„Hajós Alfréd a magyar olimpiai mozgalomban és az úszósportban egyaránt mérföldkő, aki elindította olimpiai mozgalmunk sikerességét, melynek eredményeként 2026-ig az ötkarikás játékokon 190 arany-, 165 ezüst- és 189 bronzérmet számlálunk” – írja a MOB.
Magyarországot az első újkori játékok 6 sportágának – atlétika, birkózás, súlyemelés, tenisz, torna és úszás – összesen 15 versenyszámában hét férfi versenyző képviselte, a küldöttség 2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzéremmel tért haza Athénból.
Senki sem támogatta és biztatta
„Nyolc napig folytattam edzést a Zen-öböl vizében. A víz hőmérséklete napról napra csökkent. Az időjárás is borongós, szeles volt, s a tenger erősen hullámzó vize sem hívogatott biztatóan. Komoly elhatározásomtól azonban nem tágítottam. Sokszor mélyen beúsztam a hullámok közé s ilyenkor a parton levők hangos kiáltással figyelmeztettek arra a veszélyre, amelyet – apály esetén – a szárazföldről elvonuló víz áramlása jelent. Április 9-én úsztam utoljára, addigra a víz már 11 fokra hűlt le” – írta Hajós Alfréd az 1956-ban megjelent „Így lettem olimpiai bajnok” című könyvében.
Ott olvasható, hogy április 11-én korán kelt, de a magyar társait nem tudta felkelteni, mindannyian kimerültségre hivatkoztak. Így aztán teljesen egyedül érkezett ki a tengerpartra, ahogy fogalmazott,
senki sem volt mellettem, aki biztató szavaival erőt öntött volna belém.
Magyarok énekelték el neki a Himnuszt
„A rövidtávú versenyek az öböl mélyén kerültek lebonyolításra. Az indító- és a célvonalat bójákra erősített kötelekkel rögzítették le, a versenypálya tehát elég kezdetleges volt. A parti öltözőkből kis gőzösök szállítottak bennünket a rajthelyhez, ahol – úgy emlékszem – tizenhatan helyezkedtünk el a kötélbe fogódzkodva, egymás mellé. Közvetlenül mellettem balról szállt a vízbe az amerikaiak jelöltje, Williams, jobbról a harmadik az osztrák Herschmann volt.
Pisztolylövés jelezte az indulást, s vadul nekivágtam a tarajos, húsbavágó hideg víznek … Észre sem vettem, hogy a vízben kifeszített kötél horzsolja mellemet, csak úsztam, úsztam… Azt sem tudtam, hányadik helyen vagyok. Még fel sem eszméltem, amikor a mindinkább erősödő moraj és a tömeg zúgása jelezte, hogy a versenyzők célba értek. Egyszerre csak a kiáltásokból »Zito I Hungáriái”, »Éljen Magyarország!” hangjai váltak ki s a versenybíróság hajóján a legmagasabb árbocra lassan felhúzták Stobbe Ferenc bokrétaünnepi zászlaját. A zenekar pedig rázendített az osztrák himnuszra. De egyszerre elhallgatott a zene s a hirtelen beállt csendben néhány ember ajkán megszólaltak a magyar himnusz hangjai. Az volt az érzésem, hogy a kis magyar kolónia tagjai inthették le a zenekart s énekelték el nemzeti himnuszunkat.
Győztem!… Győztem!… „
Kimerültségén a meleg frottírköpeny és a mosolygó görög matrózok dörzsölgetése enyhítő hatással volt, de azt írta, egyszerűen nem tudta magát beleélni abba, hogy olimpiai bajnoknak vallhatja magát.
Egyre csak arra gondoltam, vajon mit szólnak a győzelemhez az otthoniak, mit írnak az újságok, nem fogja-e elhallgatni a Sport-Élet – amely bennünket gyászmagyarkáknak nevezett – a sikert, amely a lap szerint csak akkor következhetett volna be, ha valami „isteni csoda” segít hozzá bennünket.

1200-on duplázott
Ötszáz méteren a szervezők hibája miatt Hajós nem tudott elindulni, a versenyszám ugyanis szinte azonnal a 100-as futam után rajtol, de nem sokkal később 1200 méteren ismét vízbe ugrott.
A korabeli híradások szerint a testét ujjnyi vastagon faggyúval kente be, hogy védekezzen a kegyetlen hideg ellen. A hullámzásban szem elől tévesztette ellenfeleit, és fel akarta adni, nem volt azonban csónak a közelben, ami felvette volna.
A célnál teljesen megdermedve húzták ki a vízből, és csak később tudta meg, hogy ismét ő győzött.
A Sport-Világ 1896. április 26-i száma azt írta, óriási ünneplő tömeg fogadta a magyar sportolókat a hazaérkezésükkor a Keleti pályaudvaron.
Közrefogják őket s úgy hömpölyög velük az áradat a kijárások felé. Hajóst úgy viszik ki úszótársai vállon az egész nagy peronon végig, pedig sehogy sincs elemében odafenn
– olvasható.
The post Gyászmagyarkának nevezték, az osztrák himnuszt kezdték el játszani a győzelmekor first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





