Ön mi alapján dönti el elsősorban, hogy melyik pártra szavaz a 2026-os választáson? – tette fel a kérdést a 21 Kutatóközpont a 24.hu megbízásából készített felmérésében.
A kérdés nyitott volt, vagyis a válaszadók maguktól válaszoltak rá, nem felkínált lehetőségek közül választottak. Az eredmény beszédes:
az összes válaszadó 19 százaléka azt mondta, hogy a kormányváltás a célja.
7 százalék azt állította, hogy a program, a vízió, illetve a kampány során elhangzottak befolyásolták a döntését.
A Fidesz számára kedvező üzeneteket: a biztonságot, a békét, a háború elutasítását 6 százalék említette magától. 5 százalék pedig azt mondta, hogy a stabilitás, az eddigi jó irány folytatása a döntő szempont – nyilvánvalóan ez is a kormányoldal számára kedvező.
6 százalék elmondása szerint a megélhetési, gazdasági kérdések, a különböző juttatások képezik a döntésük alapját, illetve hogy az eddigi teljesítmény, az eredmények a meghatározók.
A fenti ábrán látható többi válasz – például: szavahihetőség, meggyőződés, elvek, szakértelem, tapasztalat vagy éppen a korrupció felszámolása – ennél kevesebb említést kapott.
A Tisza-szavazók relatív többségének egyszerű a motivációja: 44 százalék azt mondta, hogy kormányváltást akar. Jóval kevesebben, 13 százaléknyian felelték azt, hogy az ellenzéki párt programja, víziója győzte meg őket – a Fidesz esetében viszont csak 2 százalék hivatkozott erre.
A kormánypárti táborban jobban szóródnak a válaszok:
- 18 százalék említette a békét, biztonságot,
- 15 a stabilitást, a jó irány folytatását,
- és 13 százalék azokat a juttatásokat, amelyeket a kormány adott.
A kisebb pártok – a Mi Hazánk, a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt – támogatói hallgatnak a legnagyobb arányban (12 százalék) az elveikre, a meggyőződésükre, vagyis a jelek szerint ők ideologikusabbak.
A cikksorozat korábbi részei
A 24.hu megbízásából készült kutatás eredményeiről cikksorozatban számolunk be az áprilisi 12-ei választás előtt. Eddig írásaink:
- Mozgósít a Fidesz, de még mindig nagy a Tisza-előny
- A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- Megkérdeztük a magyarokat, kire szavaznak az ismerőseik, a Tisza örülhet a válaszoknak
- Nemcsak lelkesebbek, de elkötelezettebbek is a tiszások
- A fideszesek számára nagy probléma a háború, míg a többség inkább a korrupció és a megélhetés miatt aggódik
- Hazafi? Korrupt? Megbízható? Így vélekednek az emberek Magyar Péterről és Orbán Viktorról
- Kapitány István Magyar Péternél is jobb értékelést kapott a választóktól, Lázár Jánost sokkal kevésbé szeretik a fideszesek, mint Orbán Viktort
- A magyarok többsége nem gondolja, hogy a Tisza háborúba sodorná az országot
- Hiába riogatott vele a kormány, a magyarok többsége támogatná a többkulcsos adót
- A magyarok többsége még mindig EU-párti, de nőtt a bizonytalanok aránya
- Repülőrajt helyett egy helyben toporgás: csupán a magyarok ötöde érzi úgy, hogy jobban él, mint négy éve
Módszertan
A hibrid adatfelvétel 2025. március 2. és 6. között zajlott, 1200 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A 65 év feletti válaszadók politikai preferenciáját telefonos módszerrel kérdezték le a kutatók. A 21 Kutatóközpont ugyanezt a módszert használta az EP-választási méréséhez és a cikkben említett korábbi kutatásaihoz is. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet, ugyanakkor a kispártoknál a hibahatár is kisebb: egy 3 százalékos pártnál +/-1 százalékpont.
The post Kormányváltás? Program? Béke? Juttatások? Megkérdeztük, mi alapján döntenek szavazatukról az emberek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





