Rendőri készültség és fenyegetőzés a tarnazsadányi polgármester házánál

Mint lapunk délelőtt megírta, feszülten és készenlétben állnak egymással szemben a két legnagyobb párt, a Tisza és a Fidesz helyi szimpatizánsai és őrszemei a Heves vármegyei Tarnazsadányban, ahol 4 évvel ezelőtt több mint 70 százalékkal nyert a Fidesz. A többségében romák lakta településen délutánra még feszültebb lett a helyzet, és a falu polgármestere, Botos Adrián házához komoly rendőri készültséget vezényeltek.

A rendőrök több autóval és kisbusszal vonultak föl.

Úgy tudjuk, hogy a polgármester hívta ki a rendőröket, mert fenyegetve érezte magát a településen megjelent – a választás tisztaságára figyelő – őrszemek miatt. Próbáltuk megkérdezni erről a polgármestert, ám nem kívánt nyilatkozni, helyette azt közölte, lapunkat is feljelenti.

Dimény András / 24.hu
Dimény András / 24.hu

A Tarnazsadányban felvonult motoros őrszemek elmondták, semmilyen jogszabályba ütközőt nem tettek. Mint mondták: megfenyegették őket, és jelezték nekik, egy órájuk van elhagyni a települést.

A történtek után a polgármester házánál összeverődött tömeg feloszlott, és a rendőrök is távoztak.

The post Rendőri készültség és fenyegetőzés a tarnazsadányi polgármester házánál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest