Pont a választások utáni hétvégén megyünk valahova együtt, és bennem rendkívül nagy csalódás lesz, ha az országban nem történik változás, közben meg nem tudom, hogy ő mit fog átélni, ha vége lesz a Fidesz uralmának.

Riportunk egyik alanyától, Marianntól idézünk, aki minden követ megmozgat, hogy legalább néha ki tudjon csikarni egy-egy kormánykritikus mondatot a fideszes édesapjából. Nem sok sikerrel.

„Beszélnek sokat arról, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt. Ez a mi közös szülői felelősségünk is. Mindenki beszéljen a saját gyermekeivel, hogy érthessék, milyen fontos lesz az ő döntésük” – fogalmazott Orbán Viktor Miskolcon, a januári DPK-gyűlésen.

„Kedves fiatalok, segítsetek ti is a szüleiteknek, a nagyszüleiteknek, beszéljetek a szülőkkel és a nagyszülőkkel. Na, persze ne úgy, mint mások” – mondta egy hónappal később Magyar Péter az országjárása nyíregyházi állomásán.

De tényleg létezik ilyen, hogy a családban elkezdik egymást győzködni fiatalok és a szülők, a szülők és a nagyszülők, hogy nehogy már a Fideszre / Tiszára szavazzanak? Erre voltunk kíváncsiak; beszélgettünk érintett fiatalokkal és idősebbekkel, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel.

Gondolj az unokáidra!

„Anyukám durván fideszes, a legutóbbi választáskor azt hazudta, hogy nem ment el szavazni” – így kezdi Lilla, kétgyerekes anya Budapestről, aki mindent megtesz, hogy az általa fontosnak vélt témák feszegetésével kicsit kritikusabb gondolkodásra vegye rá az anyukáját:

Neki és a húgomnak is küldözgetek Messengeren anyagokat arról, hogy mik mennek – hogy mennyi a nyugdíj és a fizetés a többi uniós országban, Hadházy Ákos dolgairól, a Szőlő utcáról. Összefoglalókat, videókat. A húgom nem válaszol, anyám általában annyit ír, hogy »köszi”.

Lilla szóban is próbálja győzködni az édesanyját: „Rákérdeztem, hogy szerinte tényleg jön-e a háború, ha Viktor megy. El van bizonytalanodva. Kértem, hogy legyen szíves, és ne féljen, ne engedje át magának ennek a szemét félelemkeltésnek. Úgy tűnt, hogy valami dereng neki, voltak félmondatai… Valami bizodalmam van benne, hátha megértette. Arra kértem, gondoljon az unokáira, az ő jövőjükre. Én bizakodó vagyok, mint mindig. Ennyit tudtam tenni.”

Ehhez képest eggyel bonyolultabb a helyzet a következő megszólalónknál, hiszen Lillával ellentétben – aki a férjével és a gyerekeivel él több mint száz kilométerre az anyjától – Csongor jelenleg közös háztartásban lakik édesanyjával, miközben rendszeresek köztük a politikai viták. A gyermekvédelemben dolgozó férfi az ellenzéki jelöltek és pártok valamelyikére, anyja pedig a kormánypártra szavaz majd április 12-én.

Kapcsolatukat Csongor nem jellemzi rossznak, de a világnézetük, gondolkodásuk mindig is drasztikusan eltért. Szerinte ennek médiafogyasztási okai is vannak, emellett fontos a generációs tényező is: édesanyjától gyakran hangzik el, hogy „te nem emlékszel, hogy nekünk mennyire rossz és nehéz volt annak idején, most meg már jobb.”

Változó, hogy ki kezdeményezi a vitákat, de Csongor elmondása szerint mostanában már kezdik kerülni a témát:

Legutóbb ma történt, hogy három perc után kimondtuk: »na, ezt jobb, ha nem folytatjuk”. És nem is folytattuk. Egy ideig azt hiszi az ember, hogy hátha most mond valami meggyőzőt a másiknak, de nem, ez halott ötlet.

Csongor szerint, amikor egy ilyen beszélgetés zátonyra fut, gyorsan témát váltanak („ebben ügyesek vagyunk”), mert mindketten érzik, hogy ezt ott és akkor félre kell tenni.

Amikor rákérdezünk, hogy vészelik majd át, hogy április 13-án egy fedél alatt fognak ébredni, miután az egyikük által preferált párt mindenképp vereséget szenved előző éjszaka, Csongor azt mondja: „Édesanyámnak 12-én van a születésnapja. Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni. Hogy mi lesz másnap, abba még nem gondoltam bele, de a szüleimmel a kapcsolatom remélhetőleg nem fog változni, a kölcsönös tisztelet megmarad, nem fogjuk elverni egymáson, hogy ki a korlátolt, eszelős, felelőtlen, hazaáruló.”

Megkérdeztük Csongor édesanyját is. Marika azt mondja, általában ő kezdeményezi otthon a politizálást. „A papával megegyezik, Csongorral általában különbözik a véleményünk. A fiatalok dolga a változtatás. A mi korosztályunknak van összehasonlítási alapja a múlt és a jelen életszínvonala között. Féltjük a családunkat, és, hogy amit elértünk, kárba vész.”

Marika azt mondja, a fia és közte zajló vita általában győzködésből áll, és olykor feszültséget hagy maga után. De szerinte nem hiábavaló a dolog: „Mindenféle eszmecserének van értelme. Az állás most 1-1, a végeredmény várat magára.”

Parttalan pártviták

Mariann az édesapját szeretné – ahogy ő mondja – jobb belátásra téríteni. A Szombathelyen élő pszichológus szerint kifejezetten szeretnek egymással beszélgetni, csak mostanában mintha változna kicsit az érvelés:

Azt veszem észre, hogy egyre jobban propaganda szöveget nyom. Mivel ő jobban ért a gazdasági folyamatokhoz, én inkább szociális témákkal, egészségpolitikával, oktatásüggyel kapcsolatban próbálom őt naprakészebbé tenni. Amit ő szisztematikusan hárít.

Mariann azt mondja, amikor a mindennapi témákról beszélgetnek, akkor is előjön a politika és a terelés. „Tizennégy éves korom óta rendszeresen vonatozok, és katasztrófa, ami mostanában van a vasútnál, pedig régebben tök jól lehetett közlekedni vidékre Budapestről. De, ha ezt a témát felhozom apukámnak, akkor az a válasz, hogy Budapesten meg kigyulladtak a buszok, és Karácsony Gergely és hasonlók. Mindenre van egy ilyen riposzt, ami után a beszélgetés már nem vezet sehová, és a vége meg az, hogy »de amúgy meg a migránsok”. Tökre azt látom rajta, hogy úgy kommunikál ezekről, mint a propagandasajtó.”

Apját konfliktuskerülőnek tartja, a politikai témákat általában Mariann kezdeményezi azzal, hogy felhozza a számára fontos témákat, de ezek a nézetkülönbségek nincsenek rossz hatással – az egyébként is jó – kapcsolatukra:

Egy idő után mindig eljutunk oda, hogy nagyon-nagyon nem haladunk egyfelé, a vita így parttalan, és akkor ott abbahagyjuk.

És hogy mi lesz április 12-e után? Mariann több okból is izgul, mert, ahogy cikkünk felütésében már idéztük, pont a választások utáni hétvégén mennek valahova együtt, „és bennem rendkívül nagy csalódás lesz, ha az országban nem történik változás, közben meg nem tudom, hogy ő mit fog átélni, ha vége lesz a Fidesz uralmának.”

Korábban Mariann is Fidesz-szavazó volt, úgy gondolja: „demokrata kezdeményezésnek indult”, egy jó darabig az is volt. „Tehát szerintem a Fidesz változott, nem én. Apukám meg egyidős Orbánékkal, ő 90 óta kitart mellettük, csak szerintem nem veszi észre, hogy a saját eszméi mennyire változnak.”

Tiszteletteljes kérés

Jöjjön most egy olyan család, amelyben a szülők és a (szavazókorú) fiatalok korosztálya hasonlóan gondolkodik a világ dolgairól, a konfliktus a nagyszülők generációjával áll fenn.

Máté egyetemista, pszichológiát tanul Szegeden. Jogász édesanyjával, agrármérnök édesapjával és még a velük élő nagymamával is egyetértenek abban, hogy az országnak áprilisban a változásra kell szavaznia. Apai nagyszüleivel azonban egyre kevésbé tudnak beszélgetni – bármiről. „Egész egyszerűen az történik, hogy nem hajlandók befogadni a gondolkodásukhoz nem passzoló információkat, nem tudunk hatni rájuk, ezért arra gondoltam – és ez nyilván durva – hogy így nyolcvan körül legyenek szívesek most már ránk hagyni a dolgot: hadd döntsünk mi a saját jövőnkről.”

Hogy ez mit jelent pontosan?

„Ha Fidesz-győzelemmel zárulna ez a történet, bennem erős harag lenne. Huszonhat éves vagyok, az öcsém 22, a nagyszüleim viszont már nyolcvan felettiek. Csúnya kimondani, de nekik gyakorlatilag mindegy, milyen rendszer jön. Félreértés ne essék: természetesen nem akarom, hogy meghaljanak, sőt. Itt csakis arról van szó, hogy velük ellentétben nekünk még azért jó esélyünk van, hogy ötven–hatvan évet leéljünk ebben az országban. És nekünk nagyon nem mindegy.”

Szóval az lesz feléjük a tiszteletteljes kérésem, és ezt lehet, hogy meg is mondom nekik, hogy legyenek szívesek az ő meggyőződéseiket félretenni, és hagyják, hogy mi magunknak döntsük el, hogyan szeretnénk élni ebben az országban.

Mátéék viszonya egyébként az apai nagyszülőkkel nem szoros, de egyáltalán nem rossz. Viszont egyre gyakoribbak a közéleti témájú viták: „Nagyon feszült a viták után a légkör. Én nem voltam náluk mostanában, a szüleim gyakrabban jártak ott, és egyszer-kétszer eljutott már kenyértörés közeli állapothoz a helyzet. Annyira szélsőségesen különböznek a vélemények, hogy többször is erőteljes megbántódás lett belőlük.”

Kérdésünkre, miszerint időpocsékolásnak tartja-e, hogy egymást próbálják győzködni a szekértáborokhoz tartozó rokonok, azt mondja, lehetetlen a meggyőzés, hiszen nagyszülei esetében hitkérdésről van szó: „Ők Fidesz-hívők. Míg a szüleimnek és nekem vannak fönntartásaink Magyar Péterrel kapcsolatban, most úgy érezzük, itt a lehetőség, ezért leszavazunk a Tiszára. Részt veszünk a tiszás rendezvényeken, a közösséget erősítjük, de nem vakhittel, hanem, mert bízunk benne, hogy ők kormányváltó erő lehetnek. A tatáméknál pedig pont az ellenkezője látható: szerintük bárki, aki a Fidesznek ellent mer mondani, az globalista, kommunista, ilyenista, olyanpárti. Ez azért különösen veszélyes, mert egyébként tanult emberekről van szó.”

Gyere haza, fiatal!

Máté barátja, Attila esetében személyes tétje is van a választásnak. Az esetleges hazaköltözés.

Az eredetileg békési fiatal évek óta Ausztriában dolgozik. Náluk is az apai nagyszülőkkel, egészen pontosan a nagymamával alakult ki konfliktus a politika miatt: „A mamám egyrészt fél a változástól. Másrészt non-stop megy nála a propaganda: a szobájában az M1, a tata szobájában a TV2. Ha meg a konyhában főz, akkor ott a Kossuth Rádió. És egyszerűen nem tudom neki elmondani, hogy ez miért rossz. Már nem tudunk beszélgetni.”

Attila elmondása szerinte ettől eltekintve kiváló a kapcsolata a nagymamájával „csak ugye van ez a dolog”.

Attila most 27 éves, évek óta Tirolban vendéglátózik, de szívesen hazajönne:

Jelenleg semmi jövőkép, főleg arrafelé, Békés megyében. Szép hely, de sorban minden bezár. De hosszú távon minden vágyam, álmom az, hogy egyszer végre jobb legyen.

Szintén a hazaköltözést fontolgatná Szilvi, aki férjével és 16 hónapos gyermekével Londonban él. Őt is és a párját is győzködik a szülők mindkét oldalról, hogy szavazzanak a változásra. Nem mintha nagyon kellene őket győzködni.

„Igazából mindenki egy véleményen van, csak mindenki azt akarja, hogy te is tudd, hogy az a jó”.

A családban még arra is figyelnek, nehogy elaprózódjanak a szavazatok, így az is gyakran előkerül, hogy ne a kispártokat válasszák a Fidesz ellenében: „Mindenki próbálja nyomni azt, hogy szavazzunk ugyanarra, és akkor hátha így valami történhet.”

A nyomasztásban szerinte az is benne lehet a szülők részéről, hogy a fiatalok jó ideje nem élnek Magyarországon, és bár Szilviék a főbb fejleményekkel tisztában vannak, a kisebb dolgokra esetleg nincs rálátásuk. A fő ok pedig természetesen az, hogy hátha a változással az is járna, hogy hazaköltöznek:

„Persze, tudják, hogy hazajönnénk. Mi már az előző választás előtt is megmondtuk, hogyha történik valami változás, akkor pár éven belül hazamegyünk, és ez most sincs másképp. Csak most már akkora az okozott kár, hogy ezt nehéz egyik napról a másikra helyrehozni. Tehát nem az lesz, hogy leváltják a Fideszt, és akkor holnaptól minden szuper, biztos vagyok benne, hogy jó pár év, mire bármi is történik.”

„Az anyukám bigott”

A következő családban hasonló a helyzet – legalábbis a tekintetben, hogy a győzködő fél és a „célpontja” ugyanazon a politikai oldalon áll. A kormánypárt oldalán.

A pedagógusként dolgozó Réka Budán él két felnőtt lányával. Mindig is jobboldali szavazó volt, ezért sem érti, miért a nyomasztás az édesanyja irányából, aki rendszeresen győzködi, hogy voksoljanak a Fideszre.

„Engem nagyon nem kell győzködnie anyukámnak, mert mi egy oldalon vagyunk, de még engem is zavar, amikor rákezd. Az anyukám bigott. És szerintem ez nagyon nem mindegy befolyásolás szempontjából – ha érzelmi alapon ragad bele valaki egy párt gondolataiba, akkor kevésbé tud meggyőző lenni.”

Réka azt mondja, érti, miért akarja az édesanyja, hogy a Fideszre szavazzanak, de ő maga sokkal objektívebb anyjánál, és néha kritizál egy-egy kormányzati döntést. Ilyenkor jönnek a viták:

Amikor hibákra hívom fel a figyelmet, abban a pillanatban elkezd velem összeveszni – velem, akivel egyébként ugyanazon az oldalon áll. Szemellenzős, nem is hajlandó észrevenni azt, ha bármilyen hibát elkövetett az az oldal.

Az édesanyja nem csak Rékát agitálja: „Amikor látom, hogyan próbálja meggyőzni a fiatalabbakat, agresszívnak érzem néha a stílust, és gyanítom, hogy ezzel pont az ellenkezőjét váltja ki. Ez így se nem túl szimpatikus, se nem túl hatékony.”

Réka azt mondja, ő szeret érdemi vitát folytatni olyan emberekkel is, akik teljesen máshogy gondolkodnak, mint ő, mert abból mindenki tanulhat. Ugyanakkor a hozzá hasonló világnézetű anyjával nem szereti ezeket a beszélgetéseket: „99 százalékban ő kezd rá, én pont azért nem hozom fel a témát, mert érdemi vitát nem tudunk folytatni egymással.”

Ezeknek a beszélgetéseknek általában az a vége, hogy Réka kiszáll:

Úgy zárom le a dolgot, hogy nem vagyok hajlandó tovább beszélni. Nem tudok érvelni, mert ő az érveket nem hajlandó befogadni. Picit az az érzésem, hogy azért nem hajlandó nyitni más gondolatokra, mert mindig az kiabál, akinek a háza ég: talán attól fél, hogy mondok valami olyat, amit, ha végiggondolna, akkor instabillá válna az ő háza.

Érdekes módon ez az „ellentét” nem megy tovább a következő generációra. Réka ugyanis azt mondja, elképzelhetőnek tartja, hogy a nagyobbik lánya másra fog szavazni. „Azt gondolom, hogy ezt mindenkinek szuverén joga eldönteni.”

Mit tegyünk, ha ki akarunk maradni ebből?

Mi van, ha valaki nem szeretné hallgatni a családon belüli korteskedést? Milyen stratégiát kövessünk, ha fontos számunkra a meggyőződésünk, de közben továbbra is jó viszonyt szeretnénk fenntartani a rokonainkkal? Erről kérdeztük Gyarmati Rita pszichológust.

„Ez a helyzet sajnos kiéleződni látszik, én is hallottam olyan fiatalokról, akiknek komoly problémát okoz, hogy próbálják őket győzködni a rokonaik, és segítségre szorulnak e tekintetben; nem tudják hogyan maradhatnak ki ebből, hogyan maradhat meg a szuverenitásuk.”

A szakember egy saját emlékét visszaidézve magyarázta el az egyik jelentős változást, ami a korábbi választásokhoz képest érezhető:

Emlékszem, mi a kétezres évek elején pszichológus hallgatókként leültünk egy kávézóba, és két órán át beszélgettünk arról, hogy ki kire fog szavazni, és nyolc emberből hat azzal indokolta a választását, hogy korábban a szülei is arra a pártra voksoltak. A mai generáció sokkal önállóbb, sokkal önjáróbb ebből a szempontból, és egy fiatal azt tudja mondani, hogy »nekem van ahhoz jogom, hogy azt gondoljam, amit, és arra szavazzak, akire akarok” – és ez talán abból is fakad, hogy a szülők is sokkal demokratikusabban nevelik a gyerekeiket.

Gyarmati Rita épp ezért úgy látja, hogy az említett konfliktus nem is annyira a fiatalok és a szüleik között feszül:

„Kevés olyan családról hallottam, ahol a szülő meg a gyerek között lenne ezzel probléma, arról viszont gyakran hallok, hogy az idősebb generáció és az unokák között van egy ilyen szakadék. A nagyszülők generációja olyan korban is élt, amikor sok rossz tapasztalatot kellett átélniük, emiatt lehet, hogy nehezebben tudnak rugalmasan gondolkodni a változásról. És még az is benne van a dologban, hogy ahogy idősödünk, a személyiségünk egyre rugalmatlanabbá válik.”

Rendben, de mit tegyen, aki menekülne egy ilyen szituációból, egy politikával agitáló rokontól? Gyarmati Rita szerint sok múlik azon, hogy egy családon belül általánosságban mennyire tartjuk tiszteletben egymás határait, mert, ha ez rendben van, akkor egyértelmű, hogy nem fogjuk erőszakosan agitálni a gyereket vagy az unokát, de, ahol a családdinamika eleve problémás, ott nem csak a politikai kérdésekből származhatnak problémák.

Ha viszont mégis felmerülne ez a probléma, nagyon hasznos tud lenni az asszertív kommunikáció, azaz ha kimondjuk:

figyelj, én ezt érzem, én így vagyok jól, én neked nem akarok rosszat, éppen ezért kérlek, fogadd el azt, amit én gondolok.

A szakember hozzáteszi: ha pedig így sem megy, akkor tényleg a kommunikáció lezárása az egyetlen út: „Én nem vagyok a híve annak, hogy az időjárásra tereljük a témát, de, ha nincs más lehetőség, akkor ez lehet az egyetlen kiút. Lehet azt is csinálni, hogy egy életre összeveszünk ezen, és a karácsony estéket sem fogjuk együtt tölteni – de azt gondolom, hogy talán ennyit azért nem ér.”

The post „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu