Halálos késelés lett anya és lánya szilveszteri sütemény sütéséből, súlyosításért fellebbeztek az asszony ügyében

A Fővárosi Főügyészség 2025 decemberében emelt vádat egy, az elkövetéskor 58 éves nyugdíjas budapesti nő ellen, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt – olvasható az ügyészség szerda reggel kiadott közleményében.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen, 2026. február 26. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki a vád tárgyává tett élet elleni bűncselekményben, amelyért őt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, egyben kizárta a feltételes szabadságra bocsátásból.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott egész életében szüleivel élt egy háztartásban. Mint írják, a nyugdíjazását követően az addig is diszharmonikus kapcsolata tovább romlott özvegy édesanyjával, aki őt állandó kritikával illette. 2024 szilveszter napján aztán sütemény készítés közben közös otthonukban a 80 éves sértett ismét összeveszett a lányával annak nyugdíja kapcsán. Az elfajuló vita közben a vádlott „a számonkérés okozta felindult lelki állapotban” a keze ügyében lévő sodrófával megütötte az édesanyját és amikor a sértett a földre hanyatlott, fojtogatni kezdte, majd egy késsel több alkalommal megszúrta, mely támadás következtében az édesanya életét vesztette.

Az elsőfokú ítéletet az elkövető és védője tudomásul vette, ellene az ügyész súlyosításért, a szabadságvesztési tartam felemelése érdekében fellebbezett, amelyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott másodfokú indítványával fenntartott.

A terhelt szabadlábon védekezve várja az ítélőtáblai eljárás befejezését.

The post Halálos késelés lett anya és lánya szilveszteri sütemény sütéséből, súlyosításért fellebbeztek az asszony ügyében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest