A szerbiai N1 csatorna Direktno című műsorában szólalt meg Predrag Petrovics, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatási igazgatója a vasárnap a szerb–magyar határon talált robbanóanyag ügyében, és az SZMSZ szemléje kapcsán kijelentette: nyilvánvalóan „Orbán rezsimjének megmentését célzó műveletről” van szó.
A szakértő az érvelésében azt a tényt igyekezett hangsúlyozni, hogy Orbán Viktor és a Szerbiát vezető Alaksandar Vucic szerb elnök jó kapcsolatot ápol egymással, autokrata rezsimjeik tanulnak egymástól, szükség esetén pedig segítenek is a másiknak. Itt jegyezte meg, hogy a függelten közvélemény-kutatások szerint Orbán Viktor rosszul áll a hétvégi választás előtt, könnyen lehet az is, hogy 16 év után nem marad miniszterelnök.
Petrovics szerint ezzel együtt egy hamis zászlós művelet nem érdeke Szerbiának, az ország polgárainak érdekeit nem szolgálja az, ha egy autokrata rezsim működik a szomszédjukban, ami közben támogatást is nyújt a saját autokratájuknak.
Aleksandar Vucicnak és az ő hatalmát támogató embereknek lehet érdeke. A két rezsim között gazdasági jellegű kapcsolatok is vannak, számos üzleti megállapodás létezett a múltban. Orbán hatalomvesztése rendkívül erős jelzést küldhet a szerbiai választóknak is. Minket is választások várnak – előbb-utóbb sor kerül rájuk. Ezek azok az okok, amelyek miatt Vucic segíteni akart Orbánnak
– fogalmazott a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ igazgatója, aki szerint ugyanakkor Vucic a saját játékát játssza ebben az ügyben, mert számára az sem szerencsés kimenetel, ha Orbán és Putyin bábjaként jelenik meg a Nyugat szeme előtt.
Orbán más történetet mond a saját választóinak, mint amit a belgrádi rezsim a saját nyilvánossága felé közvetít. Vučićnak ugyanakkor nem érdeke, hogy a Nyugaton puszta bábként jelenjen meg Orbán és Putyin kezében, ezért ez a lavírozás ezekben az ügyekben
– fogalmazott.
Mi történt a szerb–magyar határon?
Húsvétvasárnap reggelén a szerb hatóságok – beleértve katonákat és rendőröket is – nagy erőkkel vonultak ki a szerb–magyar határhoz Magyarkanizsa közelében. A szerb sajtó hamarosan hírt adott róla, hogy a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében a szerb egységek nagy erejű robbanóanyagot, valamint annak aktiválásához szükséges gyújtózsinórokat találtak. Miután beszélt a szerb elnökkel, Orbán Viktor vasárnap délutánra összehívta a védelmi tanácsot, a kormányzati narratíva pedig hamar az lett, hogy az ukránok készülhettek robbantásra.
A szerbek ezzel szemben migárns elkövetőkről beszéltek, illetve azt is nyilvánosságra hozták, hogy a robbanóanyag amerikai gyártmány volt.
The post Reakció Belgrádból: „Ezek azok az okok, amelyek miatt Vucic segíteni akart Orbánnak” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





