A magyar gazdasági fejlődés, a magyar gazdaságpolitika egymásra rétegeződő, egymás hatásait erősítő véletlenek miatti útfüggőségét a képződő jövedelmek politikai szempontokat követő egyre erőteljesebb és mélyebb újraelosztása határozza meg, amelynek „szándékon túli következménye” az államháztartás alig mérsékelhető hiánya, a robusztusan növekvő államadósság. A magyar útfüggőséget kutatva érdemes fellapoznunk Friedrich Hayek híres könyvét, amelyben éppen a korszakokon és a szándékokon túli továbbélés okait elemzi. Már csak azért is érdemes innét indítanunk a záróelemzésünket, mert a Bokros csomag utáni „ötéves aranyidőszakot” leszámítva a magyar gazdaság folyamatosan bukdácsolt a magas államháztartási hiány versus alacsony ütemű gazdasági növekedés útján, amit a családi ezüst, vagy a néhai Antal Laci szavaival a zálogba adott zongoráért kapott extrabevétellel (pl. magánnyugdíjpénztárak vagyonának „igénybevétele”, vagy uniós transzferek) lehetett elrejteni a laikus választók szeme elől. A fokozatos eladósodás, vagy a magánnyugdíjpénztáraknál talált megtakarítások igénybevétele voltak azok az unortodox megoldások, amelyekkel az Orbán-rendszer sokáig fenntartotta a „tiszta udvar-rendes ház” látszatát. Ahogy az igazán unortodox megoldások lehetőségei szűkültek a verbális leleményességgel álcázott fenntarthatatlan gazdaságpolitika újra és újra lelepleződött. Hayek által leírt beavatkozások egyre fojtogatóbb hínárja vált szükségessé.

Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio