Sejtelmes vörös neon, az utóbbi évtizedek csajos slágereinek krémje, és egy terem csurig töltve felszabadult, átszellemülten táncoló nőkkel – ez tárul elénk, ha belépünk egy HER-buliba. Pontosabban csak a nők elé, mert a férfiak előtt zárva maradnak a kapuk.

Az indulás óta eltelt idő szempontjából még mondhatni gyerekcipőben jár a projekt, de már most teltházas bulikkal büszkélkedhet a HER-kollektíva. A csak nőknek szóló eseménysorozat Jade Hutton-Mills tartalomgyártó szerelemprojektje, az ötlet pedig úgy tűnik, nemcsak az ő szívének, de a megszólított célközönségnek is kedves. Interjünk során megvitattuk a szervezővel, mi lehet a népszerűség oka, és mi a vízió a projekt mögött, majd magunk is megnéztük, milyen egy HER-buli a gyakorlatban.

Közösségben az erő

A puszta véletlennek köszönhetően tárta a szemem elé a TikTok az első HER-buliról készült videót sok héttel ezelőtt. Akkor viszont még nem tudtam, hogy rövidesen én magam is ott állok majd a videóban szereplő, vörösen izzó HER felirat alatt a Toldi Klubban, a bulisorozat harmadik eseményén. Az aznap esti tematika – ugyanis az mindegyiknek van – a 2000-es Sakáltanya című film volt, amihez a dresscode is igazodott. Mit jelent ez? Cowboy kalapok, magassarkú csizmák, fűzős felsők, állatminták, bőrnadrágok, és persze bárpulton táncoló „sakálok”.

Mellesleg eddig ez volt az egyetlen olyan HER-esemény, ahol az az LMBTQ+ közösséghez tartozó férfiak is részt vehettek.

Magam sem tudtam, mire számítsak a közeget illetően. Egyedül a kommentekre és a közösségi médián fellelhető élménybeszámolókra támaszkodhattam, amik igen magasra srófolták az elvárásaimat. Felhőtlen, békés szórakozásról, közvetlenségről és igazi megvadulós tracklistekről szóltak a történetek. Ezekről elárulhatom: mind igaz. Az egyetlen, ami az egész kapcsán elszomorított, hogy miért nem mentem el hamarabb egy ilyen bulira.

Első hallásra sok kérdés felmerülhet az emberben annak kapcsán, miért vannak kizárva a férfiak az eseményekről, viszont ott helyben megelevenedett előttem, amit Hutton-Mills a vele készített interjúnk során mondott az eseménysorozat mögött meghúzódó inspirációról.

Felidézte, hogy már az első buliélményei során rájött: nőként rá más szabályok érvényesek a szórakozóhelyeken, mint a férfiakra.

Ennek megnyilvánulásai a felszabadult táncmozdulatai miatti rosszalló pillantásoktól egészen a fogdosásig terjedtek. Miközben hangsúlyozta, hogy önmagában a szórakozóhelyen való ismerkedéssel nincs baj – hisz ő is így ismerte meg a férjét –, sokkal inkább a nők által sokszor tapasztalt kéretlen és kérlelhetetlen közeledés az, ami problematikus.

Nagyon sokszor azt érzem, hogy nem lehetünk nőként annyira felszabadultak. Alapvetően is úgy gondolom, hogy van egy nagyon performatív eleme a női létnek, főleg, ha szórakozásról van szó. Egyrészt nagyon szabályozzuk a nőket, hogy hogyan lehet elfogadhatóan felöltözni, megjelenni, táncolni, vagy viselkedni. Még akkor is, ha mindent jól csinálsz, ki vagy téve annak, hogy valaki odajön és zaklat. Nagyon sokszor tapasztaltam, főleg kommersz szórakozóhelyeken, hogy nem értik a nemet

– fejtette ki Hutton-Mills, akinek az is célja volt a kollektíva megteremtésével, hogy a nők enélkül a performatív jelleg nélkül élhessék meg a saját nőiességüket, egy számukra érzelmileg és fizikailag is biztonságos térben, zaklatás és atrocitások nélkül.

A HER-eszmének viszont ez csak egy része. A tartalomgyártó elmondta, hogy az egyik legnagyobb inspirációja a saját leánybúcsúja volt, ahol megtapasztalta, mennyire felszabadult tud lenni egy női közösség. Ezt az érzést szerette volna átadni a HER-rel is.

Mivel Hutton-Mills eredetileg PR-területen dolgozott, így volt már tapasztalata, hogyan kell beindítani egy ilyen projektet. Persze nem egyedül, hisz már a kezdetektől voltak barátok, akik segítettek egyengetni ezt az utat, ma pedig már egy komplett csapat ügyködik azon, hogy a HER úgy működhessen, ahogy jelenleg láthatjuk.

Ha én szervezek magamhoz egy összejövetelt, akkor is szeretem, ha van valamilyen tematikája, ami lehetőséget ad, hogy kicsit kreatívabbak legyünk, kiszakadjunk a hétköznapokból

– felelte a kérdésre, honnan jött az ötlet, hogy minden alkalom egy kidolgozott tematika alapján valósuljon meg.

Az viszont nem véletlen, hogy a HER-t nemcsak eseménysorozatként, hanem kollektívaként is emlegetjük. Ugyanis a bulik csak a kezdet, mivel a szervező még számos más irányba is kiterjesztené ezt a projektet. Szeretne a jövőben workshopokat és kerekasztal-beszélgetéseket is tartani a HER brandje alatt, amik által lehetőség nyílik felhívni a figyelmet olyan, nőket érintő problémákra, mint például a menstruációs szegénység, a nők elleni erőszak, a nőgyógyászati problémák, vagy a beleegyezés fontossága.

Nagy álmodozó vagyok, aztán meglátjuk, mennyit tudok ebből megvalósítani, de remélem, minél többet. Úgy érzem, ez egy izgalmas irányba halad.

A férfiak elmagányosodnak

Női oldalról kimagaslóan pozitív reakciók érkeztek az első buli után, viszont az eseményről készült TikTok-videók alatt a férfi oldal is képviseltette magát, nagyrészt nem túl jószándékú megszólalásokkal.

Volt egy videó, amit nagyon sokan megnéztek, és rengeteg komment jött, hogy »ki fizet, ha nincsenek férfiak”, meg, hogy »ki építette fel a helyet, ha nem a férfiak”

– fejtette ki a szervező, aki hozzátette, sok hozzászólást el tudott engedni, de a buli résztvevőit becsmérlő megjegyzések feldühítették.

A kommentelők ugyanis nemcsak magát a koncepciót minősítették válogatott sértésekkel, hanem a videóban megjelenő vendégeket is célba vették. A nők testalkatát, öltözékét kritizálták, de olyan is volt, aki egyszerűen kijelentette, hogy „biztosan durva halszag volt” a helyen, ha csak nők voltak jelen a buliban.

A hozzászólások kapcsán Hutton-Mills felhozta azt a jelenséget, amit angolul csak „male loneliness epidemic”-ként emlegetnek – ez a férfiak jarványszerűen terjedő, újkeletű elmagányosodását jelenti. Az emögött álló okokat illetően megoszlanak a vélemények: a szexista nézeteket valló férfi véleményvezérek a másik nemet okolják, amire a válasz a nők részéről az, hogy szerintük a sok férfi által tanúsított, egyre gyakoribb és durvább hímsoviniszta attitűd a jelenség mögötti valós ok. Hisz, ha egyenrangú felekként kezelnék a nőtársaikat, akkor azok nemcsak közösséget, de párkapcsolatot is szívesebben vállalnának a férfiakkal.

Tehát eszerint a gondolatmenet szerint, ha az említett elmagányosodást fájlaló férfiak hajlandóbbak lennének előítéletektől mentesen, tisztelettel nyitni a nők felé, abból mindenki csak profitálhatna. Hutton-Mills is ezt vallja.

A kommentekben látott reakciók arról árulkodnak, hogy többen is zokon vették, hogy férfiak nem látogathatják az eseményeket, annak ellenére, hogy ez a döntés nem a kirekesztésen alapul. Sőt, a szervező néhány személyes ismerőse is megkérdőjelezte a döntést.

Utólag hallottam olyat ismerősöktől, hogy felmerült bennük: ez az egész kirekesztő és férfigyűlölő. Ezt nagyon meglepő volt nőktől hallani, mert semmi olyasmi nem volt a kommunikációban, hogy »fúj, férfiak”

– mondta, majd ismét kihangsúlyozta, hogy a cél soha nem a kirekesztés volt, hanem egy olyan közeg megteremtése, ami a nőkre összpontosít.

A szervező arra is emlékeztetett, hogy számos, úgynevezett gentlemen’s club van csak Budapest belvárosában is, mégsem lát olyan nőket, akik ezek ellen kampányolnának, vagy sérelmeznék, hogy nem lehetnek a részesei ezeknek a közösségeknek. Ezzel kontrasztban viszont a kizárólag nőknek fenntartott helyekből és eseményekből kifejezetten hiány van annak ellenére, hogy egyértelműen lenne kereslet ezekre is.

Nekem érdekes ez a düh, amit ez az egész kiváltott sok férfiban. Annyi koedukált hely van, ahova mindenki elmehet, hogy jól érezze magát. Nem ez az egyetlen eseménysorozat a világon, hogy gond legyen, hogy ide pont nem jöhetnek el

– mondta Hutton-Mills.

Ahogy ő fogalmaz, neki sincs problémája azokkal az eseményekkel, ahol a férfiak maguk közt, nők nélkül szeretnének szocializálódni. Sőt, kiemelten fontosnak tarja, hogy nők és férfiak egyaránt szabadon alakíthassák a saját tereiket, saját igények szerint.

Szerintem éppolyan fontos a férfiaknak is pozitív közösségeket építeni, és szeretném is, hogy legyenek ilyenek, hogy jobb párokat, barátokat alkossanak.

Egyébként a HER-kollektíván kívül hasonló élményt kínál Budapesten a GLOW (Girls Like Other Women), vidéken pedig az Egy ilyen lánynak bulisorozat, amik szintén kizárólag nőknek szóló eseményeket kínálnak a közönségnek. Ez a három azonban, ha belegondolunk, hogy az egész magyar női lakosságot kell kiszolgálniuk bulifronton, vajmi kevés választási lehetőséget ad országos szinten.

Igény viszont kétségtelenül van rá, hiszen még Hutton-Millst is meglepte, mekkora érdeklődést váltott ki az első HER-esemény.

Nem számítottam erre. Az első bulin nagyon sokan voltak. Egy ponton be is sokalltam és el kellett bújjak pár percre, hogy összeszedjem magam, mert nem hittem el, hogy ami addig egy tervem volt, a szemem előtt valósult meg.

Az esemény után a közösségi média profiljait elárasztották az elégedett nők üzenetei, akik nem győzték kifejezni hálájukat, amiért úgy érezték, végre nyugodt szívvel mehettek el szórakozni.

Voltak olyanok, akik egyedül jöttek el, úgy, hogy már évek óta nem voltak bulizni. Kaptam olyan üzenetet is, hogy az illetőnek nagyon rossz a kapcsolata az anyukájával, a nagymamájával, ezért pedig saját magával és a nőiességével is, de a buli mennyire gyógyító volt és mennyi kedves emberrel találkozott.

Ahány nő, annyiféle nőiesség

Valótlan lenne azt állítani, hogy a bulizástól vonakodó nőket csak és kizárólag a férfiak jelenléte tartaná vissza a szórakozástól. Hutton-Mills elárulta, az első buli után több vendég is arról számolt be, hogy sokáig vacilláltak, hogy elmenjenek-e, mert az általános tapasztalataik szerint a nők nem kedvesek egymással. Ezekre az aggályokra végül rácáfolt a pozitív élmény, az viszont elgondolkodtató, milyen élmények vezethettek ehhez a konklúzióhoz.

Úgy érzem, Magyarországon nekünk, nőknek, van egy fundamentális problémánk egymással. Durva szinteken van a szexizmus, amit borzasztóan internalizáltunk, és szeretném, ha ehelyett ezek a női kapcsolatok inkább erősödnének. Saját magunkkal, a saját nőiességünkkel és egymással is

– osztotta meg tapasztalatait a szervező.

Beszélgetésünk során szóba került, hogy a személyes benyomások azt mutatják, hogy sok tinilány – ha nem a legtöbb – átmegy egy olyan korszakon, amikor kifejezetten lázadnak a feminin ízlés és megnyilvánulás ellen. Ugyanis az olyan tradicionálisan nőiesnek tartott dolgok, mint a sminkelés, szépségápolás, divat – de még bizonyos zenei előadók vagy tartalmak kedvelése is – sokszor a felszínesség szimbóluma a popkultúrában. És melyik tinilány ne akarná távol tartani magát a „felszínes” címkétől?

Ez az időszak Hutton-Mills, sőt, a legtöbb női ismerősöm életéből sem maradt ki.

A világ egy ponton azt mondja neked, hogy ez gáz, ez nem a kifutód, és ne legyél ennyire elszállva, ne akard ennyire kimutatni és megélni a nőiességedet. Skatulyába szorították, hogy ezt hogyan teheted meg. Általában azért, hogy tetsszél más férfinak, így máris egymás ellen vagyunk állítva nőként, és az egész életed egy performansz, egy verseny lesz.

Pedig, ahogy azt ő is mondja, a nőiességet is ezerféleképp meg lehet élni, csakúgy, ahogy nincs egy központilag meghatározott férfiasság sem, aminek eleget kell tenni. Amellett például, hogy HER arculata egy hiperfeminin stílust és attitűdöt reprezentál, a szervező nem gondolja, és nem is szeretné azt sugallni, hogy ez lenne a nőiesség etalonja.

A HER-nek van egy markáns arculata, de ez csak engem tükröz, hogy szerintem én milyen lennék ideálisan. Viszont azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a helye ebben az egészben.

The post Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu