, ez azonban akár 155-ig növelhető, ha az ellenfél hibája után még az összes golyó az asztalon van, a játékos pedig szabad golyóval kezdhet.
148 volt a korábbi rekord
Versenyen az eddigi rekord 148-as brék volt, amelyet még 2004-ben, a skót Jamie Burnett lökött. A sportág legendájának tartott O’Sullivan a sikeres 153-as brék után mosolyogva nyugtázta a rekordot, miközben 147-es bréket pályafutása során már 17 alkalommal ért el, ez szintén csúcs.
A leggyorsabb 147-es brék ugyancsak az ő nevéhez fűződik, ezt az 1997-es vb-n 5 perc 8 másodperc alatt teljesítette.
A mostani idényben O’Sullivan már két 147-es bréket is lökött, sőt, mindkettőt ugyanazon a mérkőzésen, a szaúdi Masters-viadal elődöntőjében.
The post 22 éve fennálló világrekordot döntött meg a sznúker legnagyobb alakja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





