A sportállamtitkárság három nappal a választások előtt kötött egy szerződést 1,6 milliárdért

A tao-rendszer licencére vonatkozóan kötött hároméves szerződést a Honvédelmi Minisztérium Sportért felelős államtitkársága 1,692 milliárd forint összegben a Flexinform Integrált Rendszerfejlesztő és Sportinformatikai Korlátolt Felelősségű Társasággal, hívta fel rá a figyelmet állandó szerzőnk, Kele János a Facebook-oldalán.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben látható, hogy a szerződés kelte április 9., azaz három nappal a választások előtt kötötték meg.

Kele a posztjában emlékeztet arra is, hogy az ajánlattétel határideje március 19. volt, amikor már javában ment a sportpetíció, amely az harsogta, hogy kormányváltás esetén a Tisza megszünteti a taót – ezt a Tisza sportügyi felelőse, Kulcsár Krisztián a lapunknak adott interjújában cáfolta.



A közbeszerzésen egyedül a Flexinform indult, amely Kele posztja alapján monopol helyzetben van a piacon. „Ők fejlesztették a tao igényléséhez, a sportfejlesztési programok benyújtáshoz és az elszámoláshoz egyaránt szükséges informatikai rendszert, és nekik fizetnek a szövetségek is sok tíz-, akár százmilliókat is éves szinten a használatáért. 2024-ben a HM is szerződött velük, igaz, akkor nem licencre, hanem fejlesztésre és üzemeltetésre, 370 millió forint értékben” – írta.

A taót az Orbán-kormány vezette be, a lényege pedig az, hogy a vállalatok a társasági adójukat sportcélokra irányíthatják, nem pedig a költségvetésbe fizetik be.

Kapcsolódó
Kulcsár Krisztián: Azok féltik ilyen hangosan a magyar sportot, akik rátelepedtek a pénzcsapjaira

Barcelona és Athén olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívója, a Tisza szakpolitikai kabinetének tagja, a párt sportügyi szakértője nagyinterjúnkban arról beszélt kendőzetlenül, mire számíthat a magyar sport, ha az áprilisi országgyűlési választásokon Magyar Péter alakít kormányt.

The post A sportállamtitkárság három nappal a választások előtt kötött egy szerződést 1,6 milliárdért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest