„Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban

Akár a mesterséges intelligencia által generált videókról, akár háborús plakátokról beszélünk, az érzelem, amit mindannyian meg tudunk fogalmazni, az a félelem. Ez is a manipulatív szándék: tartsunk valamitől, ami az alapvető biztonságunkat veszélyezteti. Ezek a tartalmak pont úgy elérik a gyerekeket is, ahogy minket elérnek.

„Joga van érteni. Joga van kimaradni belőle” – ez a mottója a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány „A gyerek is látja” elnevezésű információs oldalának, amit azért indítottak, hogy a kampányidőszakban felmerülő gyerekjogi kérdésekre válaszokat adjanak. A szervezet úgy hiszi: bár a kampány csak a felnőtteknek szól, de a gyerekek is ugyanúgy látják, hallják a mindennapokban. Hiszen a kampány ott van az utcán, az online terekben és a mindennapi beszélgetésekben is.

Az oldal szülőknek, kampányszervezőknek, politikusoknak és újságíróknak is szeretne válaszokat adni – szakmai anyagok, videók, magyarázó plakátok segítségével. Hogyan hat a gyerekekre, ha rejtett kamerás felvételek kerülnek nyilvánosságra? Törvénysértő-e, ha egy politikus gyerekekkel fotózkodik a kampány alatt? Az AI-videók sértenek-e gyerekjogokat? Ilyen és ehhez hasonló, égető kérdésekre is igyekeznek válaszokkal szolgálni.

A Hintalovon azt vallja: a gyerekek a választási kampány idején alapvetően azért sérülékenyek, mert a valódi jogvédelmük nem biztosított, miközben a kampány nemcsak politikai térben zajlik, hanem a gyerekek mindennapjaiban is. A gyerekek nem tudják „kikapcsolni” a kampányt akkor sem, ha nem akarnak részt venni benne. Kampányeszközzé válhatnak anélkül, hogy értenék, valójában mibe vonják be őket.

Az üzeneteket pedig ugyanúgy hallhatják és láthatják a gyerekek a legkisebbektől a legnagyobbakig – magyarázza lapunknak a cikk elején idézett Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa, gyermekjogi szakértője. A legfontosabb minden korosztály esetében az, hogy a gyerekek tudjanak beszélni a látottakról és hallottakról.

Ne rázzuk le őket azzal, hogy »á, ez csak politika”, vagy »jaj, ez nem neked szól”. Ezek a mondatok nem segítik a gyerekeket, ezek helyett menjünk bele azokba a beszélgetésekbe, amiket éppen ők is kezdeményezhetnek.

Egyébként nem a Hintalovon az egyetlen szervezet, amely az utóbbi időben aggodalmakat fogalmazott meg a kampány gyerekekre gyakorolt potenciális hatásairól. A Gyermekjogi Civil Koalíció azt követően adott ki nyilatkozatot, hogy a budapesti Fidesz megosztotta azt a mesterséges intelligenciával készült videót, amelyben egy kislány édesapját a fronton fejbe lövik.

A videóról akkor azt írták: „Ez a félelemkeltésre építő kampányvideó jelentős pszichés megterhelést okozhat a gyermekek számára, fokozhatja a szorongásszintjüket, és tartós félelmi reakciókat idézhet elő. Mindez alááshatja érzelmi biztonságérzetüket, és kedvezőtlenül hathat mentális jóllétükre és fejlődésükre.”

skata-foto Stáhly Kata

A Gyermekjogi Civil Koalíció is hangsúlyozza, hogy a gyermek nem eszköz: sem a valós, sem pedig a mesterséges intelligencia által generált formában nem használható politikai kampánycélokra. Kiemelték azt is, hogy a mesterséges intelligencia által generált gyermekek is képesek ugyanolyan vagy nagyon hasonló negatív hatást kiváltani, hiszen ugyanúgy a gyermekek tárgyiasítását és felhasználását jelenítik meg.

A Hintalovon egyébként már régóta dolgozik együtt szerkesztőségekkel azzal kapcsolatban, hogyan érdemes gyermekjogi szempontokat figyelembe venni a kommunikációban. Nem véletlen, hogy a kampány közeledtével arra jutottak, mivel erősebbé válik a gyerekeket is érő kommunikáció, érdemes nekik is fokozottan felkészülni ebben a témában.

A gyerekek nem választópolgárok, nem nekik készülnek ezek a tartalmak, de a plakátokon vagy akár TikTok-videókban szereplő üzenetek ugyanúgy hatnak a gyerekekre, mint ránk

– hangsúlyozza Stáhly Kata.

De akkor hogyan is érdemes elkezdeni beszélgetni a különböző korosztályokkal? Kezdjük a kisgyerekekkel. Ahogy a pszichológus is mondja, természetesen a legkisebbek esetében nem konkrétan ezeknek a tartalmaknak a témájából lehet kiindulni, hiszen nem is értenék, miért beszélgetnek velük erről. Ám a kicsik esetében gyakori lehet, hogy ők fogalmaznak meg valamilyen benyomást a látottakkal kapcsolatban, és erre a környezetük rákapcsolódhat.

Ugyanakkor a gyerekek sok esetben nem felnőttek körében fogalmaznak meg ilyesmit. A Hintalovon is egyre több visszajelzést kap óvónőktől, bölcsődei nevelőktől is, hogy már a gyerekek játékában is megjelenik a politikai narratíva.

Amikor szidják egymást, ilyen szavakat is használnak. Az óvodában veszekedés közben egymást olykor oroszoknak vagy ukránoknak hívják. Beépülnek ezek a szavak úgy, hogy nem tudják, miről beszélnek pontosan, csak érzik, hogy valami indulatos dologról van szó.

A pedagógusok persze mondhatják, hogy ők bizony nem pártpolitizálhatnak – a törvény is kimondja, hogy egy köznevelési intézmény nem lehet politizálás színtere –, de attól még nem lehet félvállról venni, ha a gyerekek maguk viszik be az intézmény falai közé az őket ért ingereket.

Getty Images

„Ha ilyenkor is azzal védekezünk, hogy »erről nem lehet beszélni”, vagy »kérdezd meg inkább a szülőt”, akkor megint a tabusítás irányába visszük a folyamatot. Miközben volt olyan óvodapedagógus, aki arról számolt be: akad olyan gyerek, aki folyamatosan a háborúról beszél, de nem mer visszajelezni a szülőnek, mert nem akar politizálni.”

Stáhly Kata viszont azt gondolja, ilyen esetben mindenképp vissza lehet jelezni legalább annyit a szülőnek, hogy ez sok.

Tehát, hogyha sokat beszél egy kicsi gyerek valamiről, akkor vagy a feszültségét vezeti le ezzel, vagy válaszokat akar. Nem véletlenül csinálja. Ezt vissza lehet jelezni szerintem a szülőnek, hogy a gyerek vagy sokat hall otthon erről úgy, hogy nem érti. De miért is értené?

Összességében a Hintalovon szerint minden életkorban alapelv, hogy a felnőttek a gyerekeket ne ijesztgessék, ne terheljék túl a részletekkel, és tegyék világossá, a gyerek nincs felelőssé téve a politikáért. A cél nem az, hogy „jól gondolkodjon”, hanem biztonságban kérdezzen és gondolkodjon. Ezeken kívül érdemes az alábbi tanácsokat megfogadni az egyes korosztályoknál:

  • Kisebb gyerekeknél (óvoda, alsó tagozat): érdemes a konkrét, hétköznapi magyarázatoknál maradni: a választás arról szól, hogy a felnőttek időről időre döntenek közös dolgokról. Nem kell pártokról beszélni, inkább azt fontos hangsúlyozni, hogy lehet különböző véleménye az embereknek, de ettől még mindenki tiszteletet érdemel.
  • Felső tagozat: már lehet beszélni véleménykülönbségekről, kampányról, arról, hogy az üzenetek meggyőzni akarnak. Fontos a segítség annak felismerésében, hogy nem minden hangos állítás igaz, és rendben van, ha kérdez, illetve az is, ha bizonytalannak érzi magát.
  • Kamaszokat már érdemes partnerként kezelni, beszélgetni értékekről, érdekekről, hatásokról, arról is, hogy nem kell állást foglalniuk. Fontos, hogy érezzék: a véleményük számít, de nem kell ugyanazt gondolniuk, mint a szüleiknek.

A különböző tartalmak pedig különböző hatást képesek elérni. Azok a plakátok például, amelyek képregényszerűen ábrázolják a Tisza Párt elnökét, különösen veszélyesek lehetnek a gyerekekre a pszichológus szerint, hiszen a képregény a gyerekek nyelve, egy olyan eszköz, amit ők is ismernek.

Sok plakátról lehet azt mondani, hogy felnőtteknek készült, de ezek, ha csak a vizuális tartalmukat nézzük, akár a gyerekeknek is készülhettek volna. Az ő nyelvük, mégsem nekik szól. Erős manipuláció, hiszen jobban felkapja a gyerek a fejét egy olyan plakátra, amiről azt hiszi, ő van megszólítva, miközben nem ez a helyzet.

Mindezek mellett érdemes onnan is megközelíteni a témát, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai is határozottan azt mutatják: nem igazán szempont a gyerekek mentális egészsége. A Hintalovon szerint ez jócskán felvet gyermekjogi kérdéseket is, hiszen mégiscsak alapvetésnek kellene lennie az ENSZ gyermekjogi egyezményében foglaltaknak, melyek szerint egy országnak kötelessége mindent megtennie azért, hogy a gyerekek fizikai és lelki egészségét is megvédje. Ezek a tartalmak pedig nem igazán felelnek meg ennek az állításnak.

Mindeközben nehéz felmérni ezeknek a plakátoknak és videóknak a rövid és hosszú távú hatásait is. Érdemes onnan kiindulni, hogy érzik magukat a gyerekek, és a válasz sajnos az, hogy nem túl jól – hangsúlyozza Stáhly Kata.

A Kék Vonal Alapítvány éves jelentéséből is kiolvashatók a több mint aggasztó folyamatok a fiatalok esetében. Tavalyi cikkünkben arról számoltunk be, hogy a szervezetnél négy év alatt ötszörösére nőtt az önsértéssel kapcsolatos megkeresések száma. Az alapítványtól 1627-en kértek segítséget önsértéssel kapcsolatban, vagyis az őket megkereső fiatalok közül naponta öten küzdenek azzal a félelemmel, hogy önmaguk ellen fordulnak. 22 esetben maguk az ügyelők hívtak mentőt akut életveszélyben lévő fiatalokhoz.

Egyébként sincs jó állapotban a gyerekek mentális egészsége, szóval erre az állapotra rátenni még valamit, amitől a szorongás nemhogy csökken, hanem éppen nő, az biztosan nem segíti, hogy jobban legyenek

– szögezi le a Hintalovon munkatársa. A kisgyermekek esetében az is nehezíti a helyzetet, hogy ők sokszor nem is tudják megfogalmazni, mitől félnek vagy szoronganak – és a felnőttek feladata ezekre reagálni.

Ha egy gyerek lát egy videót arról, hogy elviszik az egyik szülőjét katonának, akkor az is sérül, hogy ő mennyire érzi magát biztonságban a saját életében, tehát a szülőnek rendelkeznie kell olyan válaszokkal, hogy „nem, nem visznek el senkit”, vagy „te holnap ugyanígy fogsz tudni óvodába menni, és mesét fogunk olvasni.” Nagyon fontos ezekben a helyzetekben a megerősítés.

A hosszú távú hatásokat pedig azért nehéz felmérni, mert minden gyereket másmilyen környezetben érik ezek az impulzusok. A hatás tehát nem biztos, hogy azonnal jelentkezik, lehetséges, hogy csak később – amikor viszont már nehéz visszavezetni, hogy pontosan honnan eredeztethető.

Fontos segítség lehet a gyerekeknek az is, ha látják, hogy a szülők a saját érzéseiket is kommunikálják feléjük, azaz a felnőttek képesek elmondani a gyerekek nyelvén, milyen érzéseket keltenek bennük ezek a tartalmak, adott esetben nekik sem jó látni ezeket.

A szülők mindezek mellett is hajlamosak lehetnek alábecsülni a gyerekeket ért hatásokat, viszont fontos megérteni, hogy nem feltétlenül politikáról, pláne nem pártokról kell a gyerekekkel beszélgetni az egyes plakátok, videók, reklámok kapcsán, hanem azokról az érzésekről, amiket ezek a tartalmak bennük kellenek.

Nem beszéltünk még a legnagyobb korosztályról – akik még nem, vagy csak éppen nem választópolgárok, és akiknek van véleményük, akikhez nagyon sok új információ érkezik, és akik már tudnak is azokkal mit kezdeni.

Nekik fontos, hogy lehet-e ellenkező véleményt megfogalmazni otthon, csak hát nem valószínű, hogy ebben a felfokozott időszakban kezdenek majd el kulturáltan vitatkozni az emberek, akár családi, akár iskolai közegben

– jegyzi meg Stáhly Kata. A szervezet gyermekjogi szakértője szerint fontos aláhúzni azt is: az sem szerencsés, ha a gyerekeket arra neveljük, hogy minden mögött hátsó szándék húzódik, és nem lehet megbízni már semmiben és senkiben. Mi az, amit tenni lehet minden esetben? Reagálni és beszélgetni. A hallottakat nem lekeverni, kisebbíteni és bagatellizálni. És persze kérdezni.

Varga Jennifer / 24.hu

The post „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest