Kiütötte a Chelsea-t, tapad az Arsenalra Guardiola Cityje

A Manchester City gól nélküli első félidőt követően 3-0-ra legyőzte idegenben a Chelsea-t, így hat pontra csökkentette lemaradását az Arsenal mögött. Ráadásul Pep Guardiola csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Premier League-ből még hat forduló van hátra.

Bár a 0-0-s félidei eredmény nem adja vissza, de fordulatos első játékrészt játszottak a csapatok. A formán kívüli Chelsea kezdett jobban, a hazaiak több lehetőséget is kidolgoztak, és Cucurella a kapuba is talált, de a spanyol játékos lesen volt az akció során, így érvénytelenítették a gólt. A félidő végére a City is belelendült, Silva, Cherki és Semenyo is tesztelte Sanchez, de a vendégek is gól nélkül maradtak.

Iframes not supported

Nem úgy a fordulás után: már az 51. percben jött a manchesteri vezető találat, amikor O’Reilly tudott elszakadni a védőjétől a kapu előtt és a hálóba fejelt Cherki beadása után. Támadásban maradt a City, az 57. percben pedig jött az újabb gól, ezt is egy védő szerezte – egy szöglet után elöl maradt Guéhi, Cherki ezúttal őt játszotta meg egy remek kiugratással, majd egy lapos lövéssel megduplázta az előnyt.

Beletelt egy kis időbe, míg a Chelsea összeszedte magát a pofonok után és újra Cucurella veszélyeztetett, de nem sikerült szépítenie, sőt a 68. percben Doku szerzett labdát a hazaiak tizenhatosa előtt, majd besétált a kapu elé és eldöntötte a meccset.

A City, amely az előző két bajnokiján döntetlent játszott, kihasználta, hogy az Arsenal vereséget szenvedett a fordulóban.

Egyre nagyobb bajban a Tottenham

MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP Cristian Romeróék komoly bajban vannak.

A kieső helyen álló Tottenham Hotspur 1-0-ra kikapott a Sunderland otthonában. A mérkőzés egyetlen gólját Nordi Mukiele szerezte a 61. percben. A londoni csapat legutóbb december 28-án nyert a Premier League-ben, azóta 14 meccsen öt döntetlen és kilenc vereség a mérlege. Ez volt az új vezetőedző, Roberto De Zerbi első meccse a csapat élén.

A harmadik helyre pályázó Aston Villa 1-1-es döntetlent játszott a Nottingham Forest otthonában.

Premier League, 32. forduló

Chelsea-Manchester City 0-3 (0-0)

Sunderland-Tottenham Hotspur 1-0 (0-0)

Nottingham Forest-Aston Villa 1-1 (1-1)

Crystal Palace-Newcastle United 2-1 (0-1)

A tabella:

1. Arsenal 32 62-24 70 pont

2. Manchester City 31 63-28 64

3. Manchester United 31 56-43 55

4. Aston Villa 32 43-38 55

5. Liverpool FC 32 52-42 52

6. Chelsea 32 53-41 48

7. Brentford 32 48-44 47

8. Everton 32 39-37 47

9. Brighton 32 43-37 46

10. Sunderland 32 33-36 46

11. Bournemouth 32 48-49 45

12. Fulham 32 43-46 44

13. Crystal Palace 31 35-36 42

14. Newcastle United 32 45-47 42

15. Leeds United 31 37-48 33

16. Nottingham Forest 32 32-44 33

17. West Ham United 32 40-57 32

18. Tottenham Hotspur 32 40-51 30

19. Burnley 32 33-63 20

20. Wolverhampton 32 24-58 17

Kapcsolódó
Szürreális pirosak Olaszországban: kiállították a félidőben összeverekedő játékosokat

Mikael Ellertsson és Domenico Berardi keveredett szóváltásba, majd tettlegességig fajult a vita.

The post Kiütötte a Chelsea-t, tapad az Arsenalra Guardiola Cityje first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest