A palántanevelés odafigyelést igénylő folyamat, a kiültetés ugyanis csak akkor jöhet szóba, ha a fejlődő növényeink igényeit teljes mértékben kielégítjük. Ha a paradicsom- és paprikapalánták megnyúlnak, az minden esetben a gyors növekedés eredménye, mely során a kis növények ugyan hosszú, de vékony, erőtlen, laza szöveti szerkezetű szárral rendelkeznek, írja az Agrofórum.
A megnyúlás sok esetben a növények szikleveles korában megkezdődik, hiszen ekkor, a magvetés idején megfelelő magas hőmérséklet már nem tekinthető optimálisnak számukra. A szikleveles növények megnyúlását a hőmérséklet jelentős mértékű csökkentésével, a paprika esetében kb. 18-20 °C-ra, míg paradicsomnál akár 15 °C-ra való mérséklésével tudjuk megakadályozni.
A cikk szerint ekkor ugyanis, ha a magas hőmérséklet fényhiánnyal is párosul, valamint közegében is nagy mennyiségű víz áll rendelkezésre, a növények megnyúlása gyorsan bekövetkezik. Napsütéses időben, napközben, a szikleveles növényeknek kissé magasabb hőmérséklet is megfelelhet, viszont borús időben, valamint éjszaka is kiemelten fontos az, hogy a hőmérsékletet lecsökkentsük.
Amint a növények fejlődésnek indulnak, vagyis lombleveleik is megkezdik növekedésüket a helyiség hőmérsékletét is növelhetjük, a paradicsom esetében 22 Celsius-fokra, a paprikánál 25 Celsius-fokra.
The post Így akadályozható meg, hogy túl magasra nőjön a paradicsom- és paprikapalánta first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





