Halló, tudunk most beszélni röviden, Ágnes?

Most nemigen, mert éppen dolgozom, egészen késő estig. De délután 3–4 között van egy kis pihenőidő, akkor tudok telefonálni.

Mivel van éppen elfoglalva?

Idős, beteg, főleg alzheimeres embereket ápolok, helyettesítő házi gondozóként.

Meg vagyok lepve.

Valamiből meg kell élni. De most már le kell tennem.

Rendben. Keresem majd.

∗

Egy jó hónappal később a lakásán találkozunk. Amint letelepszünk az asztal mellé, arról kezdem kérdezgetni, ami sehogy se fér a fejembe: miért kell Geréb Ágnesnek a megélhetéséért öregeket gondoznia, hiszen egy bő éve már ismét legálisan dolgozhatna bábaként.

Ez a gondozói munka valamivel a házi őrizetem befejezése után, úgy hét éve kezdődött. Jó pár éven át folyamatosan csináltam, de most már csak alkalmi helyettesítéseket vállalok, mert elsősorban bábaként kell helyt állnom. Én szülő nőtől vagy a családjától még soha nem fogadtam el díjazást azért, mert segítettem világra jönni a babájukat, és soha nem is fogok. Ez számomra elvi kérdés.

Más lenne a helyzet – teszi hozzá –, ha ugyanúgy, mint a kórházi szülést, az otthonszülést is fedezné a társadalombiztosítás, de így, hogy a szülő nőknek saját zsebből kell fizetniük, hiába szeretnének sokan otthon szülni, csak kevesen engedhetik meg maguknak. Márpedig a pénz nem lehet a szabad választás függvénye.

„Ugyanakkor a nyugdíjam nem éri el a 150 ezer forintot, és lakni, enni, rezsit fizetni, valamint – ameddig csak bírom – anyának és tizenkét unoka nagymamájának lenni nem két fillér. Ezért járok még mindig öregeket ápolni” – magyarázza Geréb Ágnes.

Kicsit fura, hogy már a találkozásunk első perceiben a megélhetésre terelődött a szó, mert – amint az a beszélgetésünkből kiderül – Geréb doktornak eléggé szokatlan a viszonya az anyagiakhoz.

Néhányan még a nevüket is ráírták a borítékra

A szegedi klinikán a 17 évig tartó szülész-nőgyógyász munkája során például következetesen visszautasította a hálapénzt. Pedig az akkortájt, a hetvenes-nyolcvanas években annyira természetes kiegészítő jövedelemnek számított, hogy éppen emiatt szabályosan bele is kalkulálták a rendkívül alacsony orvosi fizetésekbe.

A doktornő fogta magát, és hakniban esténként elment lépcsőházakat takarítani. Klinikai főnöke egy ízben az adott épületben járva véletlenül szemtanúja lett ennek a tevékenységnek, és megkérte, hagyja abba, mert ilyesmit egy orvos nem csinálhat.

Jól van, abbahagyta.

Nem sokkal később – még mindig a nyolcvanas évek elején – Szegeden magánrendelőt nyitott, de a vizitdíjat illetően különös módszert vezetett be: a vetkőzőfülkében helyezett el egy nyitott dobozt, abba dobott (vagy akár abból emelhetett ki) a páciens egy tetszése szerinti összeget.

Voltak, akik zavarba jöttek ettől, nem értették. Akadt olyan páciens, aki szándékosan zörgött-börgött a pénzzel a fülkében, hogyha már nem látom, legalább halljam, hogy ő rendesen fizet a vizsgálatért, egyesek még a nevüket is ráírták a borítékra. Na, ez az egész addig tartott, amíg nyolcvannyolcban be nem jött az áfa. Amikor meg már áfás világ volt, a vizsgálat fejében az alapítványunkat, az Alternatált lehetett adománnyal támogatni, ki mennyit gondolt

– meséli Geréb Ágnes.

Szerinte a gyógyítás és a gyógyulás semmiképpen nem függhet az egyén vagy a család társadalmi, anyagi státuszától. Meggyőződése szerint ez ráadásul sokszorosan vonatkozik a szülésre. „Tisztában vagyok vele, hogy a többi, az otthonszülésnél segédkező független bába nem így gondolkozik, és nekik is teljesen igazuk van, de ettől én még ragaszkodhatom az elveimhez.”

Egyedi hangulatú, szabálytalan lakás Geréb Ágnesé. Egy szabálytalan ember szabálytalan otthona. Kibököm a mondatot, remélve, hogy nem bántom meg vele: „Én bizony sose választanám magamnak az otthonszülést.”

Megkérdezi, szültem-e már. Mondom, igen, kórházban. Nagyon jól tette – válaszolja. „Egy gyermeket olyan környezetben kell világra hozni, ahol az anya a legnagyobb biztonságban érzi magát. A belső biztonságérzet a mindenkori komplikációk ellen dolgozik, ez bizonyított tény. Ha az a hely a kórház, akkor feltétlenül ott kell szülni. Ha a saját otthona, akkor meg ott. Ez a legfontosabb szempont egy olyan helyzetben, amikor megtörténik a csoda: világra hozunk egy emberi lényt.”

Régen rájöttem már, hogy egy ország szabadságát le lehet mérni a szülés szabadságán

– állítja Geréb doktor.

Bíróság előtt

Az érvényben lévő, ide vágó rendelet szabályozza az otthonszülés körülményeit és feltételeit. A szakképzett bábák és segítőik, a dúlák jelenléte például elengedhetetlen. De többek között az is előírás, hogy – az esetlegesen fellépő komplikációk esetére – a helyszínhez közel kell lennie egy kórháznak.

Mégis megtörtént, ami megtörtént.

Geréb Ágnes az ítéletet hallgatja az ellene gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyó büntetőperen a Fővárosi Törvényszéken 2017. április 20-án.A szülés során komplikációk, sőt tragédiák is bármikor előfordulhatnak – kórházakban és otthonokban egyaránt –, ezt senki nem vonja kétségbe. A kérdés csak az, történt-e előzőleg bizonyítható mulasztás, és, ha igen, kinek a részéről.

Utánanéztünk egy hivatalos statisztikának, amely az 2024-es esztendőt vizsgálta. Két évvel ezelőtt Magyarországon 77 500 gyermek jött a világra kórházi körülmények között. Ebből az újszülött- és az egy éven belüli csecsemőhalálozások száma összesen 295 volt. A statisztika hozzáteszi: ez az arány, sajnálatos módon, 24,8 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

A Pető Intézet mindig is gondozott egészségügyi intézményekben, oxigénhiánnyal született, sérült gyerekeket. Közülük csak egyetlenegy olyan akadt, aki otthon született: épp az a gyermek, aki miatt Gerébet elítélték.

Fejezetek egy „bűnlajstromból”

Mindenesetre Geréb Ágnesnek a letartóztatásakor már „hosszú bűnlajstroma” volt. Azért használunk idézőjelet, mert laikusként nem tudjuk pontosan megítélni, mi is történt valójában.

Már az apás szülés bevezetésének kísérletével kezdődött Szegeden. Bár ez manapság természetes választási lehetőség, a nyolcvanas években még abszurdumnak tűnt. Ágnes szerette volna az apa jelenlétét hivatalosan is választhatóvá tenni. Megbüntették, féléves eltiltást kapott. Más kérdés, hogy nem sokkal ezután a pesti MÁV-kórházban, majd később országszerte – többek között a szegedi klinikán is – igazi reformként legálissá tették ezt a lehetőséget.

Később, egy otthonszülést követő órában, az anya karjában meghalt egy kisbaba. Az ilyen, kis százaléknyi eséllyel bekövetkező esemény, amelynek utólag sincs fiziológiailag kimutatható oka, bölcsőhalálnak minősül, és kórházakban is előfordul, éppen a szülés utáni úgynevezett „aranyórában” is, amikor az anyát és a babát a ma érvényes hivatalos protokoll szerint kettesben hagyják egy időre.

Az biztos, hogy a kórházban bekövetkezett, esetleges bölcsőhalál sem olyasmi, ami miatt bilincselő rendőrök rohannának az intézménybe.

Gerébtől viszont megvonták a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői működési engedélyt.

Súlyos vád volt az is ellene, hogy egy egyébként minden szempontból egészséges, 38 éves édesanya otthonszülésénél segédkezett. Mivel a vajúdás nem ment simán, az anyát Geréb doktor kórházba vitette, ott született meg hat óra múlva az oxigénhiányos gyermek, aki másnap sajnos meghalt. Ágnest ezúttal az a vád érte, hogy nem vette figyelembe az anya életkorát.

Egyébként másfél évvel az eset után egy új rendelet született: az otthonukban szülni kívánó anyák korát legálisan is 40 évben maximalizálták.

∗

Kiváltságosnak érzem magam

Hogyan viselte a fogságot?

Szürreális volt minden pillanat, különösen abban a zárkában, ahová először kerültem. Tizenketten egy cellában. A fogolytársnőim egytől egyig köztörvényesek voltak. Babagyilkosnak, boszorkánynak és nem tudom, minek neveztek. Gyűlöltek, mert más vagyok. Megették a bélyegeimet, hogy ne tudjak levelet küldeni. Ez különösen fájdalmas volt. Az egyik őr kedvenc szóhasználata volt: „Faszszopók, sorakozó!” Jó időbe tellett, míg rájöttem, hogy ez nekem is szól. Egy darabig még sétára se engedtek le a börtönudvarra. A tárgyalásra lábbilincsben vittek, azóta is viselem a nyomát. Amikor a születésnapomon nyolcszáz ember összegyűlt, hogy közös énekléssel köszöntsön a börtönépület előtt, nem mehettem a börtönnek arra a részére, ahol legalább hallhattam volna őket. Valaki azért becsempészett egy telefont, és azon keresztül hallgattam, titokban. Ez a szakasz két és fél hónapig tartott. Mondjam tovább?

Nem szükséges. Nehéz lehetett túlélni.

Megmondom, mi segített igazán túlélni és többé-kevésbé épségben megtartani magamat a saját burkomban. Egyrészt a falakon is átjött a családom, a barátaim, az itthoni és a nemzetközi támogatás óriási ereje, másrészt tudtam, hogy nem követtem el mulasztásos bűnt, és bátran belenézhetek a tükörbe – ha lett volna olyan a cellában. Ez a tudat sokat számított. Egyszer odajött egy női börtönőr a tátikához, a kis cellaajtónyílást hívták így, és ezen a résen keresztül nőgyógyászati, orvosi tanácsokat kért tőlem. Adtam neki.

Két és fél hónap előzetes után a börtönőr azt kiáltotta: „Geréb, fürdés!” Nem tudta mire vélni ezt a váratlan felszólítást, de aztán kiderült: az ítélet meghozataláig házi őrizet váltja fel a börtönfogságot.

Ez eleinte nagy megkönnyebbülést hozott, ám idővel beütött a poszttraumás szindróma, az utólagos sokk, annak minden tünetével. Többmenetes tárgyalássorozat után, a házi őrizete ideje alatt mondták ki az ítéletet 2012-ben: két év letöltendő börtönbüntetés és a foglalkozástól való eltiltás tíz évre. Perújítás után a végső döntést 2018-ban mondták ki, még ugyanabban az évben kegyelmet kapott Áder János köztársasági elnöktől. A kegyelem részleges volt: a foglalkozástól való eltiltás maradt.

Hogyan élt, mit kezdett magával a házi őrizet hosszú évei alatt?

Először is, rögtön, mielőtt hazakerültem, azzal kellett szembesülnöm, hogy a társam, 25 évi együttélés után elköltözik tőlem és a gyerekeinktől. A közös lakásunkat fel kellett adni, akkor kerültünk ebbe a bérlakásba, ahol most is beszélgetünk. Velünk élt az édesanyám is, aki Alzheimer-kórban szenvedett. A vége felé már olyan súlyos volt az állapota, hogy engem sem ismert meg. A család minden óráját kitöltötte az ő ápolása. Nem is tudom, hogyan oldottuk volna ezt meg, ha ez az időszak nem esik egybe a házi őrizetemmel. Édesanyám gondozása ötévnyi kemény „előgyakorlat” volt a későbbi öreggondozói szolgálathoz. Amikor már szabadabban mozoghattam, Csömörön vállaltam munkát: egy fogyatékkal élőket ellátó intézetben voltam gondozó hatszáz forintos órabérért.

Viszont valahol olvastam, hogy ma már van egy állandó munkahelye, amit imád.

Így van, állítom, hogy ez eddigi életem legjobb munkahelye. Egy női hajléktalanszállón dolgozom önkéntes szülész-nőgyógyászként. Ez egy egészen különleges intézmény. A hajléktalan nőket, akik vagy aktuális panasszal, vagy nőgyógyászati szűrővizsgálatra jelentkeznek, először is bekísérjük, aztán bemutatkozunk egymásnak, majd leültetjük őt, együtt teázunk, beszélgetünk, miközben elmondja a panaszát. Meg sokszor a sorsát. Ezen a munkahelyen senki sem a pénzért dolgozik, hanem azokért, akik hozzánk fordulnak. Nem rohanunk, nincs hajsza, emberszámba vesszük őket. Tudja, mit jelent ez nekik? Ehhez hasonló bánásmódot csak a legdrágább magánklinikákon kapnak a nők. Pedig mindenhol mindenkinek kijárna. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ennek részese lehetek.

Egy praktikus dologra hadd kérdezzek rá: a szülési fájások kezdetének időpontját nem lehet előre megrendelni, vagy bárki más idejéhez igazítani, de mi történik, ha épp akkor lenne szükség önre bábaként, amikor öregeket ápol, vagy a rendelőben dolgozik?

Mi , független bábák csereszabatosak vagyunk. Ha én történetesen semmiképpen nem tudok jelen lenni a szülés idején, ott vannak a munkatársak, a fiatal jól képzett bábák, akiknek pontról pontra ugyanaz a szemléletük, a protokolljuk, és ugyanolyanok a kötelességeik is. A figyelem középpontjában csakis egyetlen, lecserélhetetlen ember van: a szülő nő, az anya. Ő az, akit a tenyerünkön hordunk, akinek egyfolytában a biztonságát szolgáljuk, aki körül a világ forog.

∗

Nem akartak velem biztosítást kötni

Bő egy évvel ezelőtt tehát lejárt a hosszú, 14 éven át húzódó tilalmi idő, és Geréb Ágnes folytathatta a hivatása gyakorlását. Igaz, ehhez adminisztratíve is meg kellett újítania a bábaengedélyét. Készült is rá, elvégezte a kötelező tanfolyamokat, gyakorlatokra járt, vizsgázott, pontokat gyűjtött, ez teljesen normális, ötévente minden független bábának ezt kell tennie. Mégis, épp a legvégén, elakadt a dolog.

Egy képtelenségen. A biztosítón.

Magyarországon ugyanis egyetlen biztosító köt kötelező bábabiztosítást. Monopolhelyzete van tehát, és ez az intézmény, miután Geréb Ágnes újra begyűjtötte az összes kreditet, letette az összes szükséges vizsgát, ezen a ponton visszautasításban részesült. Mégpedig indoklás nélkül.

Nem voltak hajlandók biztosítást kötni velem. Ez pedig azt jelentette, hogy a bíróság 14 évre eltiltott a szakmától, és, amikor ez a tilalmi szakasz lejárt, váratlanul jött egy biztosítócég ítélete, ami viszont életfogytiglanra szólt.

Illetve csak szólt volna. Mert aztán valahogy, nagy nehezen, mégis csak rendeződött a dolog.

Még egyszer körülnézek a nappaliban, ahol ülünk, és ahol Ágnes évekig ápolta az édesanyját, nevelte a gyerekeit. A két idősebb a hetvenes években, még az első házasságából született, ők kórházban jöttek a világra, a két kicsi ’92-ben, illetve ’94-ben a második társától. Ők ketten már otthon született babák voltak, ami nem igazán meglepő. Életének ennek a – ahogy ő nevezi – második felvonásából egy „hozott” gyereke is lett, akire ugyanolyan büszke, mint a sajátjaira. Mind az öttel nagyon jó a kapcsolata.

Kíváncsi lennék, mit szóltak a gyerekei mindahhoz, ami az utóbbi évtizedekben vele és körülötte történt.

Nem volt kérdés, hogy a szakmai és a mindenféle más meghurcoltatás idején is sziklaszilárdan mellettem álltak

– válaszolja, de a gyerekeinek a feléje áradó bizalmáról talán elég annyit megemlíteni, hogy az összes unokája a nagyanyjuk két tenyerébe pottyanva jött a világra.

Mind az ötüket valamilyen művészeti ághoz köti a foglalkozása – sikeresek és híresek.

Az anya dönt

Úgy kezdtük, ugye, a beszélgetést, hogy Geréb Ágnes elvből nem fogad el pénzt a bábaságért, fizetése csak az öregápolásból származik. Illetve futólag, még a találkozásunk elején említette a nyugdíját is. Erre térek most vissza, mert nem megy ki a fejemből az az abszurdan alacsony összeg. Hogy létezik ez?

Az idén emelték fel havi 148 ezer forintra. Nincs ebben semmi meglepő. Azért csak ennyi, mert a szegedi klinikán eltöltött 17 évem alatt rendkívül alacsonyak voltak az orvosi fizetések, hiszen bele voltak kalkulálva a hálapénzek. Ez a több mint másfél évtized látszik meg a nyugdíjam összegén

– mondja Ágnes.

A most 73 éves Geréb Ágnesnek tervei is vannak.

Kollégáival és a sok évtizede, általa létrehozott Alternatal Alapítvánnyal karöltve most májusban egy új kampányra készülnek. „Ez a kampányunk a szülés indításával kapcsolatos. Merthogy szerte a világon drámaian megnövekedett a szülésindítások száma. Tehát, amikor a folyamat nem spontán, hanem egy beavatkozás nyomán indul el” – magyarázza Ágnes. „A külső beavatkozás persze lehet egyértelműen indokolt és elkerülhetetlen is. De lehet csupán javasolt, mérlegelendő választási lehetőség, esetleg magának a szülő nőnek a kérése. És lehet – ez is gyakran előfordul –, hogy lényegében teljesen indokolatlanul felvetett ötlet” – teszi hozzá.

A kampánnyal azt szeretnék elérni, hogy a várandós nő ne alávetett, elszenvedő részese legyen a szülés folyamatának, hanem pontosan értse, tudja, mi miért történik, minek mi a kockázata, a lehetséges következménye, és ő hozhassa meg a tájékozódáson alapuló döntést. Hogy aktív, tudatos résztvevője maradjon a saját gyermeke születésének – akár intézményben, akár otthon történik az.

A kampánynak már megszületett a mottója is:

A természet vezeti. A tudomány segíti. Az anya dönt.

The post „Gyűlöltek a börtönben, mert más vagyok” – meglátogattuk az ismét bábaként dolgozó Geréb Ágnest first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu