Ha két éve ilyenkor azt mondják, hogy 2026-ban a dán élvonalban játszik – nem is rosszul –, mit mondott volna?

Hát, biztos, hogy nagyon örültem volna neki. Azt hiszem, hogy két éve körülbelül ilyenkor dőlt el, hogy kijövök Dániába, és csak reméltem, hogy bejön majd a döntésem.

2024 nyarán azt mondta, megfogalmazódott az a gondolat is a fejében, hogy akár a kézilabdát is abbahagyja ezen a szinten. Mi volt az, ami miatt ezen töprengett egy tizenéves, egyébként sikeres utánpótlás-válogatott játékos?

Bár imádok kézilabdázni, mégis annyi minden van a sporton kívül, és az élet nem csak a kézilabdáról szól. Kíváncsi voltam, hogy azon kívül mit tudnék elérni. Akkor emiatt gondoltam úgy, hogy esetleg visszább vennék a kézilabdával.

Akkor ezt értsem úgy, hogy egy tizenéves kézilabdázó Magyarországon annyira le van terhelve, hogy másra nem jut idő?

Nyilván helyzetfüggő, de igen. Aki tizenévesen élsportol, és jól tanul, annak gyakorlatilag nincsen másra ideje.

Visszakapott gyermeki öröm

A múlt héten a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője, Mocsai Tamás arról beszélt, hogy az akadémiákról kikerülő kézilabdázók menjenek külföldi csapatokba a fejlődésük érdekében, ha tehetik. Amíg a NEKA-nál volt, addig is ez volt az alapgondolat?

Nem nagyon egyeztettem erről, főleg nem a vezetőséggel. Amikor ezt a döntést meghoztam, a családommal és a közeli barátaimmal beszéltem róla. Ugyanakkor az kétségtelen, hogy a NEKA sokat jelentett a pályafutásomban. Három évet játszottam ott, ebből két évet a kollégiumban éltem, és sok mindent kaptam: rengeteg életre szóló barátságot, ismeretséget, kapcsolatot.

Amikor Dániába igazolt, a Rödekro-Aabenraa utánpótláscsapatához került. Hogyan fogadták? Hogy emlékszik vissza a megérkezése pillanatára?

Mindenki nagyon aranyosan fogadott, nyitottak felém, tehát nagyon jó élmény volt. De nem tagadom, az első időszak nagyon-nagyon nehéz volt, talán a második és a harmadik hónap a legnehezebb. Akkor fordult meg többször is a fejemben, hogy vajon ez jó döntés volt-e, vagy inkább haza kellene mennem. Addigra már elfogyott nálam a türelmi időszak, úgy éreztem, hogy valahol előrébb kéne lennem az egész beilleszkedéssel. Nyilván egy új országban egyedül voltam, semennyit sem beszéltem dánul, tehát irreleváns elvárásokat támasztottam magam felé.

Mi volt olyan nehéz? Miért érezte, hogy előrébb kellene tartania?

A legnagyobb nehézséget a nyelvi akadályok jelentették. Mindenki nagyon jól beszélt angolul, de, amikor bekerülsz egy olyan csapatba, ahol mindenki más dán, és te még nem értesz azon a nyelven egy kukkot sem, akkor azért az nehéz. De, amint megszülettek az első barátságaim, elkezdtem jobban érteni dánul, máris úgy éreztem, hogy jó, akkor itthon vagyok, megérkeztem. Úgyhogy ez sokkal inkább érzelmi oldalú volt, mint szakmai. Mert a szakmai részt nagyon élveztem.

Ebben a két évben visszakaptam azt a gyermeki örömöt, amit a kézilabda vagy maga az edzés jelentett. És eljutottam arra a pontra, hogy, amikor lemondják az edzésünket, akkor csalódottság van bennem, hogy »jaj, ne már!”

Ez felemelő érzés.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

SønderjyskE Kvindehåndbold (@soenderjyskekvinder) által megosztott bejegyzés

Hogyan tudná megfogalmazni a különbséget a magyar és a dán kézilabda, illetve mentalitás között?

Itt kevesebbet edzünk, de sokkal intenzívebben. Amikor én kijöttem, akkor a NEKA-nál 7–9-et edzettünk egy héten, Dániában meg volt három–négy labdás edzésem, meg két–három kondi, azaz mindössze 5–6 tréning. Ezáltal az edzések felépítése is teljesen más, csak kapkodtam a fejemet, hogy milyen a tempó, milyen a lendület. Úgyhogy föl kellett vennem itt ezt az ütemet.

És maga az életmód?

Amit a legtöbbet kaptam itt kint ez alatt a két év alatt, és megtanultam mind a kézilabdában és azon kívül is, hogy senki más nem felel és nem is felelhet a boldogságomért. Én vagyok érte 100 százalékban felelős, és senki nem is szabhatja ezt meg nekem.

Ezt most nagyon tudom használni a sporton és a saját életemen belül is. Ez nagy tanulság.

Büszke a felépített életére

Melyik poszton szerepel?

Amikor kijöttem ide tavaly, akkor gyakorlatilag az egész szezonban irányítottam. Szerettem, mert ezzel is visszajött a gyerekkorom örömteli kézilabdája, amikor ezen a poszton szerepeltem. Idén a Sönderjyske felnőttcsapatában játszottam irányítót, de most, hogy a másik jobbátlövőnk sérült, inkább azon a poszton szerepelek.

A statisztikák szerint a 2025–26-os bajnokságban 17 meccsen 45 gólt szerzett, ezt 69 lövésből érte el, ami 65 százalékos teljesítmény. Mennyire elégedett? Most ott tart, ahol tartania kell?

Azt gondolom, hogy igen. Most úgy érzem, klappol minden, holott nagyon maximalista vagyok, és nehezen tudok megelégedni magammal. Sőt, szinte soha. De ebben is sokat fejlődtem az utóbbi két évben, és tudom, hogy büszkének kell lennem arra, ahogy itt elkezdtem felépíteni az életemet. Nyilván messze van az út vége, nagyon sokat kell fejlődnöm, de igen, azt gondolom, hogy jó helyen vagyok.

És mi az út vége? Mi a nagy álma, amire visszavonulása után azt mondaná: na, ezzel tényleg elégedett?

A legnagyobb cél az, hogy élvezzem az odavezető utat.

Klisésen hangzik, de, ha élvezem az utat, ami odavezet, akkor annyira nem is számít, hogy hova vezet.

De nyilván, mint minden sportolónak, nekem is vannak nagy álmaim: szeretnék a Bajnokok Ligájában játszani, szeretnék kijutni az olimpiára, szeretnék felnőtt válogatott lenni, tehát ezek mind ott lebegnek célként előttem.

Európa egyik legerősebb iskolájába jár

Hol tudja elképzelni a pályafutását? Jó ez a dán vonal, vagy lehet olyan ajánlat akár Magyarországról, amit érdemes lehet megfontolni?

Jó itt nekem, szeretem a dán kultúrát, ezt a kézilabdavonalat, az életmódot. Volt több olyan ajánlatom is, amin sokat gondolkodtam, és megfordult a fejemben, hogy akár az is jó lehetőség lehetne. De majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Norvég és svéd légiósokkal játszik együtt, éreztették-e valaha, hogy csak egy magyar lány?

Abszolút nem. Nyilván a nyelv adta akadályok nehezítették a dolgomat, de most már szinte mindent megértek. Elég gyorsan tettek róla, hogy integrálódjak, éreztették velem, hogy szeretnek, és elfogadják maximálisan, aki vagyok.

Hogy áll a tanulmányaival?

Otthon hivatalosan jövőre érettségiznék, mert egy ötéves, nyelvi előkészítős gimnáziumba járok. De még nem döntöttem el, hogy megcsinálom-e a magyar érettségit. Itt Dániában ugyancsak tanulok, Európa egyik, ha nem a legerősebb nemzetközi iskolájában.

Az is egy nagyon erős érettségit ad, ami sokkal többet érhet, főleg a nemzetközi egyetemek rangsorában.

The post Az élet és a kézilabda között vívódott Fazekas Virág, Dániában kapta vissza a gyermeki örömöt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport