A választások óta először szólalt meg Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, aki legutóbb április 9-én adott életjelet magáról.
Lánczi friss bejegyzésében a hivatala, illetve a hivatala küldetésének jövőjét latolgatta, tekintve, hogy az „újonnan felhatalmazást kapott politikai erő és annak miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy nem számol a Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével”.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható. De azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártunk, nem fognak eltűnni. A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad
– fogalmazott Lánczi, aki szerint ő és a munkatársai az elmúlt két évben azért dolgoztak, hogy bemutassák a demokratikus folyamatokba történő külföldi beavatkozás folyamatait, emi miatt „a Hivatal is a kezdetektől támadás alatt állt”.
„A Hivatal működése veszélyforrást jelentett mindazok számára, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik. A támadások ellenére szisztematikusan feltártuk a rendszerváltástól napjainkig tartó befolyásszerzés és nyomásgyakorlás hátterét, módszereit és intézményi logikáját” – sorolja saját érdemeiet Lánczi, akinek az a megélése, hogy ennek a fajta befolyásolásnak a tényét
április tizenkettedike után már azok közül is többen elismerték, akik korábban szándékosan tagadták vagy elhallgatták ezt.
Mindezt azzal támasztja alá, hogy a leköszönő kormánytól független sajtó is arról ír, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavroval folytatott telefonbeszélgetéseit titkosszolgálati eszközökkel hallgatta le valamelik külföldi állam.
„Ez nyílt beismerése annak, hogy külföldi érdekcsoportok tevőlegesen részt vettek a magyarországi kampányban. Le akarták törni a közép-európai nemzetek szuverenitásküzdelmét. Meg akarták mutatni, hogy aki ellenáll, azt politikai, média-, gazdasági és titkosszolgálati eszközökkel is nyomás alá lehet helyezni. Ettől a ponttól kezdve csak a magyarokon – rajtunk – múlik, hogy a sikerük átmeneti vagy végleges lesz” – írja a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, sorait azzal zárva:
A jövőben is minden magyar állampolgárnak, minden állami intézménynek és minden felelős politikai szereplőnek kötelessége marad Magyarország önrendelkezésének védelme.
The post Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





