Amennyiben Alexander Graham Bell tisztában lett volna vele, hogy a telefon feltalálásával lényegében elindítja a kommunikációs forradalmat, bizonyára ennél grandiózusabb és frappánsabb beszédet választ. Ő azonban még élete végén sem járult hozzá, hogy telefon legyen a saját lakásában, ugyanis úgy tekintett a szerkezetre, mint amit „véletlenül” talált fel, és elvonta a figyelmét ennél sokkal fontosabb tanulmányokról.
Több évszázados törekvés
A telefon fogalma már évszázadokkal korábban körvonalazódott, de csak a 19. század közepére-végére fejlődött akkorát a tudomány, hogy ténylegesen megvalósíthatóvá váljon. A mai értelemben vett telefon elődje a húros telefon, egy végtelenül egyszerű szerkezet volt: mindössze két membránból állt, melyeket egy feszes zsinór vagy vezeték kötött össze. A hanghullámok mechanikai rezgésekként haladtak a húrok mentén egyik membrántól a másikig. A korai „telefon” egyik jól ismert példája a dobozos telefon, melyet gyerekek játékként használtak: egy vezeték segítségével egy doboztól a másikig lehetséges volt a kommunikáció akár több méter távolságról is.
A legrégibb ismert kísérletek egy angol polihisztor, Robert Hooke nevéhez fűződnek, aki 1667-ben összehozott egy húros, akusztikus elven működő telefont. Ugyanakkor régészeti ásatások során Peruban is találtak egy ősi akusztikus telefont, mely a 7. századból származhat. Az elektromágneses telefon kifejlesztése akkor kapott újabb lendületet, mikor 1833-ban a göttingeni egyetem két tanára, Carl Friedrich Gauss és Wilhelm Eduard Weber feltaláltak egy elektromágneses eszközt távirati jelek továbbítására. A telefon mellett ezen a találmányon alapult a távíró is, melynek feltalálását – a telefonhoz hasonlóan – többen is magukénak vindikálták, manapság azonban Samuel Morse nevéhez kötjük, aki egyben a róla elnevezett jelrendszert is kidolgozta.
Többen is elsők
Hogy pontosan ki volt a telefon igazi feltalálója, a mai napig vita tárgya. Antonio Meucci, Philipp Reis, Alexander Graham Bell és Elisha Gray egyaránt saját érdemüknek tekintették az első telefon megalkotását. A sorban az első Antonio Meucci volt, aki 1854-ben talált fel egy telekommunikációs eszközt, amelyet telettrofonónak nevezett el. Találmányának első bemutatójára a New York melletti Staten Islanden került sor, erről az első telefonról nem sok információ maradt fenn. Két évvel később, tanulmányozva az elektromos hangátvitel lehetséges módjait, sikerült egy olyan készüléket létrehoznia, mely vezetéken keresztül továbbította a hangját.
Egy telefonszerű készüléket telepített saját házába, hogy azon keresztül kommunikálhasson beteg feleségével.
Sajnos egy balesetből eredő súlyos égési sérülés, az angol nyelvtudás hiánya és a rossz üzleti képességek miatt Meucci nem tudta kereskedelmi forgalomba bocsátani találmányait Amerikában. Meucci invenciója ugyanakkor sokkal bonyolultabban épült fel, mint Bell későbbi szerkezete. Miután Bell szabadalmaztatta saját telefonját, Meucci beperelte „szabadalombitorlásért”, de a pert elvesztette, mert az általa 1871-ben benyújtott szabadalmi figyelmeztetés nem tartalmazta azokat a technikai jellemzőket, melyeket a per során neki tulajdonított (és amelyeket Bell telefonja tartalmazott). Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza posztumusz, 2002-ben határozatot fogadott el, melyben kimondták, hogy Meucci „úttörő munkát” végzett a telefon feltalálásában: „Ha Meucci ki tudta volna fizetni a 10 dolláros díjat a figyelmeztetés fenntartásáért 1874 után, nem lehetett volna szabadalmat kiadni Bellnek.” A döntés ellen Kanada (melynek szülötte volt Bell) tiltakozott, hivatalosan is leszögezve, hogy a telefon feltalálója Alexander Graham Bell.
A sorban következő feltaláló Johann Philipp Reis volt, aki 1857-ben állt elő egy szerkezettel: állítólag a jeladó nehezen működött, mivel a tű és az érintkező egymáshoz viszonyított helyzete kritikus volt a készülék működése szempontjából. „Telefonnak” is nevezhető, mivel ugyan a hangokat elektromosan továbbította, de a mai értelemben aligha volt kereskedelmileg praktikus készülék. Thomas Edison tesztelte a Reis-berendezést, és megállapította, hogy „egyetlen szó, akárcsak az olvasás, a beszéd és hasonlók során, homályosan észlelhető, annak ellenére, hogy itt is a hang hajlításai, a kihallgatás, a csodálkozás, a parancs stb. modulációi különállóak”. 1874-ben a Reis-készüléket a brit Standard Telephones and Cables (STC) cég tesztelte. Az eredmények megerősítették, hogy jó minőségben, de viszonylag alacsony intenzitással képes továbbítani és fogadni a beszédet.
A „legcsodálatosabb dolog”
Az első telefon hivatalos szabadalmazása, mindössze két óra előnnyel, a kanadai Alexander Graham Bell nevéhez fűződik, aki az illinois-i Elisha Grayt utasította maga mögé. A Bell és segédje, Thomas Watson között elhangzó első telefonbeszélgetés a lehető legegyszerűbb volt, mindössze két mondatból állt:
Mr. Watson, jöjjön ide! Látni szeretném.
A Grayjel folytatott elsőségi vita később perhez is vezetett, melynek során kiderült, hogy a Bell és Gray telefonjában alkalmazott vízjeladó megdöbbentő módon hasonlított egymáshoz, így felmerült a kérdés, hogy Bell (aki tudott Grayről és kísérleteiről) lopta-e el az ötletet, vagy fordítva. Bár a pert végül Bell nyerte, a vízjeladót nem használta későbbi telefonjaiban.
Bell számára az inspirációt saját találmánya megalkotásához a süketnémák beszédtanítása jelentette. Már apja is beszédhibás gyermekekkel foglalkozó tanító, anyja zenész volt. Bell apja nyomdokaiba lépve süketnémákkal foglalkozott. Ennek során merült fel az ötlet, hogy elektromos hullámokat használjon beszédátvitelre (bár vélhetően Meucci találmánya is hatott rá). A szerkezet kialakításakor az emberi fül struktúráját modellezte. Találmányát a philadelphiai Centenáriumi Kiállításon mutatta be először nyilvánosan. Nem sokkal később Viktória brit királynőhöz is eljuttattak egy példányt, aki a készülékről állítólag úgy nyilatkozott, hogy „a legcsodálatosabb dolog”, amelyet valaha látott.
Kezdetben többen is szkeptikusak voltak az új találmánnyal szemben, úgy vélve, hogy: „az emberek eddig is elvoltak telefon nélkül, ellesznek ezután is”. 1880-ban a Scientific American cikkírója már reálisabban ítélte meg a találmányt, kijelentve, hogy a telefonnak köszönhetően „globalizálódik” a világ, hiszen bárki bárkit elérhet a Föld bármely pontján. Ma már tudjuk, hogy igaza volt. Bell meggazdagodott a találmányából, mikor 1922-ben meghalt, temetése napján két percre leállt a telefonforgalom, így tisztelegve feltalálója előtt.
A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.
További izgalmas történelmi cikkek a History magazintól a 24.hu-n:
Ezért kapott női nevet Amerika
Ez a könyv indította máglyára Giordano Brunót
Megrémültek Európa urai az 1848-as felkeléshullámtól
Bethlen Gábor felesége döntötte el Erdély jövőjét
A véreskezű mexikói tábornok pecsételte meg Texas sorsát
The post Ez a két mondat hozta el a kommunikáció forradalmát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
