Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész, harcművész. Halálhírét Instagramon jelentették be, azt írták, a színész a családja körében hunyt el.

A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma volt. Számunkra odaadó férj, szerető apa és nagyapa, csodálatos testvér, családunk középpontja

– búcsúztak tőle a posztban.

Norris egy nappal korábban került kórházba, a sajtóértesülések szerint hirtelen egészségügyi vészhelyzetről lehetett szó, a színész ugyanis szerdán még a szigeten edzett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chuck Norris (@chucknorris) által megosztott bejegyzés

Anyja udvarán oktatott karatét

Norris az Oklahoma állambeli Ryanben született Carlos Ray Norrisként. Gyerekkora apa nélkül, szegénységben telt, egy 2005-ös dokumentumfilmben arról beszélt, hogy anyja pozitív képet alkotott szinte mindenről, ez a fajta mentalitás pedig rá is átragadt. Világhírű beceneve a hadseregben ragadt rá, amikor felvilágosították, hogy a Carlos a Charles megfelelője – így lett belőle Chuck.

A sereg után rendőr akart lenni, így lyukadt ki a harcművészeteknél. Kezdetben taekwondózott, amiben fekete övet szerzett, később cselgáncsot tanult, ahol a legmagasabb szintig, a barna övig jutott. Emellett egy repülőgép-alkatrészeket készítő gyárban kapott állást, ám nem tudta eltartani belőle a családját, így harcművészetet kezdett oktatni, hely híján az anyja hátsó kertjében. A sportban kiemelkedő volt: előbb városi, majd megyei, később országos, legvégül pedig hatszoros karate-világbajnok lett. 1974-ben fejezte be a profi versenyzést. Egyik utolsó meccsére még Bruce Lee is kiment.

Lee 1972-ben hívta fel Norrist, hogy csináljanak egy közös filmet, a többi pedig már történelem. Ez volt A sárkány útja, amely filmsztárt csinált a harcművészből.

Nem akartam színész lenni, ezt a szerepet viccesnek gondoltam. Arra számítottam, hogy jó móka lesz Bruce-szal forgatni

– nyilatkozta minderről Norris.

A legyőzhetetlenség szinonimája

A nyolcvanas évekre a verekedős B-filmek ikonjává vált, egyúttal popkulturális jelenséggé: a legyőzhetetlenség szinonimájává.

Ezt tovább erősítette a Walker, a texasi kopó – erről itt írtunk – című sorozat, amelyben 1993-tól játszott, nyolc évadot ért meg. 2012-ben felhagyott a filmezéssel, ekkor tűnt fel utoljára nagy filmben, ez volt A feláldozhatók második része. Ezt követően is visszatért még a szakmába szinkronmunka (Goldberg család) vagy cameo (Hawaii Five-0) erejéig. A színész az utóbbi éveiben texasi farmján élt családjával, elsősorban filantróp tevékenysége révén került a sajtóba.

A színész március 10-én ünnepelte 86. születésnapját, amely alkalmából bokszolós videót osztott meg, amelyhez azt írta: „Nem öregszem, szintet lépek!”

Arról, hogyan vált Norris a világ egyik első és legfontosabb mémjévé, itt értekeztünk:

Kapcsolódó
20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje

Alig van olyan poénkör, amit világszerte szinte mindenki ismerne és értene is egyszerre, mint a most 85 éves Chuck Norrishoz köthető, sokszor az abszurditásig fokozott tartalmakat. Az évtizedek alatt Norris is megbékélt a jelenséggel, sőt, bele is állt.

The post Meghalt Chuck Norris first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest