Nádasdy Ádám halott. Mint minden emberrel, vele is egy világ dőlt össze. De minden emberé más és más. Az övé gazdag és sokrétű volt.

Ha katalógust csinálunk, álljon itt először a magyar kulturális hagyomány szellemében a költő, akinek ritka megszólalása mindig esemény volt, talán éppen azért, mert ellentartott a nemzeti hagyománynak.

Költészetében fanyar távolságtartással kezelte a költőiséget, a mindennapi élet prózájából indította verseit, gyakran csak egy utóbb megvilágosuló – jelentéssel, súllyal megtörténése után telítődő – eseményt, gesztust idézve fel. Legtöbbször szerelmes vagy erotikus verset írt, lappangó szenvedéllyel, ráutaló és nem föltáró módon, a banalitást színváltozásra késztetve. Néhány kötete után megtanultuk ezt a költői nyelvet, a költészet barátai várták verseit, s felismerték jelentős helyét a magyar lírában.

Másodiknak a műfordító roppant teljesítményét választom. Ennek – közismerten a leghazafiasabb műfajok egyikének – a pátoszát gyakran igyekezett elnyomni, mondván, hogy pénzért és megrendelésre fordítja egyre-másra Shakespeare drámáit. S ha igaz is lehet, hogy Arany csodás veretessége után a magyar színpadnak jól mondható, köznapibb szövegre volt igénye, az összefüggés költészete köznapisága és az új magyar Shakespeare-nyelv között nem volt félreismerhető. S akit ez nem győz meg, tekintsen új magyar Dantéjára, a teljes Isteni színjáték újrafordítására Babits után, nyugat-európai minták nyomán rímtelenítve a tercinákat, hogy az összecsengés helyett az értelem pontos visszaadása kerüljön nagyobb súllyal a mérlegre. Attól sem riadt vissza, hogy Katona József Bánk bánját lefordítsa mai magyarra.

Harmadjára említem az egyetemi oktatót, akinek nyelvészeti (!) óráira özönöltek a hallgatók. Az ELTE Bölcsészkarának legnépszerűbb tanára volt ő ezzel az általában kevéssé népszerű diszciplínával.

Negyedik: a nyelvművelő. Ezt a foglalatosságot Lőrincze Lajos és Grétsy László érdemes tevékenysége nyomán a helyesbítés, a kiigazítás, a választékosságra tanítás feladatára összpontosítva képzeljük el.

Ebben az értelemben Nádasdy egyenest ellen-nyelvművelő, inkább nyelvi ismeretterjesztő volt, mert sok vitát is vállalva hangoztatta, hogy az anyanyelvi beszélő nem tévedhet.

E tárgyú írásai, nagyszerű műsorai (Kálmán Lászlóval) a rádióhoz ragasztották a hallgatót, mert sikerült átadni az izgatott kíváncsiságot nyelvünk változásának (nem fejlődésének!) új meg új fordulatairól.

Ötödik a közéleti ember. Nádasdy Ádám meleg volt, és ezt társadalmi felelősségtudatból, szolidaritásból szükségesnek érezte nyilvánossá tenni, hogy mintát adjon öntudatból, bátorságból, természetességből bizonytalanabb társainak, s enyhítse szenvedésüket. Egy barátja egyszer azt mondta neki, hogy a melegség olyan, mint a balkezesség: veleszületett, nem megváltoztatható, nem üldözendő, ugyanarra képes tulajdonság. S valóban ebben a szellemben élt.

Hatodikat, hetediket, nyolcadikat még sokáig lehetne sorolni. Nem derogált neki, hogy lányával teljes komolysággal (szmokingban) magyar nótaestet adjon. Ragyogó publicisztikát írt, leveleket Londonból. Komoly színvonalon zongorázott, s az olaszon és az angolon kívül németül, franciául, jiddisül, s még ki tudja hány nyelven beszélt.

A vékony magyar polgárság nagyszerű, modern képviselője volt. Polgári família: apja az Operaház híres igazgatója (Kálmán), édesanyja szoprán operaénekes, Birkás Lilian.

Elragadó társasági ember, nagyszerű társalgó volt, méghozzá abból a rokonszenves típusból, aki nem csak a saját hangját szereti hallani.

Fáradhatatlanul kíváncsi, érdeklődő szellem. A politikától sem tartotta távol magát. Már bejelentette, hogy párjával miképpen fog majd szavazni a választásokon. Nagyon fáj, hogy nem érte meg – sem ezt, sem következő termékeny éveit.

The post „Megszólalása mindig esemény volt” – Radnóti Sándor búcsúja Nádasdy Ádámtól first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu