Mostantól büntetendő, ha valaki tagadja a szovjetek ellen elkövetett népirtást

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön jóváhagyta azokat a törvénymódosításokat, amik büntetőjogi felelősséget állapítanak meg a szovjet nép ellen elkövetett népirtás bűnének tagadásáért, illetve a genocídium áldozatai emlékműveinek meggyalázásáért. A törvény megsértőire ezentúl akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – írja az MTI.

A módosítási javaslatokat az Egységes Oroszország nevű kormánypárt február 2-án nyújtotta be, célja pedig a volt, hogy az orosz Btk. a nácizmus rehabilitációjának retorziójáról rendelkező cikkébe fel kellett venni a „szovjet nép elleni népirtás áldozatai emlékének megsértése” és a „népirtás tagadása” rendelkezéseket.

Az említett cikk büntetést ír elő a nürnbergi törvényszék ítéleteinek elutasításáért, a náci bűncselekmények helyesléséért és a Szovjetunió második világháború alatti tevékenységről szóló hamis információk nyilvános terjesztéséért. A magyarázó jegyzetben a képviselők rámutattak, hogy a nürnbergi törvényszék ítéletében nem szerepel a genocídium kifejezés, így a szovjet nép ellen elkövetett népirtást tagadó állampolgárokat a büntető törvénykönyv akkor hatályos cikke alapján nem lehetett büntetni.

A módosítások a katonai sírok és emlékművek megsemmisítésének büntetéséről rendelkező cikket érintették, amit kiegészítettek a genocídium áldozatainak állított emlékművek megrongálásáért és sírjaik meggyalázásáért való felelősségre vonással.

A kezdeményezés második olvasatban történő tárgyalása során Irina Jarovaja kormánypárti képviselő javasolta, hogy a törvénybe vegyék fel a népirtás helyeslésének büntetését is. A törvényjavaslatot harmadik olvasatban ebben a formában fogadták el március 24-én.

The post Mostantól büntetendő, ha valaki tagadja a szovjetek ellen elkövetett népirtást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest