Wáberer György: Azok a fideszes vezetők tekinthetők árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek politikájukban

Cikkünk frissül.

Választhatsz Európa és az oroszok között – a napokban ezzel az üzenettel jelentkezett a Facebookon Wáberer György, akinek cégét, a Waberer’s Internationalt a miniszterelnök veje, Tiborcz István vásárolta meg. A vállalkozó – aki miniszterelnöki megbízott, kormánymegbízott is volt – a Telexnek adott interjút a meglepő választási coming out-ja kapcsán.

A Forbes szerint 166 milliárdos vagyonnal rendelkező Wáberer György szerint április 12-én sorsdöntő szavazás lesz, videójával pedig az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet, az a félelem, hogy elviszik a gyerekeket katonának, hamis és nála ez verte ki a leginkább a biztosítékot. – Nincs olyan ember Magyarországon, Európában, aki háborút szeretne, ilyen nincs, ez nem igaz – jelentette ki, hozzátéve, nincs minden embernek azonos tudása arról, hogy melyik párt mit képvisel, az egyik oldalon nem látja a programot sem.

Csalódtam ebben a kormányzásban

, az elmúlt 16 év óriási lehetősége volt Magyarországnak, minden erőforrás, adottság rendelkezésre állt, ehhez képest egy százalékot sem közelítettünk a Nyugathoz, vagy Ausztriához – jelentette ki.

A román elnökválasztás kapcsán, amikor a miniszterelnök a magyarellenes jelölt mellett kampányolt, azt sem tudta hova tenni, és érthtetlen volt számára.

A vezetők felelőssége a nyilvánosság tájékozatása, hogy jusson el a minimálbéresekhez is, hogy példul a Tisza programjában béremelésről van szó, nem adóztatásról.

A propaganda nagyon zavar, az egyenlőtlensége

– jelentette ki, újfent előhozva a gyenge kormányzati teljesítményt, amelyet számok igazolnak, példul a fogyasztás bezuhanása. – Korrupció terén elsők vagyunk, elfogadhatatlan, a gazdasági teljesítmény lefelé megy, elfogadhatatlan, óriási infláció van, elfogadhatatlan – mondta. Szerinte Magyarországon nincsen piaci verseny. Azt kell nézni, ki tud exportálni, mert az versenyképes – tette hozzá.

Wáberer György beszélt a választási körzeteket átalakításáról is, arra kér mindenkit, hogy minél többen menjenek el szavazni, hogy legyen jóval 70 százalék felett a részvétel.

Bejegyzésére reagált Orbán Viktor és Szijjártó Péter is, előbbi Amerikára hivatkozott, és egy képet is posztolt, amit Wáberer nem igazán tudott értelmezni, hiszen az Egyesült Államok minden magyar kormánnyal együtt fog működni.

A vállalkozó hangsúlyozta, ő soha nem volt párttag, az, hogy őt árulózza például Nagy János államtitkár, innentől kezdve nem érthető.

Azok a fideszes vezetők tekinthetők árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek politikájukban. Visszautasítom, hogy engem árulózzanak.

Mindenki, aki nem ért egyet a Fidesszel, az áruló nekik, de ők az árulók – mondta. „Muszájnak tartom a rendszerváltás”, a gazdasági teljesítmény miatt, a külpolitikánk miatt, hogy állandóan 27 országgal szemben politizálunk az unióban. Nem veszik észre, hogy valami félremenr? – tette fel a kérdést.

Kritikáit, véleményét a fideszes vezetőknek nem tudta elmondani, mert velük évek óta nincs kapcsolatban.

Nem érti a Nyugattól való elfordulást, és az Oroszországhoz való közeledést, ezek mind elfogadhatatlanok, ez a rendszer nem így indult – jelentette ki. Az első törés esetében az oroszok felé való közeledés volt, az oroszokkal kötött paksi szerződést említette, amit titkosítottak. A felvetsére, hogy utána mégis vállalt szerepet a kormányfő környezetében, kijelentette, ő a kormányban nem politikai feladatot kapott, hanem a térség fejlesztésében vállalt szerepet, amit saját vagyonából is finanszírozott körülbelül egymilliárd forint értékben.

Orbán kapcsán kijelentette, neki pozitív élményei voltak vele kapcsolatban, elemzését elolvasta, véleményét kikérte. De jó véleménnyel volt Matolcsy Györgyről is, akit egy puritán, értelmes embereknek gondolt, éppen ezért volt megmagyarázhatatlan, hogy miként fordulhatott elő, hogy 650 milliárdot keressenek rajta. Az, hogy a kormányfő azzal hárította el a felelősség kérdést, hogy a jegybank független, szintén hibás szerinte, hiszen az állami szervek, hatóságoknak ilyen esetben vizsgálatokat kellett volna csinálnia, intézkedniük kellett volna, ehhez képest az ügyben nem történik semmi.

A Wabarer’s céget egy kockázati befektetőnek értékesítette, utána pár évig lejtmenetbe került a cég, és ezután jött a képbe Tiborcz István érdekeltsége, ahonnan megkeresték, hogy a felszámolás közelébe jutott vállalatot állítsák növekvő pályára. Ebben vett részt, de semmiféle nyomást nem helyeztek rá ebben – hangsúlyozta. Tiborczcal keveset találkozott, stratégiai kérdésekben döntöttek, de javaslatai átmentek, elfogadta véleményét, konfliktushelyzetük nem volt. Kijelentette, a nemzetközi fuvarozó cégénél korrupció nem merülhet föl, hiszen ügyfelei nemzetközi piaci szereplők.

Több száz milliárdos vagyont néhány év alatt hogyan lehet összeszedni?

– tette fel a költői kérdést annak kapcsán, hogy mit gondol Tiborcz kiemelkedő üzleti sikereiről.

21 éven át 12 órát dolgozott fanatikusan a Waberer’s-ért, amikor egyik barátja meghalt egy olyan betegségben, amiben nem kellett volna meghalnia, akkor fogalmazódott meg benne elsőként, hogy egészségüggyel kellene foglalkozni. Wáberer György később magánegészségügyi intézményt is alapított.

A tokaji térség felzárkóztatására, régi hírnevének visszaállítására nyolc éve kapott felkérést a miniszterelnöktől, akkor 150 milliárdosra tette ennek költségét, amiből 45 milliárdot fordítottak végül a mai napig a térségre. Azt határozottan kijelentette, hogy ezen pénz elköltése kapcsán korupció nem történt.

A korrupció a kormányzati kommunikációban érhető szerinte tette, az útépítésekben is, mert miután Lázár Jánoshoz került a területet, maga a miniszter mondta, hogy ötven százalékkal tudták visszavágni a költségeket – ezek szerint előtte 50 százalékos túlárazás volt. A paksi erőmű kapcsán is hiányolja, hogy nem volt pályáztatás.

The post Wáberer György: Azok a fideszes vezetők tekinthetők árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek politikájukban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest