Bárány Donát nagyon pórul járt a görögök elleni sérülésével

Marco Rossi magyar válogatott olasz válogatott

A DVSC honlapjának csütörtöki híradása felidézi, hogy a saját nevelésű csatár a válogatott Görögország elleni barátságos mérkőzésén kapott egy rúgást a lábára, ezért le kellett cserélni. Az alapos orvosi vizsgálatok külsőbokaszalag-szakadást állapítottak meg, ezért van szüksége a műtétre.

A beavatkozást jövő hét szerdán végzik el Budapesten.

Bárány 2025. november 4-én kapott először meghívót a magyar felnőtt válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitánytól, végül idén március 28-án egy Szlovénia ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált, amikor a félidőben állt be csereként Lukács Dániel helyére.

A meccset követően Rossi külön megdicsérte a debreceni támadót.

Bárány jó hatással volt a meccsre, a hozzáállása nagyon tetszett. Ő egy igazi harcos, aki minden labdát meg akar szerezni, neki alapból ilyen a természete, de ilyennek kell lennie a hozzáállásnak minden ellenféllel szemben.

A március 31-i, görögök elleni meccsen ugyancsak a szünetben állt be a támadó, ám a második félidő elején kapott egy rúgást, és ugyan folytatni tudta egy darabig, a 76. percben jelezte, hogy cserét kér.

Kapcsolódó
Rossi: Jelenleg nem mindenki áll mellettem Magyarországon

Beszélt arról is, hogy döntene, ha Olaszországból kapna ajánlatot.

The post Bárány Donát nagyon pórul járt a görögök elleni sérülésével first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest