Takács Lajosról akkor hallottam először, amikor híre ment, hogy valaki a Budafoki úton, egy konditerem emeletén őrült módon főz. Az őrület ekkoriban, amikor a magyar étteremszcéna a bélszínpörköltön mint értelmetlen csúcson próbált felülemelkedni, azt takarta, hogy valaki rózsaszín-narancsszínű langyos-nyersre hagyta egy lazacszelet közepét ahelyett, hogy a szürkeségig sütötte volna, és nem nyúlt januárban paradicsomhoz, tudva, hogy hiábavaló.

Másrészt Lajos három szezonális alapanyagból úgy készített ételt (ebédre, ráadásul), hogy az ember az Instagram születése előtt évekkel körbeküldözgette az ismerőseinek a képeket — amik nem adták vissza az élményt, de a lényeg nem is arról szólt, ahogyan az érdemi gasztronómia sosem a fotókról.

Nem minden zseniről neveznek el dolgokat: több a zseni, mint a tulajdonnév. Takács Lajosnak, aki egyértelműen zseni volt, mégis összejött a név, még ha nem is a sajátja: a legendás Olimpia.

Az Olimpia egy görög étteremből alig átmaszkolt, megismételhetetlen bisztró volt a Keleti pályaudvar melletti, fenyegető nevű Alpár utcában, ahol a menüvel való tökölés helyett vacsorára csak annyit kellett elárulni kezdéskor: hat, hét, vagy netán kilenc fogás jöhet. Sűrűn írok éttermekről, de keveset tudnék évtizedes távlatból is felidézni: ahhoz ízek mellett élmény is kell. Az Olimpia, a hősköri Olimpia ilyen volt.

Később a mindig gondos véletlen a Tokaj melletti, tolcsvai Oremus birtokon sodort össze Lajos alkalmi konyhaművészetével. Lajos az ottani, hozzá illően fantasztikus borokra hangszerelt egy öntörvényű, de nem öncélú vacsorát. A végeztével a művészbejárónál szívta a cigarettáját, ott jeleztük neki, hogy aznap biztosan mindent a kör közepébe dobott.

Igen, ez nagyon jól sikerült

— mondta, inkább magának és segítőjének, mint nekünk. Valahogy így nem lett tévéséf. Ez nem baj.

Azóta átmentünk két világválságon. Takács kiélte Japán-irányú elborultságát az újlipótvárosi Hegedűs Gyula utca szuterénjében, és pont a Covid hajnalán próbálta ezt tonkatsukra, azaz japános, perfekt rántott húsokra kiterjeszteni a Nyugatinál. Aztán főzött Gerendai Károly Costesének ázsiai, ázsiaias Nádor utcai egységében, mielőtt a Kádár étkezde újranyitása kapcsán merült volna föl a neve.

Az már nem fért bele.

Kár, mert izgalmas lett volna, ha pont ő, aki semmit nem tekergett feleslegesen, csavart volna egyet azon, amire ráférne. Talán majd más — de ha valakinek sikerül, az jó eséllyel tőle is tanult. Az égben meg mostantól finomabb minden bárány.

Takács Lajos (1972-2026)

The post Rám séf még nem volt ilyen hatással – Takács Lajos halálára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu