Tiltakozott a 81 éves asszony, hogy ne kísérjék fel a lépcsőn, karon ragadták és kifosztották

Hiába tiltakozott egy idős asszony, hogy ne segítsenek neki felmenni a lakásához, ennek ellenére is megragadták a karját, majd elkezdték felkísérni a lépcsőn. Az elkövető útközben kilopta az asszony szatyrából a pénztárcát, majd elfutott. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly decemberben az egyik délelőtt megszólította a lépcsőházba hazatérő 81 éves kazincbarcikai asszonyt, aki járóbottal is nehézkesen közlekedett.

Kifosztás

A férfi felajánlotta, hogy felkíséri a lakásához, az asszony azonban elutasította a segítséget. A férfi ezzel nem törődve belekarolt a nyugdíjasba, és a lépcsősoron kísérte, holott az asszony többször is jelezte, hogy nincs szüksége segítőre. A férfi ezt nem vette figyelembe, és amikor a félemeletre értek, akkor kikapta a nő karján lévő szatyrából a pénztárcát, majd a zsákmányával együtt elmenekült a helyszínről.

A pénztárcában közel harminc ezer forint, valamint személyes iratok voltak. Az ügyészség fegyházbüntetést két a büntetett előéletű, többszörös visszaeső elkövetőre azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadságra.

Egy másik borsodi férfi egy haldokló embert fosztott ki a buszmegállóban.

The post Tiltakozott a 81 éves asszony, hogy ne kísérjék fel a lépcsőn, karon ragadták és kifosztották first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest