Vajda Ferenc, a Kassa külvárosában élő cigány férfi az 1690-es évek elején a Szepesi Kamarához fordult, mert őt a Thököly-felkelés idején egy csapat kuruc vitéz elfogta, és nagyon keményen megsarcolta: akkoriban jelentős összegnek számító 400 forintot és egyéb portékákat vettek el tőle. A kamara támogatását kérte, hogy eljárást indíthasson a katonák ellen. Nem tudjuk, honnan volt Ferenc vajdának (vagy Vajda Ferencnek, a két kérvényében ezen a néven szerepel) ennyi pénze, ez nem derül ki. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy vagyonosnak nevezhető cigány embert ismerünk meg a személyében. Továbbra is személyes történetekkel megtűzdelve folytatjuk a magyarországi roma közösségek történetét bemutató sorozatunkat, az előző részekben az Erdélyi Fejedelemségről volt szó ebben és ebben a cikkünkben, ezúttal a korszak marad, csak a helyszín változik. A Habsburg kézen lévő Magyar Királyság viszonyait mutatjuk be, Dr. Mihalik Béla történészt, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársát kérdeztük.

A kettős királyválasztás, később a török hódoltság miatt három részre szakadt Magyarország nyugati és északi területei a Magyar Királyság elnevezést megtartva a Habsburg-ház uralma alá kerültek már a 16. század első felében. Az itt élő cigány csoportok életét, lehetőségeit továbbra sem szabályozták központi, állami szinten, a kérdést a területi alapon illetékes önkormányzatok, vármegyék, városok, földesurak kezelték. A források ezért itt is szórtak, a történettudomány mindeddig nem dolgozta fel ezeket rendszerként – az első lépések azonban megtörténtek, nemrégiben jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár kétkötetes forráskiadványa, illetve az online keresést kínáló Digitális Roma Levéltár. Itt és most folytatjuk az eddigi gyakorlatot: egyedi esetekből igyekszünk minél szélesebb körű következtetéseket levonni.

Vármegyei iratokból azt látjuk például, hogy, míg a 17. század elején a hatóságok igyekeztek elküldeni területükről a romákat, addig a század második felében már tartózkodásuk és mozgásuk feltételeit szabályozó rendelkezések születtek

– mondja a 24.hu-nak Mihalik Béla. Ezekből pedig a vajdák szerepe világlik ki élesen.

Szabad tartózkodás, tiltott tevékenységek

A területen illetékes hatalom által kijelölt személyekről van szó – a tisztségről itt írtunk sorozatunk egy korábbi részében–, akik az adott csoportot felügyelték, és képviselték a közigazgatás egyes szintjei, mondjuk az alispán felé. A rendelkezésekből pedig az látszik, hogy az említett „enyhülés” mellett azért továbbra is szükségét látták a szigornak: jobbára szabad mozgást engedélyeztek a romák számára adott vármegye területén – kiemelve, hogy ezt károkozás nélkül kell tenniük, illetve felsorolva, milyen tevékenységektől, cselekedetektől kell tartózkodniuk.

Általános következtetést ebből azért nem vonhatunk le, mert bármilyen szabályozás lényege a mai napig a tiltások rögzítése. Nyilvánvalóan a cigány csoportok tagjai között is voltak renitens elemek, mint bármely más közösségben, a vármegye célja az volt, hogy az újonnan érkezők számára világossá tegye a területén érvényes szabályokat. Egyes iparos tevékenységektől pedig a helyi céhes mesterek érdekeinek védelmében tiltották őket.

A városok, mint joghatóságok által kiadott dokumentumok tanúsága szerint gyakran számítottak munkaerőként is a cigányokra. Persze úgy, hogy a helyi céhes ipar ne lássa kárát, a debreceni tanács például tételesen felsorolta, milyen fémeszközöket készíthetnek roma kovácsok – a fémmegmunkálás a királyságban is a cigány mesterek által űzött leggyakoribb foglalkozások közé tartozott.

Váraknál is szolgáltak

A Habsburg-kormányzat a bécsi központjától távol eső, olykor változó hovatartozású észak-keleti és észak-tiszántúli területek pénzügyi igazgatására hozta létre a már említett Szepesi Kamarát Kassa központtal. Iratai között több, romákra vonatkozó dokumentumot találunk, például egy 1691-ből származó kinevezést, amelyben a kamara egy, a lajstromozó irodán dolgozó munkatársát tette meg a kassai cigányok vajdájának. E tény pedig megerősíti sorozatunk egy korábbi részében írtakat, miszerint a vajdát nem az adott közösség választotta, sőt nem is feltétlen a soraiból származott.

A cikkünk nyitótörténetében feltűnt Ferencről nem lehet eldönteni, hogy a vajdát névként vagy tisztségként viselte, cigány származása ugyanakkor bizonyos, hiszen ő maga állította ezt saját magáról. Talán azonos azzal az „Örögh Ferenc vajdával”, aki többedmagával, mint a cigányok vezetői egy kötelezvényt írt alá 1686-ban Kassa város tanácsának. Az irat aláírásában Ferenc vajdaként szerepel. Amennyiben valóban a Kassa környéki romák vezetője volt, úgy elképzelhető, hogy azon kisebbséghez tartozott, akiket az adott csoportból emeltek ki vajdának.

Egy másik, ugyancsak kamarai forrás a murányi végvár tiszttartójának kérvénye 1691-ből, valamint a nyomában indult oda-vissza levelezés néhány fennmaradt darabja. Történt ugyanis, hogy a várnak szolgáló roma csoportot pénzhamisítással vádolták, a korban ezt nagyon is komolyan vették, alapvetően halál járt érte. A tiszttartó azonban meg akarta menteni a vádlottakat, valamiért olyannyira fontos munkaerőt jelentettek a várnak, hogy nem sajnálta az időt és energiát. Nem tudjuk, milyen feladatokat végeztek, vagy miket szánt nekik, de láthatóan nem akart róluk lemondani.

Végül a cigányokat börtönbe vetették, a tiszttartó ekkor javaslatot tett a kamarának: bocsássák őket szabadon egy kötelezvény fejében, amelyben vállalják, hogy továbbra is Murány várának hűséges szolgálatára maradnak. A történet vége sajnos már nem maradt fenn. Emellett a Zrínyi család levéltárából szintén ismerünk adatokat dél-dunántúli várakban szolgáló cigányokról, így pedig már azt mondhatjuk:

nem volt egyedi eset, hogy cigány mesterek, munkások, akár katonák is részt vettek a végvári harcokban a Magyar Királyság védelmében.

A valódi Sárközi?

A katonákat illetően azért a bizonytalanság, mert a királyságból – egyelőre legalábbis – nem ismert olyan közvetlen említés, mint a sorozatunk előző részében idézett „jó, ifjú cigány lovas katonáról” az Erdélyi Fejedelemségből. Viszont az 1570-es évekből ismert egy irat, amelyben I. Miksa király a felső-magyarországi cigányok vajdájává nevezett ki egy magyar végvári vitézt, bizonyos Gémes Albertet. Mindössze annyit tudunk róla, hogy ekkoriban Eger várában szolgált néhány lovas parancsnokaként.

Vajdai tisztsége kapcsán ugyan elképzelhető lenne, hogy akár mellette is szolgáltak volna cigányok, erre azonban konkrét forrás nem áll rendelkezésre. Az előzőekből azonban kiderült, hogy a végvárak mellett – ha nem is katonaként, de – szolgáltak cigányok is, elsősorban az ellátásban, fenntartásban. Az olvasónak könnyen eszébe juthat Gárdonyi Géza Sárközi cigánya az Egri csillagokból, aki szintén Bornemissza Gergely mellett és segítőjeként vett részt az ostromban, vagy akár a tűzkerék összeállításában. Itt érdemes azért megjegyezni, hogy az Egri csillagok Sárközijét nem érdemes történelmi keretbe helyezni, pláne nem általánosítani. Sokkal inkább tükrözi a cigányokról a 19–20. század fordulóján élő képet, mintsem a török hódoltság korának valóságát.

Szexuális ragadozó és cigánylányok

A 16. századból származó uralkodói rendeletek sem sokkal beszédesebbek, jobbára vajdák kinevezéséről szólnak, illetve I. Lipót király 1692-ben felszólította a nyugat-magyarországi megyéket, hogy lépjenek fel az osztrák határon vándorló és „kárt okozó” cigányok ellen. Nem tudjuk, kik voltak, hányan lehettek, és miben állt „károkozásuk”.

Tény, hogy a társadalom peremén élő kisebbség önhibájából és azon kívül is könnyen válhatott bűnbakká, a negatív közhangulat célpontjává. Peremhelyzetük és kiszolgáltatottságuk ábrázolására a most bemutatott korszaknál később, a 18. századból ismerünk mikrotörténeteket, a török kiűzése utáni évtizedekből. Mégis megéri ezekből egyet itt és most bemutatni, mert okkal feltételezhetjük, hogy a 16–17. században sem volt másképp.

E szerint az 1740-es években egy falusi pap nem vette túl komolyan az önmegtartóztatást, és szeretőket tartott. Sőt, ennél is tovább ment, tevékenysége okán ma szexuális ragadozónak neveznénk, első áldozatai között pedig ott találjuk a periférián élő, kiszolgáltatott helyi cigányokat is. A falu közössége először a roma lányok ellen fordult, egyiküket ki is űzték a községből, aki ekkor hangosan a helyieket átkozta, hogy pontosan tudják mi történt, és mi folyik a papnál.

A közhangulat csak akkor változott meg, pontosabban fordult a pap ellen, amikor az már a falu elöljáróinak közvetlen rokonaival és a helybeli idős bábaasszonnyal is erőszakoskodott. Ekkor a papot feljelentették az egyházmegyénél, amely eltávolította a plébánost a területéről.

Boszorkányok

Szintén ugyanerre a kiszolgáltatottságra, könnyen kreálható bűnbak szerepre nyújtanak bizonyítékot a boszorkányperek már a 17. századtól. Több, kifejezetten cigány személy ellen indított eljárást ismerünk, és itt már belép a képbe a babonaság kérdése, a bűbáj, a jóslás, a kuruzslás, a varázslás.

Boszorkánypereket a legtöbbször társadalmi krízis idején vagy közvetlenül az azt megelőző időszakokban látunk, ilyenkor a közösségek gyakran fordulnak a gyenge, könnyen támadható, védtelen emberek ellen – legyen szó az idős özvegy asszonyról, „a falu bolondjáról” vagy a cigányról.

Nem történt gyökeres változás

II. Lajos halálával a Magyar Királyság már közvetlenül a mohácsi csata után két részre szakadt, a nyugati területek Habsburg I. Ferdinánd, a keletiek pedig I. János (Szapolyai János) uralma alá kerültek. Tőlünk nyugatra, német földön üldözték a cigányokat, itt írtunk arról, hogy 1499-ben kitiltották őket a Német Birodalom területéről, a 18. században Hessenben fejpénz járt az elfogott vagy megölt romákért, Szászországban pedig szórakozásból rendeztek városi „cigányvadászatokat”. Így aztán joggal merülhet fel a kérdés, miként hatott az impériumváltás a Nyugat-Magyarországon élő romákra.

Nagyon erős volt a magyar rendiség, fönn tudta tartani a »rendi alkotmányt”, magyarán a Habsburgok trónra lépésével a jogi környezet nem változott meg gyökeresen az országban

– mondja Mihalik Béla.

Emellett a cigányokat érintő szabályozások, mondjuk a vajdák kinevezése vagy a peres ügyek vármegyei, földesúri szinten történtek még a 16–17. században. Korszakunk végéig két kormányhatóság működött magyar területen, a pozsonyi Magyar és a már említett kassai Szepesi Kamara, amelyeknek voltak ugyan közigazgatási, politikai feladataik, elsősorban azonban a királyi jövedelmeket kezelték.

Kis létszámú hivatalokról van szó, eleve rá voltak szorulva a vármegyei hatóságokra, egy szó mint száz, a korabeli viszonyok között néhány kivételtől eltekintve az állam keze egyszerűen még nem ért el ennyire alacsony szintre.

Védelem és változó állami hozzáállás

Végezetül a rendelkezésünkre álló szórványos forrásokból azt látjuk, hogy a földesurak igyekeztek a cigány közösségeket, mint számukra fontos munkaerőt, modern szóval emberi erőforrást a védelmükbe venni. Amint említettük, a murányi tiszttartó is az uralkodó védelmét jelentő, a romák biztonságát szavatoló úgynevezett hitlevelet kért a kamarától, hogy a cigányok továbbra is békében szolgálhassanak a végvárnál.

A korszakból több királyi rendeletet ismerünk, amelyek nemcsak a cigányok vajdáit jelölik ki, hanem egyben védelmet is biztosítanak egyes – leginkább városok környékén élő – csoportjaiknak.

Magyarország török megszállása hivatalosan az 1699-ben aláírt karlócai békével ért véget, az újraegyesített ország betagozódott a Habsburg Birodalomba. Témánk szempontjából ez különösen fontos korszakhatár, mert a bécsi udvar elkezdte egységesen kezelni a magyarországi cigányokat, miközben egyre aktívabban szabályozta az életüket. Úgy is mondhatjuk, a 18. században megjelent egyfajta központi romapolitika. Ez pedig nemcsak a cigány közösségek életére gyakorolt alapvető hatást, hanem számunkra is sokasodó, és immár az egész cigányság életére betekintést nyújtó forrásokat jelent. Ezzel folytatjuk sorozatunkat, addig is a már megjelent epizódok:

• Cigány vagy roma: kik a magyarországi cigányok?
• Iszlám hódítás elől menekültek a cigányok Indiából
• Hogyan léphettek Magyarországra az első cigányok?
• A magyar király emberei voltak a cigányok
• Káli ősanya szülte Manust, az első cigány férfit
• Létezik-e roma nemzet?
• A cigányvajda nem az volt, akinek a legtöbben tudni véljük
• Miért vándorolhattak a cigányok?
• Miről rendelkezik a cigányok törvénye?
• Valóban a cigányok vérében van a muzsika?
• Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
• Halált kértek a túri roma gyilkosaira a 17. században
• Így védték cigány mesterek és katonák az erdélyi hazát

The post Sárközi és az Egri csillagok: valóban cigányok is védték a magyar végvárakat? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu