Aligha akad olyan, futball iránt csak egy kevéssé is érdeklődő ember az országban, aki ne tudná: a magyar válogatott 1986 óta vár arra, hogy újra világbajnokságon szerepelhessen.
A csapat azóta a szereplés kivívásának közvetlen közelébe is csupán egyszer, még 1997-ben került, más kérdés, hogy az a sorozat végül egy brutális mészárlásba torkollott, a jugoszlávok ugyanis két meccsen összesítésben 12-1-gyel intézték el a mieinket.
A kudarc után akkor Csank János szövetségi kapitány és az MLSZ elnöke, Laczkó Mihály is azonnal beadta lemondását. Más idők jártak.
Irigyelhetjük a környező országok csapatait
Az 1998-as világbajnokság óta a közép-kelet-európai térségből összesen 10 különböző válogatott járt világbajnokságon. A mezőnyből kiemelkedik Horvátország, amely az azóta rendezett nyolc selejtezősorozatból hetet vívott meg sikerrel (sőt, kétszer érmet is nyert a vb-n); ötször vívták ki a szereplés jogát – különböző országnév alatt – a szerbek, és négyszer a lengyelek.
Két-két tornára selejteztek sikerrel a csehek, a szlovének és a bosnyákok, egyszer-egyszer pedig ott voltak a világbajnoki mezőnyben a bolgárok, a románok, a szlovákok és az ukránok is.
A térség a legjobban 2006-ban teljesített a selejtezők során, akkor az összesen 14 európai résztvevő közül öt is (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia és Montenegró, Ukrajna) ebből a régióból került ki, vagyis az UEFA kvótáinak bő harmada Közép-Kelet-Európa zsebében kötött ki.
A legrosszabb mérlegnek a 2014-es számít, akkor mindössze a horvátok és a bosnyákok vívták ki a vb-szereplés jogát, azaz az európai helyek csupán 15 százalékát kaparintotta meg a régió. Érdekes módon ennél a jelenlegi helyzet is épp csak egy kevéssel jobb, a bosnyák-cseh-horvát trió az összesen tizenhat európai kvóta cirka 19 százalékát jelenti ugyanis.
Az Eb más kávéház, utánpótlásban sehol nem vagyunk
A magyar válogatott utóbbi néhány évben elért relatív sikereit leginkább azzal szokás alátámasztani, hogy a csapat stabil résztvevője lett a kibővített létszámú Európa-bajnokságnak. A helyzet viszont az, hogy a 24-esre bővített Eb-főtábla nem csak nekünk, hanem az egész régiónak nagyon komoly lehetőséget juttatott: az utóbbi három, már ebben a formátumban rendezett tornára összesen 12 különböző közép-kelet-európai válogatott jutott ki, ezek fele hozzánk hasonlóan 3/3-as sikerrátával rendelkezik az Eb-selejtezőkben.
Ahogyan mi, úgy a csehek, a lengyelek, a szlovákok, a horvátok és az ukránok sem maradtak el egyetlen Európa-bajnokságról sem 2016 óta.
De a világbajnokságra 1998 óta nem kvalifikáló románok, sőt, az ezt megelőzően semmilyen nagy tornára, soha ki nem jutó albánok is ott voltak a mezőnyben kétszer. Rajtuk kívül egyszer-egyszer Észak-Macedónia, Szerbia, Szlovénia és Georgia vívta ki a szereplés jogát. Ez alapján nyugodtan kijelenthető: az igazi truváj a vb, a régiós válogatottak valódi értékét pedig sokkal inkább az méri meg, oda tudnak-e kerülni a közé a 13-16 csapat közé, amely Európából kijuthat egy világbajnokságra.
Hogy a magyar válogatott számára a rendszeres Eb-szereplés is erőn felüli teljesítményt jelent, kiválóan megmutatják azok az eredmények, amelyeket a nemzeti csapat közvetlen utánpótlása ért el az utóbbi időszakban. A magyar U21-es, U19-es és U17-es válogatottak az egyes korosztályok elmúlt négy kontinenstornája közül egyikre sem tudott kvalifikálni: amikor részt vettünk valamelyik Eb-n, azt rendezőként tettük (2021-ben U21-es, 2023-ben U17-es tornát tartottak nálunk).
Ami viszont nekünk nem sikerült, az tizenegy másik közép-kelet-európai országnak igen:
Egyedül az U19-esek karcolják alulról az 50 százalékos mutatót
Tovább árnyalja a magyar futball hátországának minőségével kapcsolatos kritikákat, hogy nevezett három korosztályunk az elmúlt egy évben meccseinek mindössze 29 százalékát volt képes megnyerni, ezek zömét is olyan ellenfelekkel szemben, mint Gibraltár, Lettország, Észtország, Moldova, vagy éppen a Feröer-szigetek.
Az U21-esek például a vizsgált időszakban tizenegy nekifutásból mindössze egyetlen győzelmet arattak, az U17-esek pedig az öt megnyert meccsükből kettőt is Moldova ellen hoztak össze, amellett, hogy sikerült kétvállra fektetniük Üzbegisztánt, Lettországot vagy épp Gibraltárt.
Az egyedüli reménykeltő csapatunk jelenleg az U19-es, amely Szerbia, Görögország is Izland ellen is tudott meccset nyerni a közelmúltban, és legalább az 50 százalékos mérleget megkarcolja – alulról.
És mi van a topligás játékosokkal?
Innen nézve nem meglepő, hogy a magyar futball nem dúskál a topligás játékosokban sem: a jelenlegi szezonban összesen nyolc különböző magyar játékos lépett pályára az öt legnagyobb európai bajnokság valamelyikében. Ebben az értelemben a hazai labdarúgás tapodtat sem lépett előre 2010 óta, akkor ugyanis még tízen is elmondhatták magukról, hogy van topligás játékperc a lábukban.
Ennél is szemléletesebb viszont, ha azt vizsgáljuk, a környező országokban hogyan fest ez a mutató:
Most ellenünk dolgozott a Nemzetek Ligája kiírása
A konkrét eset azért is lehet különösen fájdalmas, mert a világbajnokságra az olaszok hazai legyőzésével kvalifikáló bosnyák válogatottal 2024 őszén kétszer is találkozott Marco Rossi csapata, és Budapesten 0-0-ra végzett ellenünk, idegenben pedig viszonylag simán, 2-0-ra nyert. Ehhez képest Edin Dzeko most világbajnokságra készülhet, mi pedig azzal vigasztalhatjuk magunkat – ha ugyan nem épp újabb sebeket tépünk fel vele inkább –, hogy a Transfermarkt becslései szerint Szoboszlai Dominik lesz a világ legértékesebb olyan játékosa, aki lemarad a nyári vb-ről.
Kifogásokat persze bőséggel föl lehet sorakoztatni. A svédek például úgy utazhatnak majd Észak-Amerikába, hogy a klasszikus selejtezősorozatban egyetlen meccsüket sem tudták megnyerni, és kizárólag amiatt jutottak el egyáltalán a pótselejtezőig, mert a korábbi években mutatott gyenge formájuk a Nemzetek Ligája C divíziójáig száműzte őket.
Ott megnyerték a csoportjukat, ezzel jegyet váltottak a kvalifikáció utolsó szakaszára, ahol előbb az ukránokat verték semleges pályán, majd a hajrában a lengyelek ellen is bekotortak egy gólt. Ők voltak az egyetlen olyan válogatott, amelyik a Nemzetek Ligája vigaszágáról ki tudta harcolni a világbajnoki szereplést: a velük együtt érkező három másik szerencsés vesztes, a román, az északmacedón és az északír válogatott egyaránt már az első akadályban elbukott.
A régióból hét csapat is oda tudott érni a második helyre
A magyar csapat tehát furcsamód azzal sodorta magát rossz helyzetbe, hogy néhány évvel ezelőtt előbb feljutott, majd megkapaszkodott a Nemzetek Ligája A divíziójában. Időközben ráadásul az UEFA megváltoztatta a sorozat és a selejtezők közötti kapcsolatot – korábban azok a válogatottak jutottak extra pótselejtezős lehetőséghez, amelyek a liga teljes rangsorában a legmagasabb helyen végeztek, és más úton nem vívták ki a szereplés jogát, míg a mostani selejtezőkben csak a csoportjukat megnyerő válogatottakat rangsorolták, így előnyben részesítve egy C ligás válogatottat adott esetben egy A divízióssal szemben is. A magyar csapat tehát már a selejtezők megkezdése előtt tudta, csak akkor van esélye kijutni a világbajnokságra, ha csoportjában legalább a második helyet megszerzi.
Ez úszott el az írek elleni hazai mérkőzés utolsó másodperceiben.
A pótselejtezős lehetőséget kivívó közép-kelet-európai válogatottak közül a szlovákok, a koszovóiak, a bosnyákok, az ukránok, a lengyelek, az albánok és a csehek is képesek voltak másodikként befutni a csoportjukban, elsősorban és mindenekelőtt ezért voltak tovább versenyben mint mi. Más kérdés, hogy korántsem ment minden simán például a cseheknél, akik egy Feröer elleni váratlan vereség miatt tavaly ősszel menesztették Ivan Hasek szövetségi kapitányt, hogy a novemberi Gibraltár elleni sorsdöntő meccset beugró edzővel nyerjék meg.
Az új edző, Miroslav Koubek a pótselejtezőkön debütált a kispadon, és bár rendes játékidőben egyik alkalommal sem tudott nyerni csapatával, végül az íreket és a dánokat is legyűrték játékosai a büntetőpárbajban.
A csehek és a bosnyákok is tizenegyesekkel jutottak ki
A bosnyákok a selejtezők során Ausztria mögött, Romániát megelőzve jöttek be másodiknak, majd a márciusi playoff-körben előbb Wales-t ütötték ki idegenben, büntetőkkel, végül pedig Zenicában játszottak hősies meccset az olaszok ellen. Ok-okozati szempontból biztosan nincs nagy jelentősége, de mindkét pótselejtezőt sikerrel megvívó közép-kelet-európai csapat büntetőpárbajok megnyerésével jutott ki a vb-re, nem véletlen, hogy a cseheket 2006 után újra világbajnokságra vezető Koubek úgy nyilatkozott, elsősorban küzdeni tudásból vizsgázott jelesre csapata, amely egyetlen pillanatra sem adta fel. Akkor sem, amikor Írország ellen már az első félidő legelején kétgólos hátrányba navigálta magát.
Emlékeztetőül: mi Dublinban kétgólos előnyről buktunk pontokat, mint ahogyan hazai pályán is vezettünk a meccs hajrájára fordulva.
Bár szentigaz, hogy a magyar futball általános állapota, az utánpótlás, a játékos- és edzőképzés nívója nem támasztja alá, hogy különösebben vérmes reményeink legyenek egy világbajnoki szereplésre, a közelmúlt azt mutatja: a mi környékünkről sem lehetetlen kvalifikálni a tornára.
De ahhoz, hogy ez sikerüljön, a legfontosabb meccsek legsűrűbb pillanataiban kell a legjobb teljesítményt villantani. A cseheknek és a bosnyákoknak éppen ez sikerült. Nekünk éppen ez – nem.
Talán majd négy év múlva.
The post Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
