Benito Mussolini olasz diktátor 81 évvel ezelőtt, 1945. április 28-án halt meg, két nappal Hitler előtt. Az egykor teljahatalmú vezetővel brutális módon végeztek saját népe gyermekei, akik még holtában is megalázát a „Ducét” – írja a Múlt-kor.
Mussolini az első világháború után, 1922-ben lett Olaszország vezetője, 1925-ben pedig feloszlatta a parlamentet, ezzel beköszöntött a diktatúra korszaka. Hatalomra jutását nem mindenki ünnepelte, sőt többen merénylet útján próbálták eltávolítani az ország éléről. A gyilkossági kísérletek azonban nem jártak sikerrel, így Mussolini Etiópia megtámadását követően, 1936-ban szövetségre léphetett Hitlerrel, megalkotva a Berlin–Róma tengelyt. A második világháború Olaszország számára 1940-ben vette kezdetét, amikor megtámadták az összeomlás szélén táncoló, már a németek által kivéreztetett Franciaországot, egy évvel korábban a hadsereg pedig Albániába is bevonult.
Az olasz haderő később aztán Afrikában és a Balkánon is kudarcot vallott, mindeközben pedig Szicíliában partra szálltak a szövetséges erők és a 150 ezer fős partizánsereg is egyre nagyobb fenyegetést jelentett. A szövetségesek és a partizánok katonai csapásai alatt végül összeomlott Mussolini fasiszta állama.
Mussolini szeretőjével, Clara Petaccivel együtt 1945. április végén a svájci határ felé vette az irányt, de nem tudtak elmenekülni: április 27-én a Comói-tó melletti Dongo nevű falu közelében partizánok tartóztatták fel őket, és másnap mindkettőjüket agyonlőtték.
A diktátor és kedvese holttestét kivégzésük után megcsonkították és meggyalázták, végül a milánói Loreto téren egy benzinkúton fellógatták a maradványaikat. A Duce teste egy jelöletlen sírba került, és csak tíz év után hantolhatták el szülőfalujában.
Lapunk korábban más diktátorok sorsáról is írt, ezek a cikkeink alább elérhetők:
- „Öljenek meg!” – ezek voltak Kádár János utolsó szavai
- Nyomorban halt meg az egykor teljhatalmú Rákosi Mátyás
- Napokig szenvedett a haldokló Sztálin
- Némán és lebénulva halt meg Lenin
- Máig kérdéseket vet fel Kun Béla halála
- Így halt meg Mao, a véreskezű diktátor
The post Benzinkútra lógatták fel Mussolini hulláját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





