Megújulására új szlogent is kapott a Citadella: „A szabadság bástyája”. Jól hangzik, csakhogy az erődnek sohasem voltak bástyái, a felépítésével pedig épp az volt a cél, hogy elrettentsen a szabadságtól, pontosabban az 1848–1849 után egy újabb forradalom és/vagy szabadságharc kirobbantásától. Az egykor rettegett erőd, a mára már a részévé vált, sörnyitónak csúfolt pálmaágas nőalak, illetve az ezeket a hátán hordó Gellért-hegy valódi történetéről Katona Csaba történészt, a Magyar Nemzeti Levéltár kommunikációs referensét kérdezzük.
A magyar honvédek adták az ötletet
A „Szabadság bástyája” elnevezés a szó szerinti formájában valóban nehezen értelmezhető, a koncepció valószínűleg az, hogy egy másodlagos jelentéstartalmat is adjanak neki és a szabadság ellen épült erőd a szabadság mementójaként kapjon új tartalmat. A Citadella azért épült fel 1854-ben, mert, ha kitört volna egy, az 1848-ashoz hasonló forradalom, akkor az erődből remekül lehetett volna kontrollálni a városban zajló eseményeket katonailag. Helyének megválasztására jelentős hatással volt a szabadságharc egyik ikonikus eseménye, Budavár ostroma 1849. május 4. és 21. között. A támadó Görgey Artúr és a védő Heinrich Hentzi között érvényben volt egy megállapodás, mely szerint Görgeyék Pestről nem támadják a várat, cserébe Hentzi nem löveti Pestet. Nem tudjuk pontosan, hogy kik, de kétszer is lövéseket adtak le Pestről, mire Hentzi is ágyúztatta a várost. Az ostrom szempontjából azonban ennek kevés jelentősége volt. Görgeyék leginkább a környező hegyekről, így többek között a Gellért-hegyről lőttek. Innen is jöhetett az ötlet a szabadságharc leverése után, hogy kellene oda építeni egy erődöt – mondja a történész.
Miért nem volt elég a győztes hatalomnak a Budai Vár?
A Vár akkoriban hadászati szempontból már nagyon elavultnak számított (bár Hentzi az ostrom idejére megerősíttette), az erődök azonban nem. Számos más helyen, például Veronában azért építettek ilyeneket, hogy az adott várost védjék. Itt pont fordított volt a cél: megzabolázni akarták adott esetben a rebellis magyarokat. Az eredeti terv az volt, hogy nem egyetlen erőd, hanem egy egész erődrendszer épül, amelyik egészen Komáromtól védi az országot egy esetleges külső támadástól, de végül csak a belső támadások kivédésére tervezett Citadella épült fel. Nyilván nem véletlenül, ennek megvolt a jelentősége.
És az sem sokáig töltötte be az eredeti célját.
Valóban nem, mert 1867-ben megtörténik a kiegyezés, és onnantól feleslegessé válik a város sakkban tartásának gondolata. Egy ideig laktanyaként még üzemelt az erőd, de 1899-ben végleg kivonultak a katonák a falai közül. Ekkor felmerült, hogy le kellene rombolni az elnyomás rettegett, megvetett szimbólumát, de hamar kiderült, hogy mind a bontás, mind a kövek elszállítása súlyos összegeket emésztene fel. A derék fővárosi lakosság megelégedett annyival, hogy az egyik oldalon kicsit megbontott egy falrészt, ezzel jelezve, hogy a Citadella átlényegült, immár polgári létesítmény.
Az épülettel később sem igazán tudtak mit kezdeni. Először parkosították a környékét, majd a második világháborúban egy rövid időre visszakapta katonai szerepét: légvédelmi erődként működött. Az 1960-as évektől vált turisztikai látványossággá: étterem, szálló nyílt benne. A rendszerváltás után a 2014-es lezárásáig, illetve a felújítás megkezdéséig jobbára csak pusztult. Összességében elmondható, hogy a Citadella a megépítése óta bizonyos szempontól egyfajta tehertétel volt a fővárosnak, senki sem tudta, mihez kezdhetnénk vele. Most legalább eljutottunk odáig, hogy lett benne egy kiállítás. Hogy milyen, az már egy másik kérdés.
Amit még IV. Béla sem láthatott előre
Mi volt a Citadella helyén a szabadságharc előtt?
Ha a honfoglalás előtti időkig megyünk vissza, a kelta eraviszkusz törzs hozott létre ott egy vélhetően sánccal körülvett települést. Később, a kereszténység térnyerése után kálvária és egy kis kápolna állt a magaslaton, majd a törökök építettek oda mecsetet. A hegy stratégiai jelentőségét egyébként már ők is felfedezték, fel is húztak valamiféle erődítést, de azt már nem lehet tudni, hogy pontosan milyet, és az hogyan nézhetett ki. Komoly erőt nem képviselhetett, mert bár abban az időben már lehetett lőni ágyúval a Gellért-hegyről a Várig, mégsem nyújthatott érdemi segítséget 1686-ban az egyesült keresztény hadak ellen, amelyek sikeresen ostromolták és foglalták vissza Buda várát.
Bő három évtizeddel az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc előtt épült fel a Csillagda, vagyis egy csillagvizsgáló, amit 1815-ben három uralkodó, I. Ferenc osztrák császár és magyar király, III. Frigyes Vilmos porosz király, valamint I. Sándor orosz cár jelenlétében avattak fel. Mivel Budavár ’49-es ostromakor a magyar honvédek a Csillagda közelébe is telepítették az ágyúikat, a vár védőinek ellencsapásai súlyosan megrongálták az épületet.
Ha a Gellért-hegy magasabb és stratégiai szempontból is jobb helyszín a várhegynél, miért nem oda épült a budai vár?
Ehhez IV. Béla uralkodásáig, pontosabban a tatárjárásig kell visszamennünk. Az uralkodó több hasznos tanulságot is levont az invázióból. Egyrészt, hogy Buda, ami akkoriban a későbbi Óbudát jelentette, igencsak nehezen védhető, hiszen sík terepen fekszik. Másodsorban pedig azt, hogy a korban elterjedt, fából ácsolt várakkal szemben a kővárak tudnak ellenállni az ostromló seregeknek, így például a hegyen magasodó Esztergom. Amikor az új budai vár építéséről döntött, a király olyan helyszínt keresett, ami magaslaton van, ahol sziklára építkezhet, és, ahol kutakat is fúrathat, mert van víz. A XIII. században azonban még IV. Béla sem láthatta előre, hogy évszázadokkal később, amikor majd ágyúkat is bevetnek a harcok során, komoly problémát jelenthet, hogy a környező hegyek kiváló lőállásokat biztosítanak az ostromlóknak.
Felszabadulás, szabadság, feszület
A Citadella szomszédjához, a Szabadság-szoborhoz is legalább annyi legenda és átlényegülés kapcsolódik, mint az erődhöz. Bár a náci megszállás alól felszabadító szovjet katonák tiszteletére állították fel 1947-ben, egy népszerű elmélet szerint a szobrot eredetileg Horthy Miklós kormányzó rendelte meg elsőszülött fia, István emlékére, aki vadászpilótaként szolgált a keleti fronton, ahol 1942-ben repülőgép-balesetben halt meg. A jobban értesültek még azt is tudni vélték, hogy a nőalak eredetileg nem is pálmaágat, hanem egy repülőgép légcsavarját tartotta volna a magasba.
Erről én is hallottam, azt azonban nem tudom megmondani, mennyi valóságalapja lehet. Az biztos, hogy az alkotó, Kisfaludi Strobl Zsigmond minden rendszert kiszolgált, nem az volt a számára az érdekes, hogy ki a megrendelő, amíg az fizetett és lehetőséget biztosított neki az alkotásra. Egyéb bizonyíték híján fogadjuk el a hivatalos verziót, miszerint az emlékművet, melynek a pálmaágas nőalak mellett még három kisebb szobor is része volt, 1947-ben a fasizmus fölött győzelmet arató szovjet hősök tiszteletére állították fel. Ezt a narratívát erősítik a mellékalakok – a fáklyavivő, a sárkánnyal küzdő harcos, illetve a zászlót tartó szovjet katona is.
Bár a rendszerváltáskor felmerült, hogy a szovjet megszállás ideje alatt készült szobrok és emlékművek többségével egyetemben ezt is a Szoborparkba szállítják, végül nem ez történt. A budapestiek annyira megszokták a város egyik jelképévé vált nőalakot, hogy még 1956-ban sem bántották. A rendszerváltás után is csak a vöröskatonát távolították el az emlékműről, majd néhány napra az egészet fehér lepellel vonták be, így jelképezve az átlényegülését. Amikor újra leleplezték, már nem felszabadulási emlékmű volt, hanem a sokkal szélesebb értelemben vett szabadság emlékműve. Ezt szűkítette le ismét a jelenlegi kurzus, csak a másik irányba azzal, hogy egy keresztet applikált a talapzatra.
A Citadella, a Szabadság-szobor, de maga a Gellért-hegy története is átlényegülések sorozata. Gellértet, az itáliai származású bencés szerzetest, akiből először Imre herceg nevelője, majd az első csanádi püspök lesz, a legenda szerint úgy ölik meg a pogány lázadók, hogy egy hordóba zárva gurítják le a sziklás hegyoldalon. Aztán, miután Gellértet I. Istvánnal és Imre herceggel együtt szentté avatták, a hegy pogány vesztőhelyből egy keresztény hittérítő kegyhelyévé válik.
Pontosan. Itt jön be a képbe az emlékezetpolitika, amit a történészek annyira nem szeretnek. Ennek a lényege ugyanis, hogy minden rendszer és kurzus igyekszik a történelmet többé vagy kevésbé olyan formában keretezni és megjeleníteni, hogy azzal a saját törekvéseit igazolja – általában csak ennek a mértéke a kérdés. Ez történik most is.
The post Citadella: „A szabadság bástyája” a szabadság ellen épült, ráadásul bástyája sem volt soha first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
