Zseniális, a miniszterelnököt egy áfacsaló riporterrel mosdatják azzal a csávóval szemben, aki elkapta az áfacsaló riportert

– írta barátaim egyike, miután Szabó Bence százados a Telexnek adott interjújában a Hajdú Péter–Orbán Viktor-attrakció beharangozójára vonatkozó újságírói kérdésre azt felelte, „nagyon remélem, Hajdú úr fog nosztalgiázni velem kapcsolatban a miniszterelnök úrral, mivel Hajdú úr ismer engem a NAV-os korszakomból. Hajdú urat, ugye, elítélték költségvetési csalás elkövetése miatt, és én voltam az, aki kinyomozta az ügyet, és gyanúsítottként is én hallgattam ki.”

Mármost az eset annak idején fagyszép könyörtelenséggel karmolt bele az idegrendszerembe, így hamarost ismertetem is akkori, egyébiránt azóta változatlan véleményemet, ám előtte elmondom azért, hogy a Fidesz által leborotvált ország (rövid exkurzus: a neoliberális kapitalizmus leborotválta az eszméimet, így a NER tizenhat évének cikkútiregényemnek termékelhelyezését követtem el az imént) tökéletes illusztrációja a bevezetőben leírt jelenet. Odáig merek mondatsprintelni ezen a szöveghelyen: a polgári Magyarország mulattírozására készített karikatúra. Ami viszont azt is megmutatja, ebben a kampányban apokaliptikus harcát vívja a félelem- és a hős-/reményipar, ami egyúttal két nyilvánosság nagy vetélkedője is.

Mielőtt azonban rátérnénk a Fidesz-féle félelem- és a Tisza-féle hősiparra, mondom, hogy Hajdút 2020-ban ítélték el. Saját bevallása szerint is csaló, hiszen

megegyezett az ügyészséggel, visszafizette a több mint 280 millió forintnyi kárt a költségvetésnek. Ennek köszönhetően megúszta 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel, s 5 millió forint pénzbüntetéssel.

Mint akkor írtam: „Tehát ő használt 280 milliónyi pénzt, amit a magyar emberektől vett el egy bűncselekmény keretében. Ha ez konkrétan csak állampapírban pihen egy évig, az 5 milkás büntetésnél akkor is milliókkal többet hoz be. Tehát több mint negyedmilliárdot el lehet úgy csalni az adófizetőktől, hogy azért nem kell ülni. Közben megjegyzem, hogy 350 forint egy BKV-vonaljegy ára, ám ha valaki nem lyukaszt, nincs olyan emlékem, hogy ennek az áráért, plusz mondjuk, gáláns extra hozammal, 38 forintért szabadulhatna. Inkább több mint a húszszorosa szokott lenni a bírság.

Közben megjegyzem, hogy élénk felháborodás szokta kísérni, ha tyúktolvajokat nem sittelnek le azonnal, miként talán érdemes emlékezni, mit és hogyan kapott úgymond társadalmi megvetésből Bakács Tibor, mikor ellopta a szalámit.

(…)

Itt tényleg úgy van, ahogyan egymásnak mondják az emberek, ha igazságról kell kamu politikai beszédeket hallgatniuk, hogy tudniillik itt egyetlen dolog jelent védelmet. Az pedig nem a tisztesség, hanem az, ha az elit tagja vagy.”

Akkor még nyilván nem tudhattuk, hogy a NER által létrehozott kultúr- és morálmonstrumnak csak a bevezető szintjein járunk, s csak 2026-ra érnek a csúcsra. Merthogy most Hajdú Péter kérdezi Orbán Viktort Szabó Bence századosról.

Egyszerűen képtelenség elhinni, hogy a Fidesz-kampányban nincs senki, aki kérdezne. Persze, tudom, hogy semmi jelentősége ezeknek az eseteknek a választói preferenciák alakulásában, ám azért minden egyes elem rákerül egy mozaikra. Tényleg, mint amikor a keresztapás képet posztolták: mintha maguk szeretnék megerősíteni mindenkori ellenzékük hozzájuk tapadó összes sztereotípiáját, mintha popkulturális igazolást nyújtanának a vádakhoz.

Az utóbbi években szokásosnál azért ragadta meg jobban a képzeletemet egy NER-ben tucatügy, apróság, mert éppen a félelem- és a hős-/reményipar kampánybéli katartikus randevújáról terveztem írni. Amikor kijött a Szabó-interjú, még éppen csak ennyit írtam le, ezzel kezdtem volna ezt a hírlevelet:

A politikának egyetlen célja van: választ adni az emberek félelmeire

– írja Giuliano da Empoli A Kreml mágusa című kötetben, amelyből immár sajnos immár legalább olyan gyakran idézek, mint ahogyan Kósa Lajos ferraris strómanokkal találkozik Északkelet-Magyarországon. (A könyvből készült film éppen most debütált a magyar mozikban, Kránicz Bence kritikája meg is jelent már.)

Innen már nem írtam akkor tovább, hanem újrakezdtem Hajdúval, s most érek ide vissza: Orbánék tehát alapvetően erre építik a hatalomgyárukat. Vagyis ennek a perfekcionista változatát működtetik szorongásmenedzsmentben: megmérik, hol léteznek félelmek a társadalomban. Megtalálják azt, ami létezik, s kézre áll nekik, ezután megtervezik a nagyítását: ez történt a migráció ügyében, de most éppen ezt látjuk a háború és az ukránok esetében. Beláthatatlan nagyságúra növelik a veszélyt az emberek elméjében, amelyre azután választ kínálnak.

Most nem tudok elég részletes lenni, Húsvétkor úgyis igyekszem írni egy nagyobb esszét a most biztosan véget érő egy Orbán-korszakról, de nagyjából azt gondolom, hogy egy nyilvánosságmodellben ez szinte kezelhetetlen gyakorlat a politikai ellenfélnek. Ugyanakkor nem véletlen, hogy egyet írtam, s az sem, hogy ez leginkább meghatározott életkorban, iskolai végzettség és településméret mellett működik optimálisan.

Közben azonban egy nyilvánosságban működik a Marvel-filmek szellemiségét üzenő hős-/reményipar. Mielőtt a félelemipart valami sötétfekete, a hősipart pedig valamiféle idealista verziónak fognánk fel, jelzem, hogy a kettő valójában összeér, a félelemipar is hősökkel működtethető igazán, csak a hangsúlyok vannak máshol. Arról nem szólva, hogy Marvel-filmek is mélyen antidemokratikus zsánert mutatnak. Elvégre ebben a logikában sem a demokratikus nyilvánosság és az intézményi keretek jelentik a garanciát a közjó elérésére, hanem önjelölt szuperhősök kerülnek az előtérbe, akik átgázolnak mindenen, s nyernek.

Valójában a figyelemgazdaság modelljét leíró modell ez: a győzteseket túljutalmazza a verseny, a másodikok és a helyezettek kiváló teljesítménnyel is aránytalanul kis mennyiségű sikert érnek el.

Mármost ebben a hősiparban a magyarországi kampányban Magyar Péter utazik. Szinte minden szimbólum a helyén van a történetben: föllázad, elindul egyedül a másik világba, azután gyalogol, egy rozzant autó platóján beszél, kezében viszi a zászlót, a Döbrögik ellen gyűjti a Lúdas Matyikat.

Erre a hős-/reményiparra talál rá egy komplett nemzedék. Jól látszik, hogy erre az iparra is erősebb a kereslet meghatározott életkorban, iskolai végzettség és településméret mellett.

Ezek olyan iparágak, amelyekben nem számít az igazság, olyan erős az érzelmi alapja a ragaszkodásnak a fogyasztók részéről. Az, hogy Gundalf történetét hogyan hatják át az ellentmondások, nem számít, mert az alapsztorija (19 éves fiú kontra titkosszolgálat) olyan erős, hogy a kritikai gondolat egyszerűen lepereg a fogyasztókról.

Ebben a kampányban egyik oldalon sem számít már az igazság. Az igazság abban az értelemben, hogy a fekete és a fehér között lehetnek árnyalatok, hogy a történeteknek vannak másik oldalai, hogy ha ránézünk egy dobókockára, akkor bizonyos oldalait tudhatóan nem látjuk, noha ott is van valami.

Jo Nesbo lapunkban megjelent, egyébiránt csodálatos esszéjét (Legyőzhető-e Putyin történetekkel?) is sokszor idézem:

Mindig a legigazabb – ha nem is feltétlenül a leghitelesebb – történetek a legjobbak.

Példaként Picasso Guernicáját említi, amely aligha a leghitelesebb ábrázolása az ott történteknek, de a leginkább beszéli el a közösség igazságát arról a történetről.

Itt érkezünk meg most oda, hogy a magyar társadalom jelenleg két nagy történetet lát, az egyiket, ugye, a félelem-, a másikat a hősipar gyártja, s legvégül is sokat számít majd abban, ki nyeri a választást, hogy melyik történetet tartják a legigazabbnak magyarok. (Nem kizárólagos a szerepe ennek, hiszen osztogatás, erőforrások stb.)

Hogy ma a félelem- vagy a hősiparnak van-e több vevője Magyarországon, másfél héten belül kiderül. Ám mindkettő sikeréhez kell egy meggyőződés arról, hogy van igazság, vagy legalább egy legigazabb történet.

S most a félelemiparban talán nem könnyű ezt elmesélni úgy, hogy a hatvanpusztás Orbán Viktor moralizál majd az áfacsaló Hajdú Péterrel a Fidesz csúcsbotrányainak egyikeként ismert, Matolcsy klánhoz kötődő ügyről, valamint Szabó századosról.

Ezt a szöveget a NER mint erkölcsi probléma felütéssel írtam, így azzal zárom, hogy azért nem véletlenül gondolták sokan végig úgy:

az igazságig nem lehet keresztüllopni és -csalni magunkat.

The post Pető Péter: Hajdú Péter és a NER mint erkölcsi probléma, avagy az igazságig nem lehet keresztülcsalni magunkat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu