Meglepte április 12-e?

A Tisza győzelme nem lepett meg, hiszen számos elemét, különösen a vidéken várható eredményeket pontosan jeleztük Szabó Andreával közösen még jóval a választás előtt. A győzelem mértéke viszont meglepett.

A budapesti utcákon látott jelenetek is megdöbbentőek voltak számomra, amikor a választás éjjelén átautóztam a fővároson. Ilyen mámor és öröm sem 2010-ben, de még 1989-90-ben sem volt tapasztalható. Az április 12-ei éjszakai örömünnep az egész országban azt mutatta, hogy óriási lelki felszabadulást okozott nagyon sokak lelkében a választási eredmény.

Tömegek mindennapi egzisztenciáját ülte meg az a kor, amelyet most a hátunk mögött hagyunk.

Mit gondol: a rendszerváltással vagy inkább a Fidesz 2010-es, első kétharmados győzelmével rokonítható a Tisza mostani győzelme, illetve az általa kiváltott reakciók?

A rendszerváltás egy évekig tartó folyamat volt sok-sok lépcsőfokkal, hosszú kerekasztal-tárgyalásokkal, akkor a választás a megkoronázása volt az odáig vezető fejleményeknek, miközben az emberek nem érezték rögtön, hogy a szabadságuk nagyobb lesz. A rendszerváltás evolúció volt, így nem is volt lehetséges, hogy a „boldogságbomba” ekkorát robbanjon. Nem emlékszem arra, hogy akkor a fiatalabb korosztály ennyire bevonódott volna, talán csak ’56-ban lehetett valami hasonló.

A Fidesz 2010-es győzelménél is más volt a helyzet, mert előtte a világ egészét érintő pénzügyi válság kényszerhelyzetbe hozott sok mindent a magyar társadalomban is, és akkor Orbánék győzelme nem így hozta el tömegek számára a pozitív jövő átérzését. Akkor is voltak persze boldog csoportok az utcán, de az élmény nem volt ilyen katartikus, robbanásszerű, mint most.

Most mentálisan nagyobb béklyót dobott le magáról a magyar társadalom, mint ’90-ben a rendszerváltáskor vagy akár 2010-ben.

Az áprilisi 12-ei estével, az utcán történtekkel lesz dolga a társadalomtudománynak?

Való igaz, hogy ilyen jeleneteket, ilyen érzelmeket nem látott még a mai magyar társadalom, úgyhogy azzal az éjjellel bizonyára lesz dolgunk nekünk, szociológusoknak is. Mindezzel együtt én a politikai öntudatosodás jeleit is látom abban, ami történt.

Megint csak bebizonyosodott, hogy a saját és a lakóhelyi autonómiaigény minden rendű és rangú népességcsoportban nagyon erős a magyar társadalomban, ez pedig becsatornázódott mindabba, ami vasárnap történt. Annyira ritka az ilyen pillanat, amikor minden elégedetlenségfolyam összeér, hogy egy-egy évszázadban egyszer-kétszer, ha történik ilyen.

Mi történt a magyar vidékkel? Egészen kivételes fordulat állt be, a Tisza ugyanis nemcsak a korábban ellenzéki vagy billegőnek titulált körzetek sorát söpörte be, de masszív kormánypárti bástyákat is. Egy-két szigettől eltekintve a Fidesz, a „magyar vidék pártja” mindenhol bukott. Miért?

Ebben a tekintetben én több mindent alábecsültem. Olyan vidéki népességcsoportokat is elért a változás igénye, ahová korábban nem hittük, hogy elérhet. A falvakban is ott vannak azok a csoportok, akiknek az arányát az egész társadalom szempontjából alábecsültem, ugyanis sokkal több a NER alatt egzisztenciájában, értékeiben vagy csak jóérzésében megsértett ember, akik csak arra vártak, hogy legyen végre egy hihető politikai ellenfele a Fidesznek, és rögtön csapódtak is hozzá. Azoknak a számát is alábecsültem, akik a legkülönfélébb okok miatt rettegtek és szorongtak valami miatt a teljes és a vidéki társadalomban is. Rengetegen stresszesek voltak, és kifejezetten féltek az Orbán-rezsim utolsó évei alatt.

Mire gondolt, amikor meglátta a választási térképet vasárnap éjjel? Olyan, tradicionálisan jobboldalinak tartott vármegyékben is, mint Bács-Kiskun vagy Hajdú-Bihar, tarolt a Tisza Párt, előbbiben hatból hat körzetet nyertek.

A Hajdúság nem lepett meg, odavaló vagyok, belülről ismerem azt a vidéket. A 2024-es önkormányzati választásnál megtört az egyébként valóban tradicionális jobboldali támogatottság. Lejáratódtak a Fidesz helyi vezető politikusai, jó néhány korrupciós eset is ismertté vált széles körben, jelentős fejlesztési pénzek tűntek el, ez pedig hergelte az embereket. De hatott az a tiltakozási hullám is, ami politikai értelemben a semmiből jött a környezetszennyezőnek tartott gyárak telepítésével szemben, mert ezek mögött nem a Tisza állt és nem a szakszervezet, hanem egy spontán népi ellenállás volt. Ilyen gyárakkal a kormány telerakta az Alföldet, így Bács-Kiskunt is, de mondhatnám az Észak-Dunántúlt, ennek is szerepe lehetett abban, hogy ilyen elsöprő lett vidéken a Tisza győzelme.

Ne felejtsük el a közalkalmazottak széles tömegeit sem, akik mindenhol ott vannak a vidéki Magyarországon: a pedagógusokat, az egészségügyben vagy más közszolgálatban dolgozókat, akik időről időre vívták a sikertelen bérharcaikat és más szakmai harcaikat. Továbbá visszavezethető egy sor társadalmi elégedetlenség a nem megfelelő forráselosztásra. A mezőgazdaság nagy szereplőihez ment rengeteg pénz, de ebből olyan rettenetesen sokat nem profitáltak a vidékiek, mert százezernél nem több ember dolgozik a nagybirtokosoknak, ez pedig országos mércével nézve nem jelentős szám.

A kistelepüléseken is elképesztő fordulat történt. Az ezer fő feletti kategóriában már minden településtípusban veri a Tisza a Fideszt, és minél nagyobb a település, annál jobban, miközben az ezer fő alattiakban is elég szoros lett az eredmény. Valójában csak a legkisebb, 500 főnél kisebb községekben lett a Fidesznek néhány százalékos előnye. Megvilágító adat, hogy éppen azokban a településtípusokban vesztett arányaiban a legtöbb szavazatot a Fidesz, ahol korábban a legerősebb volt.

Ezen a szinten is több mindenről kell beszélni. Egyrészt elvileg a Fidesz odafigyelt a falvakra, a mezőgazdaságra és a vidékre, csakhogy az oda címzett pénz nemigen volt elég. Például ha valaki egy átlag családi ház rendbehozatalába kezdett, és ehhez kapott három–négymillió forintot, abból legfeljebb a nyílászárókat tudta rendesen kicserélni. Azaz a NER minden támogatás ellenére sem altatta el az elégedetlenséget az emberek nagy többségében, pláne azután, hogy nem jött az uniós pénz, amely vidéken épp a helyi vállalkozókhoz nem juthatott el. Ezekben a kisebb közösségekben ráadásul jól át lehet látni a visszásságokat, hogyha ott egy vezető egy hatalmas házat kezd el építeni, azt rögtön mindenki látta, míg egy nagyvárosi közegben az ilyesmit jobban el lehet rejteni.

Ezeken túl van még egy olyan körülmény, amit szintén figyelembe kell venni. Technikai értelemben ma már a vidéki társadalom digitalizáltsága nem sokkal rosszabb, mint a városié. Majdnem ugyanannyi családi házban van ott az internet vidéken, mint a városban. Arra nem látok adatot, hogy ténylegesen mit olvasnak, de ma már mindenkinek van mobilja, és más technikai lehetőségekkel is rendelkeznek. Az információszerzés és -átadás, az utóbbi években szélsőségessé váló politikai polarizálódás a Facebookon a kistelepülésen élők számára is követhetők voltak, éppúgy, mint bármely városban élőnek Magyarországon. A hírekből pedig mi volt a lakosság nagy részének alapélménye? Az, hogy ő jót akar a gyerekének, ahogy magának is, akármennyit dolgozik, mégsem vagy alig jut előre. Miközben látja, hallja a híreket a jachtokról, a luxusautókról és minden másról.

Fontos, hogy a városi és vidéki társadalom ma már sokkal inkább kontinuum, (összefüggő folyamat, rendszer – a szerk.), amit szintén külön tanulmányban megírtunk, mintsem egymással ellentétes módokon szerveződő társadalom. A városi és a vidéki ember informáltsága, fogyasztói értékei egyre hasonlóbbak. Persze, ma is lehet tudni, ki vidéki ember és ki nem az, ám egy falusi társadalom szerveződése anno tényleg nagyon más volt, mint egy városi társadalomé. Mára ez megszűnt, de legalábbis eltűnőben van a különbség, mert egy ennyire globalizált világban jószerével mindenki elér mindent. Mért adatok alapján állítható, hogy

a vidéken domináns társadalmi csoportok kulturális fogyasztása nem sokban különbözik a nagyvárosi felső rétegekétől.

Ezeken a kistelepüléseken mi volt a döntő? Milyen rétegek, kik csatlakoztak le a Fideszről?

Vannak arról sporadikus információim, hogy az utóbbi években a vidéki roma társadalomban kivált egy olyan vezetői garnitúra, amelyik a helyi önkormányzatokkal, polgármesterekkel volt szinte mindennapi harcban. A kilátástalanság őket és rajtuk keresztül sokakat kormányellenes irányba fordított. Jóllehet, ebben a közegben még mindig magasabb a kormány támogatottsága, csak már messze nem olyan mértékben, mint korábban.

A Fidesz mozgósítása nem működött olyan jól, mint négy éve. A polgármesterek és a kapcsolathálóik visszafogottabbak lettek a választási mozgósításkor. Ez a kör nagyon is észleli a kialakult helyzetet, és bizony nem tettek bele annyit a mozgósításba, mint régebben, sőt, egy részük át is állhatott a Tiszához. A foglalkozáscsoportok közül a kisvállalkozók a leginkább Tisza-pártiak, pedig ők nem voltak ellenzékiek még négy éve. Miután a kisvállalkozások döntő többsége vidéken is a szolgáltatásokban működik, ez azt jelenti, hogy sok emberrel kapcsolatban vannak, és emiatt jelentősen képesek véleményt befolyásolni. A kisvárosokban már a 2024-es önkormányzati választáson is sok helyen bekövetkezett változás mögött szervezőként, hangadóként és a piaci lehetőségek követelőjeként a kisvállalkozók álltak, akik alulnézetből ismerik, hogyan működik vagy épp nem működik a magyar gazdaság. Nekem személyesen a helyi fórumok után, négyszemközti beszélgetésben sokan kifejezték ezt. Teljesen ismeretlenek jöttek oda hozzám, és mondták azt, hogy ebből elég volt.

Mennyire működött a fideszes pénzosztogatás?

Nem nagyon. Kutatásainkból tudjuk, hogy a megérkező pénzek semennyire vagy csak nagyon minimálisan hatottak a pártpreferenciákra. Ahogy nem működött a háborús uszítás sem. A Tisza ötvenezer aktivistájának a színre lépésével egy olyan fórum született, ahol megtalálták saját politikai partnereiket, és azt élhették meg, hogy azok a visszásságok, amelyek addig saját magukon vagy a családjukra, közvetlen környezetükre nehezedő nyomásként érzékeltek, az bizony sok emberrel megesett, és ezért a rezsim a felelős, amelyet le kell váltani.

De ha már az április 12-ei választási eredményről beszélünk, akkor nem lehet kihagyni olyan körülményeket sem, hogy a Fidesz kampánya összeomlott. Egy percük nem volt, amikor bármit szembe tudtak volna állítani a Tiszával. Még akkor sem, amikor a legnehezebb periódusa volt Magyar Péterék építkezésének, nevezetesen, amikor múlt decemberre ki kellett választani a képviselőjelölteket. Ez önmagában konfliktusos folyamat, és tudható, hogy a Tiszában emiatt a decembertől féltek a legjobban, ám akkor is csak egy százalékkal tudott közelebb jönni a Fidesz hozzájuk.

Elfáradt az orbáni beszédmódnak az az érvényessége, amely a kádári kisemberhez szólt.

Miközben azoknak, akik elfogadták vagy csak megszokták az orbáni világ értékeit, nem volt nehéz átlépniük a Tiszához. A nemzet Magyar Péteréknél is hangsúlyos mozgósító érték, de nem volt például semmi egyház- vagy vallásellenes szövege sem a Tisza-politikusoknak, sőt, még papok is csatlakoztak hozzájuk. Nem volt akkora távolság az Orbánban tömegesen hívő magyarok értékvilága és a Tiszáé közt. Semmiképp nem akkora a különbség, mintha a politikai palettának ezen a felén liberálisok vagy baloldaliak lettek volna, ami egy egészen más világ.

Amikor a NER politikai sikerének okairól kérdeztem, úgy fogalmazott, azt csinálták meg a maguk hatalmi szempontjából hatékonyan, hogy miközben a társadalom legalsó harmadáról politikailag lemondtak, mégsem lett ebből politikai hátrányuk. Azaz „lenn tartják ezt a két-hárommilliós tömeget a társadalom alján, a rendszer irányítóit pedig nem különösebben érdekli, hogy mi történik velük. Az már az elején világos lehetett, hogy a magyar gazdasági helyzetben még az uniós források ellenére sem lehet elérni, hogy a társadalom alsó csoportjai a NER társadalompolitikai céljainak megvalósítása mellett jelentős forrásokhoz jussanak. Dönteni kellett az újraelosztásról, aminek az lett az eredménye, hogy lentről még forrásokat is vettek el, és odaadták a közép- és felsőosztályoknak, vagy elköltötték nem kevés esetben értelmetlen vagy alacsony hatékonyságú fejlesztésekre. Eközben viszont sikerült úgy kiépíteni ezt a rendszert, hogy mindebből nem következett politikai instabilitás, noha máshol ez az alsó egyharmad egy idő után határozottan kifejezi az elégedetlenségét, és válaszol valahogy. Vagy a bűnözés lesz magas, vagy a politikai érdekérvényesítésüket megszervezi valaki. Itt viszont nem történik semmi ilyen.” Az április 12-ei eredmény azt mutatja, hogy meginogtak ezek az alapok?

Meginogtak bizony, mert a leginkább dezintegrált alsó egyharmadban most nagyjából döntetlen a pártszimpátiák aránya. A Tisza a nagyon elesett rétegeknél is behozta azt az előnyt, amivel a kormány rendelkezett korábban.

Az a rend, amit a szociológia politikailag integrált társadalomnak hív, szétesett április 12-én. Elrozsdásodott, nem működött tovább. Újítani kellett volna, de erre nem került sor.

Néhány hete mutattuk be azt a kutatásunkat, amely a Covid utáni döbbenetes lecsúszását mutatja be a magyar társadalomnak. Ez azt jelentette, hogy a felül levő rétegek aránya sokkal kisebb lett, és a legalul levő, az addig emlegetett alsó egyharmad 43 százalékra nőtt.

Azt mondta, nem hittek a szemüknek, amikor kijött ez a szám.

Ezeket az adatokat többször is átszámoltam, annyira meglepő volt. Noha a reáljövedelem és a fogyasztás íve nem igazolta vissza ezt a drámai változást, csakhogy azokban a mutatókban hiába van emelkedés, hogyha az egyes rétegek között nincs közeledés, akkor nem csökkennek az egyenlőtlenségek. A felső középrétegek aránya is radikálisan csökkent.

Magyarország 2026-ra ábrándult ki a NER-ből?

Talán »bele sem ábrándult” soha. Arról volt szó inkább, hogy sokan megtalálták az érdekeiket a NER korszakában.

Egy társadalom dinamikája nemcsak anyagi, de kulturális és egyéb fogyasztáson, igényeken és értékeken is alapul, terjed. Ezt spirálisan szokták leírni: elkezdődik egy kis körben, aztán egyre nagyobb és nagyobb lesz, ám ezt az igényt a Fidesz már nem tudta kiszolgálni, miközben másképp is csapdába estek. A Fidesz szembement az EU-val, ennek következményeképp pedig nem jött be sok ezermilliárdnyi EU-s pénz, és így nem tudták kielégíteni az állandóan növekvő fogyasztás egész társadalmat átjáró igényeit. Ezek a dolgok lassan, de biztosan hatottak, és az embereket Orbán ellen fordították. A Tisza arra mindenképp jó volt, hogy az emberek hangot adjanak ennek, és sokan tevékenyen részt vegyenek a változásban, akárcsak úgy, hogy kitették az ablakukba a Tisza logóját. És még valami: a mait egyre inkább „gyorsuló társadalomként” jellemzi a szociológia, ami azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban történnek meg nagy változások, mint azt akár 20–30 évvel ezelőtt megszoktuk. A politikai erőviszonyok mostani drámai átrendeződésében ez is benne van.

Ha így állnak a dolgok, úgy Orbán Viktornak mennyi esélye van visszatérni a hatalomba Magyarországon?

Mint minden autoriter jellegű berendezkedésben, itt is megtörténhetett, hogy nem merték Orbánnak elmondani, micsoda bajok vannak a mélyben. Nem tudom elhinni, hogy Orbán tudva a reális állást, azzal biztatott volna, hogy nyerni fognak, de távol álljon tőlem, hogy mindent a kormánypárti közvélemény-kutatók nyakába varrjak!

A lényeg az erodálódás, a szellemi, intellektuális, politikai tudásbeli kiüresedés, amely rendszerszerűen elérte a Fideszt. Közben demográfiai okok miatt is fogyni kezdett az a generáció, amelyikre Orbán az újrázását alapozta, és a politikai nyelvét kihegyezte.

A kádári kisemberből – Orbánék fő célcsoportjából – ugyanis egyre kevesebb van a magyar társadalomban, miközben jelentős számú fiatal szavazó is bejött, akik elsöprő többségében voltak tiszások, és akikhez a kormánypártnak nem volt nyelve.

A kérdésére visszatérve: Orbán láthatóan nehéz helyzetben van. 63 éves. A másfél évtizednyi hatalma után nehéz elképzelni, hogy ennyi, párton belüli veszekedésbe, sárdobálásba – ami már el is elkezdődött – még egyszer belemenne. Ne felejtsük azt se, hogy a nyugati barátai vasárnap után keddre máris elengedték a kezét.

Trump például azt mondta rá: „A barátom volt.”

Sehonnan sincs segítség. Orbán nem az a figura, aki hőssé válhat a nem magyar viszonylatokban: Fico már bejelentette, hogy már most tárgyalna a magyar kormánnyal, az oroszok szó nélkül elengedték, Erdogan pedig meghívta két nappal a választás után Magyar Pétert. Ha a Tisza-kormány tényleg bevezeti a két ciklusra korlátozott miniszterelnöki ciklust. Orbán könnyen elfelejtett hős lehet három hét múlva Magyarországon kívül. Egyelőre recseg-ropog az egész Fidesz-felépítmény. Ha Orbán kipiheni magát, lehet, hogy valamit össze tud kalapálni itthon a Fideszből. Ez nem kutatás, inkább intuitívan mondom, hogy egyelőre teljesen ki vannak ütve a Fidesz ismert arcai, de az a 2,2 millió ember is, aki az országon belül rájuk szavazott. Ők továbbra sem értik, mi történt a választás estéjén, hiszen korábban minden hozzájuk eljutott kormánypárti üzenet azt mondta, hogy biztosan nyerni fognak.

Mi következik ebből?

Az eddig mindenhatónak tisztelt vezető varázsa elhalványul. Hogy mi lesz azokkal a tömegekkel, akiknek ez a hit fontos volt, ezt még nem tudhatom.

Most megszűnt a lelki vezető, akiben tömegek bíztak emocionálisan, aki miatt a stresszelő egyéni döntések sorát meg lehetett úszni. Ennek tömeghatása lehet az, hogy jó értelemben véve individualizálódnak a Fidesz bázisát adó emberek, tehát nem elmagányosodnak, hanem a tömegbódulat után fel merik vállalni az érdekeik képviseletét, és talán a megnőtt szabadsággal a kényszerű váltás után jobban élnek majd.

Ez az optimista forgatókönyv. Mi a pesszimista?

Az, hogy erre nagy tömegek jó néhány évtized vagy évszázad elmúltával sem igazán képesek, és újra keresni fogják az újabb karizmatikus vezetőt.

Mi a legnagyobb kihívása Magyar Péternek és a Tiszának? Például, hogy ne gyalogoljon bele egy olyan érdeksérelmi spirálba, amely elidegeníti tőle a támogatóinak jelentős részét akár már közép távon?

Magyar annyi ígéretet tett, hogy azokat nagyon nehéz betartani, az új kormány politikai jövője pedig tele van csapdahelyzetekkel. A rendszer átalakításához szükséges reformokhoz idő kell, hogy ez ne okozzanak akkora érdeksérelmeket, hogy ilyen vagy olyan csoportok ne lépjenek ezzel szembe fel radikálisan, ahhoz valamilyen konszenzust kell teremteni. Elvileg mindjárt itt vannak az uniós pénzek, meg kell határozni, hogy abból ki, mit, merre, meddig kap. Ez sérülékeny terület, lesznek csalódások is. A csapdahelyzeteknek egyike, hogy a Tisza Párt mit csinál az újraelosztás rendszerével.

Április 12-én nemcsak az Orbán-rendszer, de a mindenható állam eszméje is megbukott. Az állam nem mindenható, nem tud sok mindent megoldani, miközben most kénytelen lesz sok szempontból akár az autoriter működésre is emlékeztető dolgokat csinálni a Tisza, hiszen, például, ha azt az egy tucat állami vezetőt el akarja mozdítani, akiknek a nevét a leendő miniszterelnök bejelentette, azt egy határozatlan kormány vezetőjeként nem tudja megcsinálni. Ha elszámoltatni akar – és jól felfogott érdeke és sokak követelése szerint vagyonokat, forrástermelő ipari és gazdasági egységeket vissza akar szerezni –, ahhoz is határozott hatalomgyakorlás szükséges. Viszont, ha az állam nem tud mindent megoldani – márpedig nem tud, mert az Orbán által kiépített államhatalom majdnem olyan erős volt, mint a szocialista korszak állama, miközben az emberek által elfogadott értékek területén sem tudott igazán előrelépni –, akkor nem tehet mást, minthogy a szükségszerűen kemény intézkedéseket hozó állami működést elegyíti azzal, hogy segítségül hívja a civilek világát. Azokét, akik az Orbán-korszak alatt is megtalálták a módját annak, hogyha nehezen is, de működjenek, továbbéljenek. Velük partnerségben kellene működni és rájuk támaszkodni.

Megint idézek egy korábbi beszélgetésünkből. „Hosszú távon a politikában az nyerhet, aki a közjó újrafogalmazásával együtt egyfajta érdekegyesítéssel össze tudja hozni a városi és vidéki felét a magyar társadalomnak. (…) A Fidesznek valóban van városi és vidéki bázisa is, de az egymásra találás, az érdekegyesítés, amiről én beszélek, az egészen más. Olyan együttműködés, amelynek az alapja az, hogy a vidékiek és városiak felismerik, hogy azonosak az érdekeik.” Ön szerint Magyar Péter országjárása, a Tisza választási sikere vidéken: ezek vajon olyan jelek, amelyek a városi-vidéki társadalmakat egyesíteni képesek Magyarországon?

Jó úton van ehhez, ezt lehet egyelőre gondolni. Kulturálisan a vidéket másodrangúnak tekintették sokan, emiatt a helyi véleményvezérek kiegyenlítődést kívánnak, amelyre Magyar Péter országjárásain keresztül meg is látták a lehetőséget. Ez egy érdekegyesítés lenne, igen, de a jobb- és a baloldali megosztottság vagy a szegény–gazdag különbség is érdekegyesítést kíván. Ezeknek mind meg kellene történnie.

Ahhoz is kell igazi közmegegyezés, hogy a gazdagabbak eltűrjék, hogyha nem is segélyként, de legalábbis az állami szolgáltatások szintjének általános emelésével változzanak az amúgy jelentős egyenlőtlenségi viszonyok Magyarországon. Számos ilyen csapdahelyzet van, ám nem lehet más a cél, minthogy beinduljon egy sokkal intenzívebb magyar polgárosodás, egy olyan minőségi változás, amelyhez sokan csatlakozhatnak. Akik pedig ebből mégis kimaradnak, azt nem segélyosztással, hanem lehetőségteremtéssel és az ehhez szükséges intézményekhez, például iskola és egyéb szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáféréssel biztosítsa az állam. Ugyanakkor az állam – akármennyi pénzt szed vissza, akármennyi pénzt ad neki az unió – akkor sem lesz képes arra, hogy önmagában megoldjon mindent. Ha ez lehetséges lett volna, az orbáni állam is sikeresebb lett volna.

A rendszerváltás csalódás lett a magyar társadalom többsége számára. Most mi kellene ahhoz, hogy a többség pozitív közhangulata ne forduljon át megint kiábrándultságba?

Ahhoz, hogy a felszabadulás élménye kitartson, kell egy intézményesített, mégis nagy tömegek véleményét is figyelembe vevő kontroll azzal kapcsolatban, amit a politika csinál. Kíváncsian várom, hogy ez intézményileg, törvényileg miképpen lesz megoldva.

The post „Mentálisan nagyobb béklyót dobott le magáról a magyar társadalom, mint a rendszerváltáskor” – Kovách Imre a NER vidékvesztéséről és Orbán elkopásáról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu