Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság két férfival szemben. A BRFK tájékoztatása szerint egy soroksári ingatlannál érték tetten a két férfit, akik épp építési törmeléket raktak l egy kisteherautóról.
A mezőőrök haladéktalanul értesítették a pesterzsébeti járőröket. A teherautó sofőrje el akart menekülni, azonban a kiérkező közterület-felügyelők ezt megakadályozták, és visszatartották a két férfit.
A rendőrök a helyszínen fogták el az elkövetőket, a járművet pedig lefoglalták. Megállapították, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől a teherautó sofőrjét, a 41 éves M. Tamást, továbbá több körözés és elfogatóparancs volt ellene érvényben.
– közölte a rendőrség.
M. Tamást a nyomozók a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének a megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Ezt követően a körözései miatt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.
Társát, a 39 éves T. Krisztiánnak hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kell felelnie, de ő szabadlábon védekezhet.
Egy vállalkozó kétezer tonna szemetet hurcolt hazánkba Olaszországból a szabadulása után.
The post Meg akart szabadulni az építési törmeléktől M. Tamás, ez lett a körözött férfi veszte first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





