Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták

Szoboszlai Dominik lett a meccs embere az UEFA-nál is.

Nehéz pontosan megmondani, hogy mi változott Szoboszlai esetében. Furcsa, hogy sokkal több gólt szerez, mivel nem feltétlenül vannak jobb helyzetei. Sőt, sokkal többet lő távolról. Ez persze némileg a szerencsén is múlik, de az önbizalmon is. Soha nem volt kérdés, hogy kiemelkedő rúgótechnikával rendelkezik. Most viszont bátrabban próbálkozik, és ez kifizetődik

– válaszolta a 24.hu megkeresésére Alex Caple, az Anfield Watch szerzője, amikor arról faggattuk, mi állhat Szoboszlai Dominik megtáltosodása mögött.

Merthogy a magyar középpályás ismét akkor villant, amikor nagyon nagy szüksége volt rá a Liverpoolnak. Az angol csapat Törökországban 1-0-s hátrányba került Sallai Roland klubja, a Galatasaray ellen, a visszavágón azonban sikerült hamar ledolgoznia a hátrányt a Poolnak, miután egy szögletnél Alexis Mac Allister laposan középre lőtt labdájára Szoboszlai érkezett üresen, majd ballal, elegánsan a kapuba helyezett.

Ezzel pedig megszerezte a 12. találatát is a szezonban, amivel klubszinten beállította az egyéni rekordját.

Steven Gerrard is Szoboszlai rajongója

Úgy tűnik, nem csak jobb lábam van

jegyezte meg viccesen Szoboszlai gyerekkori példaképének, Steven Gerrardnak a mérkőzés után, mire a klubikon nem fukarkodott a dicsérettel: „szárnyal, tele van önbizalommal. Nagyon sokat fejlődött, amióta a Liverpool játékosa. Tudtuk, hogy nagy tehetséget igazolt le a csapat, és már most a pályafutása csúcsán van, pedig a legjobb formáját még csak a jövőben fogja megmutatni” – méltatta Szoboszlait.

Nem egyszer fordult már elő, hogy hátrányban a Liverpool görcsölt a szezonban, Szoboszlai mostani gólja azonban áttört egy gátat, az angol csapat pedig végül elgázolta riválisát, 4-0-ra győzött és továbbjutott a legjobb nyolc közé, ahol majd a címvédő PSG-vel találkozik.

Különösen szerencsés volt, hogy a TNT Sportson később egymás mellett állt Szoboszlai és Gerrard, a magyar ugyanis több szempontból is a legendás elődöt idézte meg a mérkőzésen. 2007 óta ő az első középpályás a Poolból, aki öt egymást követő hazai mérkőzésen is betalált, erre legutóbb Gerrard volt képes, és ő volt az is, aki 16 éve, egy 1-0-ra elveszített első meccset követően vezetést szerzett a Lille elleni párharc visszavágóján, és az angol csapat akkor is kiharcolta a továbbjutást.

A magyar játékos szerda este kiharcolt még egy tizenegyest is (Mohamed Szalah ugyanakkor kihagyta a büntetőt), dominálta a középpályát, és a meccs legjobbjának választotta az UEFA, valamint a liverpooli szurkolók is.

Utóbbi elismerést már nyolcadik alkalommal érdemelte ki a szezon során, és sokat elárul Szoboszlai teljesítményéről, hogy ebben a rangsorban Florian Wirtz a második négy díjazással.

Charlie Crowhurst – UEFA/UEFA via Getty Images Szoboszlai Dominik lett a meccs embere az UEFA-nál is.

Gyakorlatilag minden statisztika alátámasztja, hogy Szoboszlai igazi vezérré nőtte ki magát mostanra, és Arne Slot sem szívesen hagyja ki a csapatból: eddig az idényben 42 meccs került a lábába, és mindössze kétszer cserélte őt le a holland edző, ezen kívül még a City ellen hagyta el idő előtt a pályát, amikor kiállították, bár az is a meccs legvégén volt.

Már most bő 300 perccel többet játszott, mint az előző szezonban összesen, és hol van még a vége?

Nem győzöm folyton elismételni, micsoda tulajdonságokkal rendelkezik. Már-már képtelenség, amit tud a labdával és anélkül is

– dicsérte a játékosát a szezon során Slot, aki kiemelte Szoboszlai munkabírását, és azt, hogy gyakorlatilag a pálya bármely pontján bevethető, mert megállja a helyét.

Szoboszlai, a gólzsák

Azt megszoktuk már Szoboszlaitól, hogy futómennyiségben, sebességben kiemelkedő, hogy a pálya egészét bejátssza, és remekül találja meg a csapattársakat – a mostani szezonban eddig 89 helyzetet teremtett a többieknek, amiből 15 ziccer volt, és van nyolc gólpassza is. Amiben viszont látványosan szintet lépett, az az, hogy, amíg korábban bírálták amiatt, mert adós volt a gólokkal, mostanra sikerült elhallgattatni a kritikusait: a 12 góljánál csak Hugo Ekitiké szerzett többet a liverpooli keretből, a franciának 17 találata van.

Szoboszlai ezzel karnyújtásnyira került attól, hogy felnőtt karrierje legtermékenyebb szezonját zárja.

A 25 éves játékos eddigi legjobbja ilyen tekintetben a 2019–2020-as idény volt, amikor még a Salzburgot erősítve szintén 12 találatig jutott – és, mivel most még két és fél hónap hátravan a klubszezonból, talán nem nagy rizikó kijelenteni, hogy túlszárnyalhatja ezt, főleg, hogy csapata még három versenysorozatban talpon van.

A 2018–19-es idényben, melynek az első felét a salzburgiak fiókcsapatánál, a Lieferingnél töltötte, 11-gyel zárt, amiből hatot az osztrák másodosztályban szerzett (az egyik bajnokin ráadásul triplázott). Lipcsében kétszer érte el a tízgólos határt, míg Liverpoolban most, a harmadik évében jutott el először két számjegyű góltermésig – elsőre hét-, másodjára, a bajnoki címmel zárult szezonjában nyolcgólos produkcióval zárt.

Már csak egy fejesgól hiányzik

Szoboszlai szinte minden hangszeren játszik. Szerzett gólt akcióból, közvetlenül szabadrúgásból, szöglet után, tizenegyesből, jobb és bal lábbal is – már csak egy fejes kellene az idény hátralévő részében, hogy teljes legyen a paletta.

Mivel ebben a szezonban még nem duplázott, a 12 találatát 12 különböző mérkőzésre osztotta el. Míg az első két szezonjában egyetlen kivételtől eltekintve csak győztes mérkőzésen volt eredményes a Liverpoolnál, addig a mostani minta visszaadja a csapat hullámzó teljesítményét is:

a Pool hét győzelemnél, két döntetlennél és három vereségnél jár azokon a találkozókon, amikor a magyar középpályása is betalált.

A Premier League-ben maradnak el leginkább az eredmények, csak egyetlen olyan bajnokit sikerült megnyerni, amikor Szoboszlai eredményes volt, az Arsenal elleni rangadót, amit egy látványos szabadrúgásgóllal döntött el a magyar válogatott csapatkapitánya. Mellette két-két döntetlen és vereség a mérleg azokon a találkozókon, amikor Szoboszlai megzörgette a hálót.

Négy győztes gólnál jár eddig, ebben is csak Ekitiké áll előtte a házi rangsorban.

  • Az Arsenal mellett az Inter elleni Bajnokok Ligája-csúcsmeccsen is ő volt az egyedüli gólszerző (Szalah távollétében ő végezte el az angolok büntetőjét),
  • míg a Marseille és a Galatasaray ellen ő kezdte meg a gólgyártást, majd verte nullára ellenfelét a Liverpool.

Ami még feltűnő, hogy, míg a nemzetközi trendek a végletekig kijátszott helyzetek felé tendálnak, addig Szoboszlai a régi időket idézve – és kivételes rúgótechnikáját bizonyítandó – távolról igazán veszélyes:

eddig hétszer is a büntetőterületen kívülről talált be az ellenfelek kapujába, így 6,86-os xG, azaz várható gólmutató mellett jutott el 12 találatig.

Bár már többször a védelem jobb oldalára vezényelte őt Slot, a szezonban eddig 89 alkalommal vette célba a kaput, ami máris több, mint a tavalyi 86 próbálkozása. Ebben benne van az is, hogy jó barátja, Trent Alexander-Arnold Realba szerződésével megkapta a szabadrúgásokat is, ami mindig is az egyik legnagyobb fegyvere volt. A magabiztossága mellé pontosság is párosul, 36-szor találta el ugyanis a kaput az eddigi próbálkozásaiból (40 százalékos mutató), és minden harmadikból gól lett.

Leginkább tényleg az önbizalommal lehet magyarázni a gólmennyisége ugrásszerű emelkedését: láthatóan többet vállal és többet is van játékban.

Míg az előző szezonban meccsenként átlagosan 38,9 passza volt a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában, addig idén már 55,7, ami jelentős különbség. Progresszív labdavezetésből is több van neki (tavaly 1,7, idén 2,11), ami szintén azt sugallja, hogy bátrabb a labdával. Az is egy fontos tényező, hogy, míg legutóbb Mohamed Szalah brutális szezont futott, most Ekitikén kívül senki sincs formában támadásban, így Szoboszlai lépett előrébb, ami megmutatja a vezetői kvalitásait is.

Ő lehet a Liverpool következő csapatkapitánya?

Steven Gerrard a Galatasaray ellen arról is beszélt, hogy Szoboszlaiban minden megvan ahhoz, hogy a jövőben ő legyen a Liverpool csapatkapitánya. Nem ő az első, aki ezt mondja, korábban már a jelenlegi cséká, Virgil van Dijk is hasonlóan nyilatkozott, és Alex Caple is osztja az ő véleményüket.

„Természetes folyamat lenne őt választani. Már ő a magyar válogatott csapatkapitánya, és egy hihetetlenül keményen dolgozó játékos, aki ebben a szezonban rendre a legfontosabb pillanatokban lépett elő.

Emiatt már sokszor összehasonlították Steven Gerrarddal – bár még hosszú út áll előtte, mielőtt felérne hozzá.

Szoboszlai közkedvelt játékosnak számít Liverpoolban. Kerkez Milossal természetesen jó barátok, és nagyszerű kapcsolatot ápol Mo Szalahhal is. Az egyiptomi potenciálisan a szezon végén távozik, szóval érdekes lesz látni, hogy ez miként befolyásolhatja Szoboszlai jövőjét a klubnál” – mondta az Anfield Watch szerzője, és ezzel el is érkeztünk a sokakat foglalkoztató kérdéshez.

Mohamed Szalahnak visszafogottabb szezonja van, Szoboszlai így előlépett gólszerzés tekintetében is.
Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images Mohamed Szalahnak visszafogottabb szezonja van, Szoboszlai így előlépett gólszerzés tekintetében is.

Marad Liverpoolban vagy irány a Real Madrid?

A szezon során állandó beszédtéma volt, hogy mi a helyzet Szoboszlai Dominik liverpooli jövőjét illetően. Bár 2028 nyaráig szerződés köti az angol csapathoz, ugyanakkor még a kezdő fizetését kapja. A heti 120 ezer font, persze, rendkívülinek hangzik, de a liverpooli kereten belül a Capology szerint 12. a fizetési rangsorban, ami egyáltalán nem tükrözi a csapatban betöltött szerepét. Közben egyre erősödik a pletyka, hogy a Real Madrid lehet majd a következő csapata.

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nincs túl sok jele annak, hogy a szezon vége előtt bejelentést kapunk – és szerintem meglepetés is lenne. Másrészt Ryan Gravenberch hosszabbítása is váratlanul érkezett, szóval minden lehetséges

– magyarázta Caple. Aki szerint, ha hosszabbít a magyar játékos, valószínűbb, hogy erre majd a nyáron kerül sor – már, ha tényleg sikerül megegyezni.

„A Liverpool furcsa helyzetben van, mivel nemrég adtak Gravenberchnek új szerződést, előző nyáron pedig Alexander Isak és Florian Wirtz érkezett nagy fizetésért. Ugyanakkor Szalah és Konate távozhat, néhány másik játékost esetleg eladnak. Tehát a pénznek ott kell lennie, de attól függ, hogy mennyit akar.

Szoboszlai a Real Madrid-pletykák miatt erősebb tárgyalási pozícióban van, mint, amilyenben Gravenberch volt, és vitathatatlanul ő a Liverpool legjobb játékosa ebben a szezonban.

Mindez valószínűleg nagyobb pénzügyi igényt jelent, de nehéz megmondani, hogy mekkora összegről lehet szó. Azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy a nyár egyik legfontosabb prioritása lesz az új megegyezés, és kétségtelen, hogy a Liverpool ezt a lehető leggyorsabban szeretné elérni. Viszont Szoboszlai az, akinek nagyobb szava lesz ebben” – mondta Caple, amiből arra lehet következtetni, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is izgalmas időszak vár Szoboszlaira és a Liverpoolra.

Kapcsolódó
Szoboszlai zokon vette, hogy az ellenfél játékosai ünnepeltek az első meccs után

Vétek Szoboszlait jobbhátvédként játszatni, ez a meccs is megmutatta, hogy a középpályán van a helye, mondta a korábbi liverpooli közönségkedvenc, Steve McManaman.

The post Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest