A feljutás küszöbén botlott kiesőjelölt ellen a Honvéd

A kispestiek két kapufáig és nagy helyzetekig is eljutottak, de nem sikerült betalálniuk, pedig azzal már fél lábbal az élvonalba kerültek volna. Így azonban be kellett érniük az egy ponttal és még van rá matematikai esély, hogy a Kecskemét előzzön. A Honvéd előnye hét pont három fordulóval a szezon vége előtt.

A kispestiek legutóbbi két hazai mérkőzésüket elveszítették, február 22 óta most sikerült először otthon pontot szerezniük. A Soroksár két pont távolságra került a kiesőzónától, valamint három pontra a sereghajtó Szentlőrinctől, a kiesés elleni harc még nagyon szoros, ezért nagyon fontos bravúrpontot szerzett.

Eredmények – NB II, 27. forduló

Budapest Honvéd FC-Soroksár SC 0-0

vasárnap játszották:

Békéscsaba 1912 Előre-Karcagi SC 0-0

Szentlőrinc – BVSC-Zugló 2-0 (1-0)

gól: Mascoe (32.), Czérna (61.)

Videoton FC Fehérvár-Vasas FC 0-2 (0-0)

gól: Barkóczi (76.), Pethő (87.)

Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-0 (0-0)

gól: Jagodics (72.), Fekete (90.)

Mezőkövesd Zsóry FC-FC Ajka 1-1 (1-1)

gól: Vörös (7.), illetve Csóka (15.)

Aqvital FC Csákvár – HR-Rent Kozármisleny 0-2 (0-0)

gól: Kozics (80.), Csucsánszky (88.)

piros lap: Vajda R. (78., Kozármisleny)

Kecskeméti TE-Tiszakécskei LC 5-1 (3-1)

gól: Belényesi (5., 38.), Győrfi (26.), Beke (69.), Szabó B. (72.), illetve Gyenes (11.)

A tabella:

H Csapat M GY D V LG KG P

1. Vasas FC 27 18 4 5 53-20 58 – feljutott

2. Budapest Honvéd FC 27 17 4 6 45-21 55

————————————————————–

3. Kecskeméti TE 27 15 3 9 46-33 48

4. Mezőkövesd Zsóry FC 27 12 7 8 35-31 43

5. Aqvital FC Csákvár 27 10 10 7 41-36 40

6. Videoton FC Fehérvár 27 10 9 8 35-27 39

7. HR-Rent Kozármisleny 27 10 9 8 32-37 39

8. Karcagi SC 27 9 8 10 28-37 35

9. BVSC-Zugló 27 10 4 13 30-28 34

10. FC Ajka 27 10 3 14 21-32 33

11. Tiszakécskei LC 27 8 9 10 33-42 33

12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 27 8 8 11 26-33 32

13. Soroksár SC 27 6 9 12 35-43 27

14. Budafoki MTE 27 6 7 14 27-44 25

————————————————————–

15. Békéscsaba 1912 Előre 27 5 10 12 25-38 25

16. Szentlőrinc 27 4 12 11 30-40 24

The post A feljutás küszöbén botlott kiesőjelölt ellen a Honvéd first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest