A csalódással végződött őszi vb-selejtező után a magyar válogatott idén a Csehország elleni pótselejtező helyett – amit végül az írek kétgólos előnyről tizenegyesekkel elvesztettek – most Szlovénia és Görögország ellen játszott hazai pályán barátságos mérkőzést.
Mindkét együttes – a magyarhoz hasonlóan – harmadik helyen végzett a saját európai selejtezőcsoportjában, így a közelgő vb-szempontjából sok érdekességgel számukra sem kecsegtetett a márciusi válogatott játéknap. Mivel a mieinknél Marco Rossit november végén megerősítette pozíciójában az MLSZ, így a jövőbeli irányokról és az esetlegesen debütáló újoncokról kaphattunk némi képet. A taktikai mélyelemzés igénye nélkül öt pontban foglaljuk össze, amit a két meccsből tanultunk.
1. Túltöltés
A magyar válogatott stábja érthető módon úgy döntött, hogy a két hazai meccset – két, a világranglistán enyhén mögöttünk lévő ellenféllel szemben – elsősorban a labdás játék tökélesítésének szenteli. Ezzel pedig folytathatóvá válik az a kultúrmisszió, amelyet a magyar válogatott már néhány éve elkezdett.
Ennek lényege a labdához pozícionált, sokmozgásos, helycserés játék, amit a nemzetközi diskurzus az elmúlt években relacionizmus néven kezdett el felfedezni magának.
A magyar csapat, ahogy azt már az ősszel is sokat láthattuk, elsősorban a pálya bal oldalát túltöltve futballozott, a háromvédős rendszer helyett – most már mindkét meccsen – rutinszerűen 4-2-3-1-ben, amely a helyzettől függően rugalmasan alakult. A szlovénok ellen így a védekező középpályásként először kezdő Vitális, a másik hatos Schäfer, valmint a szabdon mozgó Szoboszlai és Tóth Alex is gyakorta a labda bal oldalára tömörült.
Ahogy korábban is sokszor szó volt róla, a pozíciós szabadság növeli a szerkezeti kiszámíthatatlanságot, így az ellenfél sem tud védekezésben egy előre kitalált séma szerint reagálni. Ugyanakkor a nagyobb szabadságfaktor miatt előfordulhat, hogy a játékosok mozgása nem összehangolt, nem megfelelő testpozícióban veszik át a labdát, ami labdavesztésbe torkollhat.
Pozitív oldala a magas minőségű játékosokból időnként kibukó váratlan húzások lehetősége, ahogy azt Szoboszlai gyönyörű szólójánál és lövésénél is láthattuk a második félidőben. Hiába azonban az úgynevezett relacionista játék, többször is előfordult, hogy túl sok játékos tömörült a labda oldalán, miközben senki nem próbálta mögékerüléssel vagy egyéb kombinációval felpörgetni a játékot, statikus helyzetről dinamikus, elmozgó játékra váltva. A megmaradt szűk távolságok miatt így valamivel könnyebb az ellenfél számára a labdást nyomás alá helyezni, a görögök például elég tudatosan támadták Kerkezt, amikor a balhátvéd helyén hoztuk ki a labdát.
2. Forgatás
Nagy pozitívum viszont a korábbiakhoz képest, hogy az előbbi gyengeségre a magyar válogatott többször is jó megoldással reagált. Míg 2023-ban és 2024-ben többször is láthattuk, hogy a Rossi-csapat labdával túlságosan is az egyik oldalra ragadt (az első Eb-meccsen a svájciak így szinte akaratlanul is le tudtak minket presszingelni, hiszen a túl sok visszalépő játékos szinte hívogatta őket),
addig a magyar válogatott mára már nagyon tudatosan használja a sokáig elhanyagolt, háttérbe szorult oldalfordításokat.
Ez nemcsak segít elvinni a labdát a frekventált területekről, hanem megfelelő dinamikájú folytatást tesz lehetővé, különösen, ha a labda nem egészen a túloldali vonal mellé, hanem a félterületbe érkezik. A balról jobbra érkező forgatások célpontja általában a jobbhátvéd, Bolla vagy Osváth volt.
Előbbi inkább befelé, utóbbi inkább beadással hajlamos folytatni a játékot, így profiltól függően megvan a veszély, hogy a túloldali játékos izolálódik. Ám az egyik oldal túltöltése megfelelő területet nyithat, hogy a másik oldalon áttöréssel lehessen folytatni a játékot, ne csak az egyik oldalon kombináljunk, mint a Diniz-féle Fluminense.
A szlovénok ellen egyébként valamivel hangsúlyosabb volt ez a játékelem mint a görögök ellen, egy félidő alatt Bolla 48, illetve 13 alkalommal ért labdához, pedig a görögök ellen is a bal oldal volt hangsúlyosabb. Azért a bal oldal irányába is előfordult forgatás, itt a szlovénok ellen Sallai játékát kell kiemelni, aki a vonal mellett magasan játszva sem vált statikussá. Miután labdát kapott, többnyire befelé cselezett, Kerkez pedig itt már mögé tudott kerülni, ahogy azt Ribéry és Alaba tették fénykorukban a Bayernben.
3. Indítás
Az indítások aspektusa két szempontból is érdekes: mikor sikerültek, illetve mikor nem. A szlovénok ellen 48, a görögök ellen 38 hosszú labdával próbálkozott a magyar válogatott, ezek közül 24, illetve 17 lett sikeres – a mennyiség és a sikerráta nagyjából megegyezik azzal, amit a vb-selejtezőkön láttunk
Ám, mivel a szlovénok letámadásban több helyet és időt hagytak labdával a mieink hátsó sorának, mint a görögök, indításból az első meccsen Orbán révén több ígéretes helyzetet is sikerült kialakítani: az első félidőben egy hosszú, éles passzból Szoboszlai indulhatott, a másodikban pedig szintén Orbán keresztjéből indult a lövéssel végződő, már említett Sallai–Kerkez mögékerülés.
A görögök ellen a hosszú labdák már többször születtek kényszerből, amikor az ellenfél – főként a vonal mellett – képes volt megtörni a passzjátékunk ritmusát. Az ilyen helyzetekben a magyar válogatott kicsit kapkodva került a kapu elé, és nem a megfelelő dinamikával sikerült érkezni.
Az óvatosság tehát nem árt, ám a jövőben az indítások nagyon jó eszközök lehetnek arra, hogy a mieink időnként felpörgessék a ritmust, és statikus szituációról dinamikus, elmozgó játékra váltsanak.
4. Letámadás
A labdás játékon kívül ki kell emelnünk a labda elleni momentumokat is, hisz a két felkészülési mérkőzés jó alkalmat kínált a válogatott számára, hogy védekezésben is több kockázatot vállalva tesztelhessen egy proaktív, a labdát támadó, előrefelé védekező struktúrát, amit szintén próbálgattunk már a vb-selejtezőkön is, ellépve az elmúlt évek 5-2-3-as középső blokkjától.
A magyar válogatott ugyanis elméletben védekezésben is egy teljesen dinamikus, elmozgó struktúra felé fordult el: kompaktan lezárni a pálya középső zónáit, ám az ellenfél mozgásától függően követni az embert is, kikényszerítve a labdaszerzést. Ez helyenként, főleg a portugálok elleni idegenbeli meccsen, olykor nagy réseket nyitott a szerkezetben, mert a kompaktságot és a rugalmasságot egyszerre fenntartani embert próbáló feladat. Sokat számít az összhang, és az is, milyen profilok vannak éppen a pályán.
Amint Mészáros Ábel kitűnően rámutatott: a szlovénok elleni félidei cserének és szerkezeti váltásnak volt köszönhető, hogy a javuló védekezés több labdaszerzést, átmenetet és támadást eredményezett. Az első félidő egy lövése (!) után a másodikban a magyar csapat 14-szer (!) próbálkozhatott.
5. Profilok
Végül szót kell ejtenünk a csapatszintű tanulságok mellett az egyénekről is. Nem pusztán azért, mert Bárány vagy Szűcs személyében abszolút újoncot avatott a válogatott ezen a két mérkőzésen, hanem azért is, mert olyan játékosokat is láthattunk, akik tavaly már bemutatkoztak, de csak most volt lehetősége Rossinak arra, hogy több játékpercet adjon nekik.
Az őszi vb-selejtezőkön már bemutatkozó Vitális pazarul játszotta végig a szlovén meccset: 91 százalékos pontossággal passzolt, és bár helyzetet közvetlenül nem alakított ki, három passzt is adott a támadóharmadba.
Látszik rajta, hogy idehaza az egyik legígéretesebb magyar edző keze alatt játszik, és hosszú távon is megoldást jelenthet a mostanság foghíjas hatos pozícióba.
A mindkét meccsen csereként beszállt Szűcs kissé visszafogottabb volt, például nem alakított ki közvetlenül helyzetet, de 85 százalék körüli pontossággal megbízhatóan tartotta a labdát, és a Debrecenben alkalmazott rugalmas rendszer alkalmassá teszi őt a Rossi-csapatban való helytállásra. Bárány és Redzic elmozgó csatárként mutatták meg, hogy a kapu előtt ritmusváltásoknál lehet rájuk számítani, Schön pedig a szlovénok elleni győztes góllal bizonyította: van értelme reaktiválni.
Összegzés
A magyar válogatott tehát sikeresen abszolválta a két felkészülési mérkőzést. Az irány továbbra is ugyanaz: gyors, sokmozgásos, változatos, helycserés támadójáték a magyar tradíciónak megfelelően, labda ellen pedig agresszív, magas letámadás. Legközelebb júniusban, a finnek elleni barátságos mérkőzésen lehet a rendszert gyakorolni, majd ősszel jönnek a Nemzetek Ligája-mérkőzések Ukrajna, Észak-Írország és Georgia ellen. Az elmaradt vb-álmok esetleges pótlására azonban még legalább négy évet kell várni.
Az adatok forrása a Fotmob.com
The post A magyar válogatott idén is folytatja azt a kultúrmissziót, amit néhány éve elkezdett first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
