Nem vagyok abban biztos, hogy egy olyan előadónak, mint én, az embereket befolyásolni kell. Nem akarok kampányolni senki ellen és senki mellett
– mondta Majka az RTL Házon kívül című műsorában, amelyben a zenészek kampányban vállalt szerepéről és a választásról kérdezték.
A zenész szerint helyesebb, ha inkább egy-egy dalban mondja el, mit gondol a világról és közéletről, mint például az Azt beszélik a városban című számban, vagy a Csurran, cseppenben. Azt elismerte, hogy utóbbi „kicsit határozottabban lőtt” az elmúlt 16 év kormányzására, de a cél szerinte mindig az, hogy univerzális érvénnyel fogalmazza meg a dalban, mi nem működik.
Kifejtette véleményét, hogy amit a kétharmaddal kormányzó Fidesz az utolsó időszakában csinált, az már tűrhetetlen volt.
Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét
– összegzett, hozzátéve, hogy ez már egy abszurd állapot volt, ennek ellenére továbbra is azt vallja, hogy alapvetően a zenészeknek nem kell pártpolitikai szerepet vállalni senki ellen és senki mellett.
A 2025 elején hatalmasat szólt Csurran, cseppenről elismerte, hogy írás közben természetesen a magyar kormányra is gondolt, de a dal nem kizárólag erről szólt, hiszen maga a jelenség, „az összes illiberális demokrácia” járt a fejében.
„A választások óta mindenki a mellét akarja döngetni, hogy ki mit tett a sikerért. Én nem akarom a mellem döngetni, pontosan tudom, hogy ezzel a dallal mit tettem a sikerért” – mondta a jelenlegi állapotról Majka, akit a választás utáni – olykor heves – fideszes reakciókról is kérdezett az RTL riportere. A zenész úgy véli, hogy „ők most nem azért küzdenek, hogy visszakerüljenek a politikába, hanem az életben maradásért.”
Orbán vs. Magyar
Az interjúban kitértek a leköszönő és a leendő miniszterelnök személyiségére is. Majka úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor az egyik legnagyobb politikusnak indult, aki a magyar miniszterelnöki székben ülhetett, és meg volt a tehetsége arra, hogy az országot jobb irányba vigye, aminek fényében még nagyobb csalódás, hogy mégsem így lett. Majd rátért Magyar Péterre is:
Egy karakán csávó, nem is értem, hogy bírta ezt ki, ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról
– kezdte értékelését a Tisza vezéréről, akitől azt várja, hogy a kampányban látott „elánnal és tűzzel” képviselje a magyarok érdekeit miniszterelnökként. De hozzátette azt is, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, hogy mi nem tetszik neki. Amennyiben viszont beváltja az ígéreteit, a pozitív véleményét sem akarja véka alá rejteni:
Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
– mondta.
Jön a Csurran, cseppen 2
Felmerült még, hogy mit gondol DPK-gyűléseken fellépő kollégáiról, és lehet-e visszaút a Fidesz kampányától a teltházas koncertekhez.
Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük. Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él
– mondta Majka, aki szerint zenészként a legnagyobb biztosíték a sikerhez, ha valaki jó dalokat ír. Beszélt arról is, hogy jelenleg dolgozik a Csurran, cseppen folytatásán, ám nem szeretné elárulni, miről szól, de szerinte „nagyon jó dal” lesz, még ha annyira nem is fog tudni berobbanni, mint az első rész.
The post Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





