Magyar Péter megkapta Mészáros Lőrinc levelét, üzent is neki

Miután kiderült, hogy Mészáros Lőrinc cégcsoportja levelet írt Magyar Péternek, hogy tudassák vele, nem tervezik a TV2 eladását – ahogyan azt a leendő miniszterelnök állítja – a Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált a felcsúti milliárdos levelére.

A következő kormányfő azt írta:

Levelet kaptam Mészáros Lőrinctől. Vagyis Várkonyi Andreától. Vagyis inkább ügyvédektől. A levél egyszerre könyörgés és fenyegetőzés. Egyikre sincs szükség. Azt persze köszönöm, hogy végre beismeri, hogy ő áll a TV2 nevű göbbelsi stílusú propagandagyár mögött. Mivel azonban mindenki tudja, hogy a Mészáros-csoport vagyonának végső tulajdonosa nem Mészáros Lőrinc víz- és gázszerelő, ezért azon állításán csak mosolyogni tudok, hogy a TV2 nem árulják éppen áron alul. Árulják, csak legfeljebb neki elfelejtettek szólni.

Rogán Antalra utalva azt is kiemelte,

ugyanezt tudom elmondani Balásy Gyula és a Lounge Event Kft. nevű propagandagyár kapcsán is, amely kapcsán nem véletlenül Rogán Antal tárgyal az eladásról és nem a hivatalos tulajdonos…

Végül üzent is a milliárdosnak:

Mészáros Lőrincnek azt tudom továbbá üzenni, hogy a helyében nem leveleket íratnék ügyvédekkel, hanem felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra. Remélem, tudtam segíteni.

Kapcsolódó
Guardian: Magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Sietve menekíti a vagyont Orbán köre Amerikába és más országokba.

The post Magyar Péter megkapta Mészáros Lőrinc levelét, üzent is neki first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest