Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”

Igen, ma jön OV. Ez nagy eseménye a városnak, nekünk is az: itt lesz a Püspöki Palotában a csapat főhadiszállása, innen szervezik, irányítják, védik az eseményt

– ez áll a szerkesztőségünkhöz eljutott, pénteki keltezésű körlevélben Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök aláírásával. A püspök a levél tanúsága szerint így folytatja:

„A polgármesterrel közösen fogadjuk a megérkező vendéget, de aztán aligha leszek központba állítva, ami nem is baj. (…) Ott leszek és segítem az alkalmat.”

A levél írója kifejti véleményét a Tiszáról, majd a párt szavazóiról is, ekképpen:

Amit a Tisza csinál és a vezérük, az valóban felháborító, de félelmetes az a fenyegetettség is, amit a választások utánra ígérnek: a toborzások…, és sok buta ember ostobasága, akik jó dolgukban nem tudják mit csinálnak, azt hiszik, ha rosszul szavaztak, majd megváltoztatják a helyzetet.

Spányi Antal már korábban is nyíltan részt vett a kampányban a Fidesz mellett: Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés fideszes elnökének Facebook-bejegyzése szerint a püspök nyilvánosan aláírta a kormány „Brüsszel háborús terveire” nemet mondó petícióját.

A püspöki kar elnöke szerint nincs pártpolitika

Mint lapunk is megírta, a húsvétvasárnapi szentmisén a fóti katolikus templomban is nyíltan a kormányt támogató homília hangzott el: a nyugalmazott lelkész, Sebők Sándor szájából: a lelkipásztor Jézus ellenségének nevezte a baloldalt és Gyurcsány Ferencet. Ezért a fóti plébánia kedden bocsánatot kért.

A kampány során több hasonló fiaskó is történt: Kövesi Ferenc, a Szent II. János Pál Plébánia vezetője közös imádkozást tartott a DPK-gyűlés tagjainak Mohácson, a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) nagyböjti körlevele pedig szinte szóról szóra felmondta a kormány narratíváját: a szöveg az egyházi ünnep apropóján azzal foglalkozott, hogy a Fidesz elhíresült kampányvideóját idéző, sokkoló mondatokban fesse le a háború fenyegető borzalmait.

Ugyanakkor Székely János püspök, a püspöki kar elnöke idén februárban így nyilatkozott:

A katolikus egyház pártpolitikában nem vesz részt. A papjaink nem lehetnek politikai szervezetek tagjai, a szószékről nem hangozhat el pártpolitikai indíttatású üzenet.

Székely János püspökkel lapunk többször is próbált interjút készíteni, de a vezető lelkipásztor elzárkózott ettől.

Spányi Antal hivatalától írásban tudakoltuk, hogy a megyéspüspök mai szerepvállalása a kampányban miként egyeztethető össze a pártpolitizálás tilalmával. A sajtósával sikerült beszélnünk, de ő csak annyit mondott, hogy mivel külföldön tartózkodik, ezért nem tud lapunkkal beszélni.

Próbáltuk a püspöki titkárságot is elérni telefonon, eddig nem sikerült. Amint választ kapunk a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

Spányi 2003 óta áll az egyházmegye élén. 2025-ig, 21 éven át a Magyar Katolikus Rádió igazgatója volt.

Kapcsolódó
Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése

Az elmúlt tizenöt évben számos esetben állást kellett volna foglalni a katolikus egyháznak a kormány intézkedései ellen, ehelyett több püspök is nyíltan támogatja a Fideszt. Heidl György katolikus filozófiatörténész szerint ez megbotránkoztató, a „nemzeti kereszténység” pedig eretnekség. Interjú.

The post Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest