Weyer Balázs a fideszes hírességeknek kiszórt közpénzekről: Ez nem NKA-ügy, hanem Hankó-ügy

Akik kevésbé ismerik az NKA működését, azoknak talán nem egyértelmű, hogy mitől aljasabb ez még annál is, mint amilyennek látszik – írja Facebook-bejegyzésében Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke, muzikológus, zenei rendező, a Hangvető Kft. programigazgatója, a Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiumának tagja.

Weyer bejegyzésében arra reagált, hogy az elmúlt héten kiderült: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) a kampányidőszakban összesen 17 milliárd forintnyi kulturális támogatást osztott szét Fideszt támogató hírességek között. Kapott például pár millió forintot Tóth Gabi, Pataky Attila, Kis Grófo, Dopeman és Gáspár Győző is. Utóbbi kettő azóta meg is szólalt a támogatással kapcsolatban. A Független Előadó-művészeti Szövetség az ügyben hétfőn feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt.

Weyer leszögezte, hogy szakmai szervezeti kollégiumi delegáltnak lenni nem nyújt betekintést az adott kollégium ügyein túlra, de pár dologba azért belelátott.

Szerinte ez nem sima NKA-s pályáztatási módi, mert ilyen kollégium egészen az elmúlt napokig nem létezett nyilvánosan tudhatóan. Hiába állítja azt is búcsúzóul Hankó Balázs kulturális miniszter, hogy ugyanolyan nyilvános pályázatok voltak, mint bármely kollégiumban – a pályázati felhívásoknak van nyilvános archívuma és ott látszik, hogy nem volt ilyen nyilvános pályázati felhívás.

Ez a »kollégiumnak” csúfolt valami több pénzt osztott el, mint az NKA összes művészeti ágat és rendezvényt lefedő minden kollégiuma együtt. Egy rendes kollégiumnál sosem lehet ekkora összegeket kapni, egyszámjegyű milliókon, néha százezreken megy a harc. Ha ez a pénz, amiről senki sem tudott, is a rendes kollégiumi rendszeren belül lett volna kipályáztatva, abból csodákat lehetett volna tenni, a valóban támogatásra érdemes pályázók többsége megkaphatta volna, amit kért és megvalósíthatta volna amit akart

– írja.

Bejegyzésében úgy fogalmaz, ez nem az NKA céljaira dedikált pénz volt, csak formailag keresztülfolyatták az NKA-t kiszolgáló platformon, fügefalevélként, hogy úgy lehessen csinálni, mintha.

Az NKA pályázati rendszerét szerinte sok jogos kritika illeti és illetheti, sok mindent kellene megváltoztatni rajta, de szigorú és transzparens adminisztráció jellemzi.

Az alapján a kevés alapján, amit látok, ez nem NKA-ügy, hanem Hankó-ügy. Kár lenne az NKA-n leverni és legalább annyira kár lenne a miniszteren nem leverni

– írja.

Az ügy nyilvánosságra kerülése óta Bús Balázs lemondott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról, a pénzek kiosztásának módjáról, valamint a kedvezményezettekről viszont egyelőre nem nyilatkozott.

The post Weyer Balázs a fideszes hírességeknek kiszórt közpénzekről: Ez nem NKA-ügy, hanem Hankó-ügy first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest