Az a bizonyos munkanap is ugyanúgy indult a Kecskeméti Katona József Múzeum (KKJM) munkatársainak 2024 őszén, ahogy előtte oly sok másik: amatőr közösségi régészek jelentették, hogy néhány vas lószerszámot, ezüstpénzt és -vereteket találtak Akasztó határában a szántóföldön. Minden feltárás új izgalmakat és kihívásokat rejt, ám az esős, rendkívül ködös és szeles, kifejezetten hideg novemberi időben azért még a régészek sem terepmunkáról álmodnak. Ennek ellenére ilyenkor menni kell, és, ami ezen a napon elkezdődött, az mára – nyugodtan mondhatjuk – régészeti, történelmi szenzációvá nőtte ki magát. A fémdarabok ugyanis három, honfoglalás kori, lovukkal együtt eltemetett előkelő harcos, a legszűkebb elithez tartozó személy sírjaihoz vezették a szakembereket. Fegyverek, arany ékszerek, ezüstdíszek, az itáliai császártól beszedett adó érméi (köztük direkt a magyaroknak hamisított darabok), épségben megmaradt teljes tarsoly a tartalmával együtt, szövetek, szőrme és négyféle selyem került elő a maradványok mellől. Arról nem is beszélve, hogy az emberi és állati csontok szinte teljes épségben, a szerves anyagok egy része pedig páratlan minőségben vészelte át az elmúlt 1100 évet.

A gazdag sírmellékletek alapján egy törzsi-nemzetségi vezető és magas rangú kísérői lehettek. Közvetlenül a törzsfői szint alatti urak, harcosok.

Wilhelm Gábor régész, főmuzeológus, a KKJM régészeti osztályának vezetője és csapata hamar felismerte a lelőhely páratlan értékét, így a leletek legértékesebb együttesét in situ emelték felszínre, és széleskörű tudományos összefogás alakult a feldolgozásukra – honfoglalás kori emlékek esetében most először. A X. századi leletegyüttes sajtótájékoztatóval és minikonferenciával egybekötött hivatalos bemutatóját a Magyar Nemzeti Múzeumban tartják majd hamarosan, ám a 24.hu lehetőséget kapott a leletek és az eddigi eredmények előzetes bemutatására, amelyet a téma összetett és egyedi volta okán két részben teszünk meg. Első cikkünkben a sírok szerencsés felfedezéséről, a méltóságjelző nyílhegyekről, illetve a három személy, Huba, Szaniszló és Koppány feltételezett élettörténetéről lesz szó. A temetőt feltáró és a multidiszciplináris kutatást összefogó Wilhelm Gáborral beszélgettünk.

Szaniszló, Huba és Koppány

Először is ismerjük meg történetünk főszereplőit. Elsőként a legmagasabb térszínre temetett, körülbelül 15 éves fiúnak és fiatal lovának (valójában még csikónak) a csontváza bukkant elő – a ló esetében a koponyára és négy ujjcsontra gondoljunk, a honfoglalóinkra jellemző, úgynevezett lóbőrös temetkezésre a következő cikkünkben még visszatérünk. Zabla, két kengyel és az itáliai Berengár császár ezüstpénzei feküdtek a ló mellett, utóbbiakkal eredetileg az egész kantárt televarrhatták. Az ifjú fülében két ezüst fülbevaló, mellette tegez 7 darab nyíllal – pontosabban nyílheggyel, a vesszők és az íj persze már elenyészett, de csodás díszű íjcsontjai nagyon jó állapotban megmaradtak.

A legérdekesebb, hogy a hasán aranylemez feküdt, amit egy bizánci érméből kalapáltak lappá, a szélén néhány betű még kivehető. Később kiderült, mindhárom személy hastájékára ugyanilyet helyeztek

– mondja a 24.hu-nak Wilhelm Gábor.

November 13. volt, Szaniszló napja, a fiút elnevezték Szaniszlónak. A következő személy Huba napján került felszínre, míg a harmadik, mit ad Isten, Koppány nevének ünnepén. A régész megjegyzi:

nekünk is sokkal jobb, emberibb Szaniszlóként, Hubaként és Koppányként említeni őket, mint egyes, kettes meg hármas.

A legfényesebb luxusba öltöztetett Huba

Másnap az előző sírtól körülbelül négy méterre temetett Huba megtréfálta a helyszínre visszatérő szakembereket. Jóval mélyebben feküdt a lovához képest, mint Szaniszló a magáéhoz, ráadásul úgynevezett padmalyos sírt alakítottak ki a számára. Ez azt jelenti, hogy a kiásott gödör oldalában létrehoznak egy üreget, a padmalyt, és ide helyezik a halottat – elsősorban a sírrablók dolgát nehezítik meg a „trükkel”. Ez esetben azonban nem pontosan ez történt, hanem a sírgödröt már a felszíntől ferdén, körülbelül 45 fokos szögben mélyítették, majd a végén szó szerint belecsúsztatták a testet. A kortársak célja ugyanaz volt, a talaj színváltozásait és összetételét olvasó szakembereknek azonban okozott némi fejtörést a csontváz megtalálása.

Ezzel a „módszerrel” az elhunyt nem a legpuhábban érte el a gödör alját, valószínűleg ekkor, a temetés pillanatában tört el a díszes tarsolylemeze. Huba jobb csípőjére akasztva hordta vas merevítésű tegezét, és mellette lógott az említett, bőrből készült és ezüstlemezzel díszített tarsoly. Utóbbi szinte párját ritkítja, mert az elmúlt csaknem 1100 évet ugyan nem vészelte át régi pompájában, de megmaradt a bőr, még a varrás is látszik, és még a tartalmát is megismerhettük – erre szintén következő cikkünkben térünk majd ki részletesebben.

Ő volt a legelőkelőbb származású. Tele volt arannyal, ezüsttel, karperec, bokaperec, hatalmas aranygyűrű kék üveggel a közepén, arany varkocskarikák, az övére rögzített, ezüstből készült, szépen megmunkált csüngők csengtek-bongtak járás közben. Az ő sírja sem volt híján Berengár-ezüstnek, sokukon lyuk jelezte, hogy eredetileg valahova felvarrták őket, és lószerszámait is gazdagon fedték ezüst-, valamint aranyozott ezüstdíszek. Az ezüst-oxid konzerváló hatásának kulcsszerepe volt abban, hogy Huba sírjában páratlan minőségben maradtak meg szerves anyagok, ezek értő restaurátorok keze alatt elképesztő információkat hordoznak. Csak a példa kedvéért elöljáróban: négyféle különböző selymet azonosítottak az egykori ruhák anyagából, még a cérna is felismerhető, elemezhető állapotban van.

A nagyjából 18 éves korában elhunyt fiú íjából megmaradtak a díszes csontberakások, annak idején kifejezetten értékes fegyver lehetett, illetve őt 12 nyílvesszővel indították utolsó útjára. A hasán kettő, a felső ajkánál egy vékonyra kalapált elektrum (arany és ezüst ötvözete) lemez feküdt.

Koppány, a legidősebb

A késő őszi, téli időszakban a régészeti feltárások szünetelnek, Szaniszló és Huba esetében azonban nem lehetett várni: mentőásatás történt, nehogy az időjárás vagy szerencsevadászok kárt tegyenek a leletekben. Wilhelm Gábor és csapata a 2025-ös szezonban tért vissza, és, mint a Koppány név mutatja, júliusban tárták fel a harmadik sírt. Mintegy 1,5–2 méterre volt Szaniszlótól, a három egykori gödör sorban feküdt egymás mellett eltérő távolságra.

Az itt nyugvó, 30–35 évesen elhunyt férfi mellett is ott volt a lova, és a korábbihoz hasonló, előkelő státuszról árulkodó tárgyak tucatjai. Előbukkant egy, a Duna-Tisza közén a korból rendkívül ritka szablya, korához képest jó állapotban, rengeteg érme Berengár Itáliájából, az egykori íj csontmerevítői, 9 nyílhegy, lószerszámok és díszek. Az előzetes vizsgálatok azt mutatták, hogy Koppány a 15 éves fiú, Szaniszló apja lehetett – és, hogy a rejtély is tovább gyűrűzzön történetünkben: Koppány fejénél egy, a hasán két aranylemezt találtak.

Itt kell kitérnünk rá, miért említettük mindenhol a nyílvesszők számát. A honfoglalás kori harcossírok általában 5, 7 vagy 9 nyílhegyet tartalmaznak, a híres régészprofesszor, László Gyula szerint a mennyiségnek státuszjelző szerepe van: minél több, annál hatalmasabb személy volt az illető. A szakma nagy része ezt megkérdőjelezi, ám ez a temető mondhatni iskolapéldája a professzor elméletének. Az egyéb leletek alapján egyértelmű, hogy Huba, Koppány és Szaniszló volt a rangsor, és így voltak mellettük a nyílhegyek is, 12, 9, 7. Magyarországon egyetlen helyről, a híres karosi temetőből ismerünk egy öreg harcost 13 nyílheggyel, azaz ifjú kardforgatónk – vagy inkább íjfeszítőnk – a maga 12-jével a második helyen áll az egész Kárpát-medencében.

A sírok mellékletei összességében azt mutatják, hogy apa és fia is magas rangú harcosok voltak, Huba viszont még őket is messze megelőzte rangban. Koppány és Szaniszló talán a kíséretéhez tartoztak, a testőrei lehettek

– véli Wilhelm Gábor.

Amatőrök profi munkája és a profik óvatossága

Nyilván a laikus és a régész szíve egyaránt megdobban, ha a magyar múlt alig ismert szeletének szereplői, netán alakítói kerülnek testközelbe, a nemesfémekről, remek ötvösmunkákról nem is beszélve. A tudomány számára azonban nem ezért különösen értékes az akasztói leletegyüttes. Valódi jelentőségük az, hogy a feltárás során sikerült megőrizni a tárgyak egy részének eredeti kontextusát. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy speciális módszerrel sikerült mindhárom személy mellől bolygatás nélkül, abban a helyzetben kiemelni az övrészt, illetve a tegezben lévő nyílhegyeket, ahogy annak idején eltemették őket. A vizsgálatukat így laboratóriumi körülmények között kezdhették meg, emiatt felbecsülhetetlen háttérinformációkat hordoz minden apró részlet. Ahogy a régész fogalmaz:

eddig ismeretlen információkkal, összefüggésekkel egészítik ki a 920-as, 930-as évek történetét.

Maga a találat pusztán a szerencsén múlt, ám, ami ezt követően történt, már cseppet sem véletlen. A Kecskeméttől délkeletre fekvő Kiskőrös és Akasztó határában még 2015-ben hoztak napvilágra egy jelentős középső bronzkori központot rengeteg tárgyi emlékkel, többek között aranykincsekkel, azóta Wilhelm Gábor gyakran javasolja a múzeum közösségi régészeti programjában résztvevő önkénteseknek, amatőr fémkeresős kutatóknak a helyszínt. 2024 novemberének elején is így tett, ám a Dömötör József, Juhász Péter és Szabó Zsolt alkotta kis csapat nem talált semmit a megadott helyen. Mivel nem akartak eredmény nélkül távozni, célba vettek egy kisebb dombot a közeli búzaföldön – a dombot azért alföldi léptékben képzeljük el, nagyjából három–négy méterrel magasodik a környezete fölé.

Ekkor került elő néhány vas lószerszám, pénz és veret körülbelül 20 centi mélységből. Annyira lekopott a felszín, hogy az utolsó szántás már elérte a maradványokat: elmozdította Szaniszló combcsontját, és több helyen is megtörte a lovának koponyáját

– meséli Wilhelm Gábor.

A régész asszisztensi képzésen átesett amatőr kutatók kissé megkutatták a talajt, majd, mikor észrevették, hogy mást is rejt a föld, nem ástak tovább, hanem értesítették a múzeumot. Szakszerűen jártak el, hiszen érthető módon nagy a csábítás, ha egymás után jönnek felszínre az érdekesebbnél érdekesebb tárgyak. Csakhogy ezeket kiemelve elveszett volna a tudományos értéket adó kontextus.

Sekély sírba temették őket

A hivatalos mentő feltárás november közepén kezdődött, ám az említett három síron kívül mást nem találtak: furcsállták is a dolgot, ám több mint 3000 négyzetméter átkutatása után sem találtak semmi mást. A magas rangú személyeket nem egy akkoriban használatban lévő temetőben, hanem „magányosan” helyezték örök nyugalomra. Talán ez is társadalmi státuszuknak szóló kiváltság lehetett. Laikusként az sem tűnik mindennapinak, hogy eleve sekély sírgödörbe hantolták mindhármukat, főleg úgy, ha tudjuk: a longobárdok például 6–8 méter mélyre temetkeztek, ezzel is gátolva a sírok kifosztását. A szakember szerint azonban a honfoglalás korai szakaszának magyar harcostemetkezéseire az itt látott eljárás jellemző.

Valószínűleg azért nem igyekeztek őket »elrejteni”, mert olyan hatalommal és tekintéllyel rendelkeztek, hogy senki nem merte őket háborgatni

– fogalmaz a szakember.

Törzsfő, akár fejedelmi rokon?

És mit árulnak el a leletek a három honfoglalóról? Az a baj, hogy a fém, a bőr, a csont, a textil – még ha selyem is – nem beszél, nem fedi fel egykori tulajdonosa részletes történetét. Ám a régész szakmai tapasztalataira támaszkodva képes feltételezésekkel kiegészíteni az objektív tudást, és életszerű hipotézist felállítani Hubáról, Szaniszlóról és Koppányról. Erre kértük Wilhelm Gábort is.

A tudomány mára meghaladta az elméletet, miszerint a magyarok a 895–896-os évben felkerekedtek, és bejöttek a Kárpát-medencébe. A közelmúlt új eredményei jóval hosszabb, a 860-as években megindult és valamikor a 920-as, 30-as években lezárult folyamatra utalnak. A régészeti környezet alapján egyértelműen kijelenthetjük, az akasztói három személyt egyazon időben temették el, magyarán egyszerre vagy nagyon rövid időn belül egymás után haltak meg. A datálást Berengár sokat emlegetett itáliai érméi teszik viszonylag jól behatárolhatóvá: 925 és 930 között történt.

Huba a legszűkebb helyi elithez tartozhatott, akár törzsfő, nemzetségfő lehetett, vagy fiatal korára való tekintettel inkább örökös, »törzsi herceg”. A másik két férfi közel állhatott hozzá, kíséretének előkelő tagjairól lehet szó

– mondja Wilhelm Gábor.

Érdekes, de tényleg csak zárójeles megjegyzés: az sem kizárt, hogy Huba a későbbi Taksony fejedelem rokona lehetett. A 950-es augsburgi vereség után ugyanis belső konfliktusok támadtak, a Felső-Tisza vidékére lokalizált fejedelmi központ a Duna mellé „költözött”, erről árulkodik a Taksony helységnév. A fejedelmi tisztség az Árpád-ház egy másik ágára szállt, azaz változott a „vezértörzs”, a főhatalmat immár Taksony fejedelem viselte. Okkal gondolhatjuk, hogy Hubát hazai földön, otthona közelében helyezték végső nyugalomra, Taksony és Akasztó viszonylagos földrajzi közelsége pedig beindítja a fantáziát: egy később fejedelmi rangot szerző család tagja volt? Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy csábító gondolat, ám nincs rá bizonyíték.

Kalandozók, harcosok, a császár adószedői

Térjünk vissza főhőseink személyes történetéhez. Ruházatuk és fegyverzetük sokkal nagyobb hasonlóságot mutat a dél-uráli leletekkel, mint a Kárpát-medencéből ismert stílusokkal, a régész szavai szerint „picit olyan az érzet, mintha a Dél-Urálban tártuk volna fel őket.”

A fogakból vett mintákon végzett stronciumizotóp-vizsgálat remélhetőleg nagy pontossággal megadja majd a születés helyét, azonban az eredményre még hónapokig kell várni. Addig marad a lehetőség, miszerint Koppány esetleg az Urál térségében látta meg a napvilágot, és a honfoglalók egyik utolsó hullámával érkezett az új hazába.

A folytatást illetően a rengeteg ezüstpénz árulkodó. A Berengár felett aratott 899-es, Brenta menti nagy győzelem után a magyarok továbbra sem bántak kesztyűs kézzel a birodalmával, a 920-as, 930-as évek voltak az itáliai hadjáratok fénykora. A lovak, a fegyverek és a nagy mennyiségű érme mind arra utal, hogy ez a három harcos részt vett a kalandozásokban, és elképesztő mennyiségű pénzt szedett be zsoldként meg adóként a császártól.

Az ezüstérméket nem pénzként használták, hanem nemesfém és trófea volt a szemükben. Bárhova mentek, csilingelt a sok érme az övükön, a lovaikon, messziről tudta mindenki, hogy ezek kemény legények

– magyarázza a régész. Hozzáteszi: „Egészen más világ volt. Gondoljunk bele, egy 15 éves fiú teljes jogú harcosként vett részt a csatákban.”

Még életszerűbbé teszi az egész történetet, hogy előfordul jó néhány „hamis pénz”. Pontosabban egyes daraboknak kisebb az ezüsttartalmuk, az itáliai pénzverők ezeket minden bizonnyal külön, a magyaroknak fizetett adóhoz verték, némileg csökkentették vele a végösszeget. A jelek szerint azonban harcosainknak vagy nem tűnt fel, vagy nem foglalkoztak vele, a kevesebb nemesfémet tartalmazó érmékkel is ugyanúgy díszítettek, mint a színezüsttel. Sőt, sokat beolvasztottak, hogy aztán hazai ötvösök különböző tárgyakat – például az itt is szép számmal talált csüngőket – készítsenek belőlük.

Talán fertőzésben halhattak meg

A közelben nem ismert honfoglalás kori település, ám a szakember szerint lennie kell ilyennek, kevéssé valószínű, hogy a három magas méltóságot csak úgy, a puszta közepére temették volna. Haláluk okáról sem rendelkezünk információkkal. A csontokon semmiféle, sérülésre utaló nyom nincs, ettől persze még halhattak erőszakos halált, ám valamilyen betegség, fertőzés sokkal valószínűbb. Utóbbit jó eséllyel meg fogjuk tudni a fogaikból vett minták elemzéséből, ám ennek eredményére még hónapokat kell várni, a bemutatóig sem készülnek el.

Forrásokból ismert, miszerint Huba, Szaniszló és Koppány halálának feltételezett időpontjához közel egy Pavia elleni támadás során járvány tört ki. A város lakosai és a kalandozó magyarok közül is nagyon sokan meghaltak, a hadjáratot félbe kellett szakítani. Kolera, pestis tífusz, ezernyi a lehetőség. Reméljük, pontos választ fogunk kapni, addig azonban marad a feltételezés: egy hadjáraton betegedhettek meg mindhárman, és ez a fertőzés okozta a halálukat. Vagy még hazajöttek, vagy a holttestüket hozták haza eltemetni. És ez magyarázat lehet az aranylemezek rejtélyére is.

Mágikus tárgyként alkalmazhatták, eddig ismert hasonló esetekben az elhunyt szájába tették. Itt azonban a betegség esetleg hasi tüneteket (is) okozott, ezért került az arany a hasukra.

Mindhárom síron tisztán látszott, hogy a lovakat utólag helyezték el bennük. Nem tudjuk miért, és azt sem, mennyivel később. Ismét csak hipotézis, hogy tort ültek – a ma is ismert néphagyományok szerint több, akár 30–40 nappal a halál után –, az állatok húsát elfogyasztották, lenyúzott bőrüket, fejüket, lábuk alsó részét pedig összehajtva, díszes szerszámaikkal együtt leásták az elhunytak mellé.

Következő cikkünkben részletesen bemutatjuk a maradványokon elvégzett genetikai, antropológiai és archeozoológiai vizsgálatok eredményeit, illetve a tárgyakról, textilekről megfogalmazott szakvéleményeket.

További izgalmas történetek a Kárpát-medence régmúltjából:

• Olyan erővel szúrt az avar férfi gyilkosa, hogy a keze belecsúszhatott az áldozat testébe
• Ősi hunok leszármazottai is éltek a Kárpát-medencében
• Miért húzódik egy 1200 kilométeres építmény a Kárpát-medence közepén?
• Mostohafiától szült gyereket az avar nő

The post Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu