Jimmy Kimmel leendő özvegyként emlegette Melania Trumpot, az elnök és felesége is a kirúgását követeli

Szombat este egy férfi fegyverekkel és késekkel felfegyverkezve rohant be a Fehér Házi Tudósítók Vacsorájára, miután gond nélkül átfutott a biztonsági ellenőrzőponton, illetve a fémdetektorokon – írtuk meg korábban.

A rövidesen megismételni kívánt eseményre Jimmy Kimmelt nem hívták meg, így a humorista saját, két nappal korábban vetített műsorában mondta el a tervezett beszédét, nyilvánvalóan mit sem tudva arról, hogy mi fog történni a helyszínen.

A monológban Kimmel Melania Trumpot leendő özvegyként említi, amire az elnök felhúzta a szemöldökét, és a humorista kirúgását követelte az ABC tévécsatornától. A kifogásolt mondat így hangzott:

És íme a First Ladynk, Melania. Nézzék csak, milyen gyönyörű! Trump asszonynak olyan ragyogó az arca, mint egy leendő özvegyé!

A helyzetre Melania Trump is reagált, aki gyűlöletkeltőnek és erőszakosnak nevezte a szkeccset, amely alapvetően csak arra akart rátapintani, hogy az elnök és felesége közt huszonhárom évnyi korkülönbség van.

Kimmel a botrány kirobbanása után elmondta: évek óta áll ki nyíltan a fegyveres erőszak ellen, abban pedig egyetért a First Ladyvel, hogy a gyűlöletkeltést és az erőszakot el kell utasítani. Épp ezért azt ajánlja, hogy beszélgessen erről a férjével.

The post Jimmy Kimmel leendő özvegyként emlegette Melania Trumpot, az elnök és felesége is a kirúgását követeli first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest