„Visszaküldte a bíróság az ügyészségnek a győri gázoló bíróság elé állítására vonatkozó indítványt” – szól a Győri Törvényszék közleménye a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárással összefüggésben. A bíróság elé állítás feltételei akkor álltak volna fenn, ha az a bűncselekmény az elkövetésétől számított két hónapon belül megtörténik, ha a bűncselekményre a törvény tízévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, ha az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak és a terheltet a bűncselekmény elkövetésén tetten érték vagy a terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte. A bíró a döntését azzal indokolta, hogy
az ügy megítélése nem egyszerű és a bizonyítékok sem állnak maradéktalanul rendelkezésre, felmerülhet ugyanis a szakértői bizonyítás kiegészítésének szükségessége
Az eljárás ügyészi vádemeléssel, majd az elsőfokú bírósági eljárással folytatódik. A döntéssel kapcsolatban megkerestük a győri Szent István úti gázolással vádolt Cs. Dávid védőjét, aki érdeklődésünkre elmondta: „a bíróság a javaslatomat elfogadva elutasította az ügyészség gyorsított eljárásra vonatkozó indítványát.
Álláspontom szerint a szakértői bizonyítás nem teljes körű, így szükség van annak kiegészítésére.
Rendkívül ritka az, hogy a bíróság egy ilyen védői indítványnak helyt ad. Mivel ez az ügy komoly társadalmi figyelmet kapott, ugyanakkor a megítélése nem egyszerű, már csak ezért is fontos, hogy a bizonyítás minden részletre kiterjedjen” – mondta a 24.hu-nak Dr. Plenter Nándor.
Nagy felzúdulást keltett Győrben, hogy – mint korábban megírtuk – februárban egy 33 éves férfi az észak-dunántúli megyeszékhely belvárosában egy Aston Martint vezetve, nagy sebességgel áttért a szemközti sávba, majd halálra gázolt egy buszmegállóban várakozó 76 éves asszonyt. A gázolót a rendőrség előállította, kezdeményezte a férfi letartóztatását is, de az ügyészség csupán a bűnügyi felügyeletét indítványozta, ami azt jelenti, hogy nem hagyhatja el Győr közigazgatási területét – ezt nyomkövetővel ellenőrzik. A bíróság február 17-én jóváhagyta az indítványt: négy hónapra helyezték a gyanúsítottat bűnügyi felügyeletbe.
„Sajnálok mindent, ami történt, őszinte részvétem a családnak!” – mondta akkor Cs. Dávid. A férfiról nem sokat tudni: korábban a 24.hu-nak az ügyről megszólaló informátorunk szerint jómódú családból származik, s mind őt, mind autózási szokásait sokan ismerték a városban. A konkrét esettől függetlenül is elmondható a forrásunk szerint, hogy van egy olyan, helyi „aranyifjakból” álló csoport, amely illegális gyorsulási versenyeivel, luxusautós kivagyiságával rendszeresen borzolja a helyiek idegeit.
The post Nem tárgyalják gyorsított eljárásban az Aston Martin-os gázoló ügyét, reagált az ügyvéd first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





