Rátámadtak a De! Akcióközösség őrszemeire Tiszaburán, miközben választási csalást próbáltak leleplezni

Tiszaburán rátámadtak A szavazat ára című dokumentumfilm mögött álló De! Akcióközösség őrszemeire, akik a szavazás tisztasága felett őrködnek. A közösség videót is küldött lapunknak az esetről:

A felvételen két férfi és egy nő ül az autóban, egyik férfi a volánnál, a másik a jobb oldali első ülésen, valamint a nő vélhetően a hátsó ülésen (neki csak a hangja hallható a felvétel vége felé). A helyiek egy csoportja azt sérelmezi, hogy egyikük testvérét követték az autóval és „reklamáltak vele”. Az autóban ülők védekeznek, mondván, nem reklamáltak és már nem is követik őt.

Helló, nyisd ki!

– érkezik egy újabb szereplő a helyszínre, aki vélhetően ütögetni kezdi az autót kívülről, az ajtó kinyitását követelve. Majd egy törésre emlékeztető hang hallatszódik – vélhetően betörthetett az ablak –, ám a felvételből nem egyértelmű, pontosan mi is történt. Csupán kívül-belül törmelék látszódik, az úttesten és az autóban is.

„Mit akartál a lányomtól?” – ordítja a támadó férfi az autóban ülők felé. Miközben az autóban ülők távoznank, ezt kiáltja feléjük: „Állj meg! Nem lesz semmi, állj meg!”. „Hívjátok ki azt a mentőt magatokra!” – hangzik el az egyik helyitől az autóban ülők felé.

A videó az egyik autóban ülő „a rendőröket hívjátok már” felszólításával ér véget. A DE Akcióközösség később közölte: személyi sérülés nem történt, rendőrség pedig megjelent a támadás helyszínén.

The post Rátámadtak a De! Akcióközösség őrszemeire Tiszaburán, miközben választási csalást próbáltak leleplezni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest