Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette: az Egyesült Államok haditengerészete azonnal megkezdi a Hormuzi-szoros blokádját – írja a Reuters. A lépésre a szombati, eredménytelen amerikai-iráni tárgyalások után került sor.
Azonnali hatállyal az Egyesült Államok haditengerészete – a világ legjobbja – megkezdi minden olyan hajó blokádját, amely megpróbál belépni vagy kilépni a Hormuzi-szorosból
– mondta Trump.
A Truth Social platformon tett bejegyzés szerint feltartóztatnak minden olyan hajót a nemzetközi vizeken, amely illetéket fizetett Iránnak, és megkezdik azoknak az aknáknak a megsemmisítését, amelyeket Trump állítása szerint Irán telepített a szorosba. „Senki, aki illegális díjat fizet, nem számíthat biztonságos áthaladásra a nyílt tengeren” – fogalmazott az amerikai elnök, aki hozzátette: ha az irániak rájuk vagy békés hajókra tüzet nyitnak, el lesznek pusztítva.
Sikertelen tárgyalás
„A rossz hír az, hogy nem jutottunk megállapodásra, és szerintem ez sokkal rosszabb hír Irán számára, mint az Amerikai Egyesült Államok számára” – nyilatkozta az amerikai delegációt vezető JD Vance alelnök, a hétvégi tárgyalásokról.
Az iráni delegációt Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel együtt vezető Mohammad Bagher Ghalibaf, iráni parlamenti elnök az Egyesült Államokat hibáztatta az eredménytelen tárgyalás miatt. Szerinte csapata „előremutató javaslatokat” tett, de az amerikaiak nem tudták elnyerni Irán bizalmát.
Az Egyesült Államok megértette Irán logikáját és alapelveit, most rajtuk a sor, hogy eldöntsék, képesek-e elnyerni a bizalmunkat
– mondta.
A szombati tárgyalások több mint egy évtizede az első közvetlen amerikai–iráni egyeztetések voltak, és a legmagasabb szintű megbeszélések az 1979-es iszlám forradalom óta.
Részletesen is beszélhetnék sok mindenről, amit elértünk, de egy dolog számít igazán – Irán nem hajlandó lemondani nukleáris ambícióiról!
– mondta később Trump.
Iráni médiumok is megerősítették: bár több kérdésben egyetértettek a felek, de a Hormuzi-szoros és Irán nukleáris programját továbbra is máshogy látják.
Irán követelései
Teherán öt követelést is megfogalmazott a konfliktus rendezésének részeként:
- a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzést,
- háborús jóvátételt,
- regionális tűzszünetet – beleértve Libanont is,
- a külföldön befagyasztott iráni vagyon felszabadítását,
- valamint tranzitdíjat is szeretnének szedni a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóktól.
Az amerikai-iráni nézeteltérések ellenére szombaton három, olajjal teljesen megrakott szuper-tanker haladt át a szoroson – a szállítási adatok szerint ezek voltak az első hajók, amelyek a tűzszünet óta elhagyták az öböl térségét.
Több száz tanker azonban még mindig az öbölben várakozik, hogy a kéthetes tűzszünet ideje alatt távozhasson.
Izrael tovább harcol
A tárgyalásokkal párhuzamosan Izrael folytatta a Teherán által támogatott Hezbollah elleni légicsapásokat Libanonban. Szerintük a konfliktus nem része az amerikai–iráni tűzszünetnek, ám Irán álláspontja szerint a libanoni harcoknak is véget kell vetni.
Az izraeli hadsereg közölte: vasárnapra virradó éjszaka rakétaindító állásokat támadtak, Bejrút déli külvárosát is bombázták.
The post Trump blokád alá vonta a Hormuzi-szorost a sikertelen tárgyalások után first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





