Ne sztorikat találjon ki. Találja ki a valóságot!

Ezt a kihívást intézi védencéhez, Vagyim Baranovhoz Borisz Berezovszkij matematikus, autókereskedő és az orosz egyes számú televíziócsatorna tulajdonosa. Reneszánsz ember, úgy, ahogyan a peresztrojka alatt és után értették Olaszországban: minden érdekli, amivel pénzt lehet keresni.

Miután sikerre vitte Borisz Jelcin elnök újraválasztási kampányát, Berezovszkijnak új emberekre volt szüksége. Új, fiatalabb politikai tanácsadóra és új, fiatalabb miniszterelnökre. Az első Baranov, egykori rendező szakos színművészeti egyetemista, jelenleg feltörekvő tévés producer. A másodikhoz éppen most mennek látogatóba.

Szentpétervári irodájában találkoznak a kiszemelt miniszterelnök-jelölttel, akinek a rendet és a higgadtságot kellene képviselnie a piaci viszonyoktól kibillent Oroszországban. Berezovszkij nagy reményeket fűz hozzá. Úgy hívják, Vlagyimir Putyin.

A Kreml mágusa Oroszország kalandos kilencvenes éveiben veszi kezdetét, majd Putyin felemelkedését és diktatúrájának kiépítését meséli el – ahogyan Nyugatról látszik. Olivier Assayas filmje Giuliano da Empoli magyarul is olvasható regényének adaptációja. A könyv elnyerte a Francia Akadémia díját. Kultúrpolitikai diplomáciában is jártas szerzője oroszországi utazásai nyomán írta meg, és józan, arányos, elkeserítő mérleget vont Putyin rendszeréről a főtanácsadó nézőpontjából. Baranov fiktív irodalmi alak, akinek mintájaként Vlagyiszlav Szurkov szolgált, a kedélyesen és őszintén csak Cárként emlegetett elnök kipróbált embere, alkalmi miniszterelnök-helyettes.

Sajnos Empoli regényének erényei, a józanság és a hűvös mértékletesség hiányoznak Assayas filmváltozatából. Feldolgozásában A Kreml mágusa egy olyan politikus leleplezése, aki nem szorul leleplezésre.

Putyin hidegvérrel elbánik a politikai ellenfeleivel? Kijátssza egymás ellen a vetélytársait? Csak a hatalom megtartása érdekli? Szörnyállamot épít, és a gyilkosságoktól sem riad vissza? Döbbenetes.

Persze nincsen baj azzal, ha emlékeztetjük az európai, polgári közönséget a Putyin-rezsim természetére. A magyar forgalmazó jó üzleti érzékkel egy héttel az országgyűlési választások előtt mutatja be A Kreml mágusát, mintegy azt sugalmazva, hogy ilyenkor különösen tanulságos szembesülnünk Putyin titkos és kevésbé titkos szolgáinak kavarásával. Új nézőket is megnyerhet a Putyin-sztorinak a film hollywoodi sztárgárdája, a leglátványosabb, elnöki szerepben Jude Law-val.

Law-nak elég egy következetesen kitartott csücsörítés meg a ritkuló, seszínű haj, hogy Putyinná lényegüljön. Megfeszített színészi és maszkmesteri munka eredményeként sikerül az angol sztárt – aki fiatalkorában A tehetséges Mr. Ripley-ben még a világ legjóképűbb fiúját alakította hitelesen – most hüllőszerűvé formálni.

Mondjuk azt, hogy A Kreml mágusa két és fél órájából úgy háromnegyed órát tartalmasan el lehet tölteni Law-Putyin nézegetésével. A másik háromnegyedet elviszi Paul Dano Baranovként, aki erőlködés nélkül eljátssza a szürke eminenciás ötven árnyalatát. Kitalálnia sem kell semmi újat, csak visszaemlékeznie, hogyan halkította le a hangját szektás fontoskodással, és sustorgott fenyegető szentenciákat a Vérző olaj prédikátoraként, és máris megvan neki a putyinista bábmester.

Csakhogy akárhogy számoljuk, így is marad egy óra a filmből, amihez A Kreml mágusa mágusának többet kellene elővarázsolnia a kalapból két remek színésznél. Assayasnak viszont semmi nem jutott eszébe a mai Oroszországról azon az unásig ismert állításon kívül, amit Berezovszkijtól idéztünk a cikk elején: a mai populista-autoriter politikai erők színtiszta fikcióból kovácsolnak politikai tőkét, és váltják azt hatalomra. Az egyik jelenetben Jevgenyij Prigozsin körbemutogatja Baranovnak a frissen létrehozott trollfarmját (ő nem így hívja, hanem Internetkutató Ügynökségnek). Elbüszkélkedik vele, hogyan juttatják el a közösségi médiába az aktuális orosz politikai üzenetet. Mire Baranov kiokosítja:

Hát nem tudod, Jevgenyij barátom, hogy nincs üzenet? Mi nem a Komintern vagyunk! Ne egy üzenetet harsogj, hanem százat, mindent és annak az ellenkezőjét, összeesküvés-elméleteket és azok leleplezését. Kelts zajt!

Zajkeltésben Assayas is jeleskedik. Érzékletesen és tempósan, sok zenével és hollywoodi modorban mesél az új Oroszország felépüléséről. Sokáig fel sem tűnik, hogy semmit nem magyaráz el Baranov hirtelen kitárulkozásával kapcsolatban. Miért is meséli el az életét és disznóságait egy amerikai professzornak a dácsájába visszavonult főtanácsos? Mikor jutott Baranov arra a jogos következtetésre, hogy az ördögnek dolgozik? Ugye nem akkor, amikor megszületett a kislánya, mint valami szappanoperában?

Ahogyan Dano és Law alakítása jó darabig elviszi a műsort, úgy azt is szórakoztató figyelni, hogy Assayas és írótársa, a regényíróként és forgatókönyvíróként is komoly presztízsnek örvendő Emmanuel Carrère melyik valódi oligarchát vagy politikust léptetik fel álnéven. Nem teljesen világos, miért nevezik át például Baranov vetélytársát, Mihail Hodorkovszkijt – akit Empoli saját nevén írt bele a regénybe –, amíg Prigozsin vagy a Putyin csahos kutyájaként ábrázolt Igor Szecsin esetében ettől eltekintenek. Idővel aztán belefáradunk a hírhedt és kevésbé hírhedt Putyin-alattvalók listázásába. Örülnénk, ha Assayas elvinné valamilyen határozott irányba az egyre szárazabb történetet.

Mire eljön a búcsú, mármint Baranov és a mikrofonállványnak használt, amerikai látogató búcsújának ideje, nem is drámai történetet nézünk már, hanem megfilmesített, szabatos szócikkeket Putyin gaztetteiről – időrendi sorrendben.

A sokkolónak elgondolt finálé aztán előkészítés nélkül, ügyetlenül érkezik.

Mindez nem okoz különösebb meglepetést Assayas rutinos közönségének, akik a francia rendezőtől hozzászokhattak már az ambiciózus, majdnem jó, végül inkább csak bosszantó filmekhez. Az ingadozó tehetség nemrég nyolcrészes tévésorozatot forgatott Alicia Vikanderrel, és A Kreml mágusa sem más, mint nyolcrészes tévésorozat Alicia Vikanderrel – a svéd színésznő itt Baranov élete szerelmét játssza –, csak valamilyen oknál fogva egyetlen filmmé összefűzve és beravaszkodva a moziba.

Két éve az emigrációba kényszerített, kiváló orosz rendező, Kirill Szerebrennyikov is előállt a maga politikusportréjával a mai Oroszországról Limonov, a ballada címen, az legalább filmszerű volt. Putyin rendszeréről eközben súlyos dokumentumfilmek egész sora készül a Navalnijtól a friss Oscar-nyertes Senki tanár úr Putyin ellen-ig (amelyet Oroszországban betiltottak, de olykor nálunk is nehézségekbe ütközik a vetítése).

Mi marad akkor velünk A Kreml mágusából Jude Law szájtartásán és Paul Dano vérfagyasztó hanghordozásán kívül? Nem sok. Talán csak a tanulság, hogy Putyin rendszere akkor is maga alá temet, ha csak sztorikat nézünk róla, nem a valóságát éljük.

A Kreml mágusa (Le Mage du Kremlin), 2025, 152 perc. 24.hu: 5/10.

The post Egy héttel a választások előtt Vlagyimir Putyin beköltözik a magyar mozikba first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu