Így lesznek nyitva a boltok a május 1-jei hosszú hétvégén

A május elseje idén péntekre esik, ezért háromnapos hosszú hétvégét jelent a normál munkarendben dolgozók számára – pénteken-szombat-vasárnap nem kell dolgozni nekik. Az ünnepnapon pedig fő szabály szerint az üzletek sem lehetnek nyitva – május 1-jén pénteken zárva lesznek a nagy boltláncok, és más üzletek is. Jellemzően zárva tartanak a plázák üzletei is, viszont egyes, a plázákban található, vagy máshol lévő szolgáltatók (például éttermek, kávézók, mozik, fitnesstermek) nyitva lehetnek, de nem feltétlenül a szokásos nyitvatartással – hogy hogyan, arról az üzletekben, az üzletektől érdemes érdeklődni. De általánossában is érvényes, hogy mielőtt elindulnánk valahova május elsején, kérdezzük meg, nézzük meg a neten, nyitva tart-e az adott hely a munka ünnepén.

Ha mégis el kell szaladni a boltba – mi lesz nyitva

Aki május elsején jön rá, hogy mégis vásárolnia kell valamit, annak is lesz azért erre (korlátozottan) lehetősége – nyitva lesznek például a benzinkutakon található shopok, illetve egyes éjjel-nappal nyitva tartó üzletek, vagy kisebb üzletek is, amelyek kinyithatnak, ha a tulajdonos áll be a pult mögé.

Farkas Norbert / 24.hu

Ezen kívül az ünnepnapon is nyitva lehetnek:

  • a benzinkutak,
  • az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak, melyekről tájékoztatás az OGYÉI honlapján található,
  • az önálló virágboltok,
  • az újságosok,
  • az édességboltok,
  • a vendéglátó- és szórakozóhelyek.

A szemetet a szokásos rend szerint szállítják el a május 1-jei ünnepnapon is.

  • Az ünnep előtt (április 30-án csütörtökön) és utána (május 2-án szombaton) nem változik a boltok nyitvatartása.

Budapesten május elsején idén kivételesen nem a Városligetben várják a szakszervezetek az ünneplőket (ennek okairól is írtunk), hanem a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) székháza előtt, a Városligeti fasorban. Ami még beszédes, hogy a MASZSZ már nem a „munka ünnepeként” hivatkozik május elsejére, hanem a „dolgozók ünnepének” tartja. Mint írták,

május 1. rólunk, dolgozókról szól, mert mi tartjuk mozgásban az országot – és ezt idén is együtt ünnepeljük.

A szakszervezetek mint máskor, most is színes programokkal készülnek – a budapesti Varosligeti fasorba meghirdetett ünnepi programról itt tájékozódhat. Hagyományosan az országban számos más helyén is lesznek május elsején különböző (szakszervezeti és más típusú) rendezvények, családi programok, majálisok – érdemes ezekről előre tájékozódni.

A háromnapos hosszú hétvégén nemcsak a munka ünnepe lesz (május elsején), hanem az édesanyákat is most ünnepeljük, mivelmost lesz május első vasárnapja (május 3.), anyák napja is.

Mohos Márton / 24.hu

Az anyák napja miatt esélyes, hogy a virágüzletek hosszabb nyitvatartással készülnek vasárnap, de az sem kizárt, hogy már az azt megelőző pénteken és szombaton is.

Hogy milyen idő várható a hosszú hévégén, arról is írtunk.

Kapcsolódó
Hosszú hétvége: komoly fordulat érkezik az időjárásban

Még egy hidegfront, hajnali fagyok, szombaton pedig másik évszak kezdődik.

The post Így lesznek nyitva a boltok a május 1-jei hosszú hétvégén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest