Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e

A választás napja valószínűleg egész életemben az egyes számú FOMO-m lesz – fogalmazott a Carson Coma énekese, Fekete Giorgio a Telexnek adott videóinterjúban, miután ezt az időszakot külföldön töltötte (emiatt nem tudott részt venni a Rendszerbontó Nagykoncerten sem, ahol a Carson Coma két tagja lépett csak színpadra). Szürreális élmény volt másnap felkelni, mondja, még kellett pár nap, hogy biztosra vegye, hogy a kormánypárt is elfogadja az eredményt.

Valamekkora szerepe szerinte biztosan volt a zenészeknek és kifejezetten a Carson Comának a fiatalok közélettel való megismertetésében. Az együttes az elmúlt időszakban különösen aktív volt a közéleti hírekre való reagálásban: az énekes írt protestdalt a széthulló NER-ről és menekülő strómanokról, Szijjártó és Lavrov telefonbeszélgetéseiről és a gödi a Samsung-gyárról is.

A kormánykritikus dalok mellett fontosnak tartja az LMBTQ-kérdések tematizálását is. Az interjúban felelevenítette, hogy 2019-ben, amikor megjelent a Peti és én című számuk, az akkori kiadójuk és menedzsmentjük kérte, hogy változtassanak a szövegen, de ők kitartottak amellett.

A zenekarral sokat beszélgettek róla, mennyire akarnak továbbra is közéletileg aktívak maradni, úgy döntöttek, egy időre most hátrébb fognak lépni a közéleti témától, de előtte még kiadnak egy dalt az elmúlt 16 év összegzésével. „Aztán még meglátjuk, hozzá kell tenni, hogy a zenekar sohasem Fidesz-ellenes volt, hanem a közéletre figyelmes. Ha lesznek olyan értékek, amiket kevésbé látunk reprezentálva, azokért ugyanúgy küzdeni fogunk, csak ebből a közéleti aktivizmusból veszünk most vissza kicsit” – mondta.

Az első koncertlemondásuk 2023-ban volt, amikor Brüsszelben játszottak volna a Liszt Ferenc Intézetben. Azóta általános tapasztalatuk volt, hogy vidéki városok lemondták a koncertjeiket. Volt, hogy ezt azzal indokolták, hogy a polgármester máshogy döntött.

A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e

– mondta. Az Ivan and the Parazollal fordult elő, hogy egy városi koncerten arra értek vissza a backstage-be, hogy a hatóságok feltúrták azt a koncert alatt, idézi fel. A Carson Comával elmondása szerint nem fordult elő hasonló eset, vagy legalábbis nem tudnak róla.

Szóba került a Mészáros Lőrinchez szorosan kapcsolódó Vál-Völgyi Zsúr is, ahol sok vita után végül felléptek az együttessel.

Úgy mentünk oda, hogy ha bárki odajön hozzánk, hogy nem játszhatjuk le ezt vagy azt a számot, akkor csak felállunk és nem koncertezünk, és akkor balhé. Azt gondolom, hogy ez nehéz kérdés. Most nyilván nem Tóth Gabira gondolok, de nagyon sok előadó vagy például filmes van, akinek annyira leuralta a területét a NER, hogy tényleg csak az a kérdés, hogy egy lépésben vagy két lépésben jut el az általa generált bevétel a NER-hez.

Voltak azért olyan fellépések, amiket nem vállaltak, pártpolitikai rendezvényekre – a Tisza alakuló rendezvényeire is – mindig nemet mondtak, ahogyan az MCC Fesztiválra is. Az is vörös vonal volt, hogy ne tiltsák le konkrét dalaikat az adott rendezvényen. A legtöbb közéleti figyelmet a Feldobom a követ című daluk miatt kapták.

Szóba került a rádiók feketelistázása is, a Petőfi Rádióval kapcsolatban Fekete elmondta, hogy a kormányváltás óta ismét játsszák az újabb számaikat is. Előtte hónapokig egyáltalán nem játszották őket.

A Petőfi Rádió fénykorával és bukásával mi is foglalkoztunk: ebben a cikkükben vettük végig, hogyan szorultak ki a kormánykritikus előadók a zenei kínálatból.

Szóba kerültek a fideszes hírességeknek kiosztott NKA-támogatások is. Mint ismert, az NKA 17 milliárd forintnyi „kulturális támogatást” osztott ki a kampányidőszakban olyan előadók között, mint például Tóth Gabi, Pataky Attila, Dopeman és Kis Grófo. Utóbbi kettő meg is szólalt azóta a támogatással kapcsolatban, ahogy Deák Bill Gyula is, aki azt mondta, nem azért kapta a pénzt, mert fideszes. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Bús Balázs lemondott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról.

Azok, akik nevetve felvesznek százmillió forintokat egy választás előtt, most mit mondjak? Patkányok.

– fogalmazott az énekes, aki maga is Molnár Árontól értesült az NKA-pályázatáról, és nem ért egyet vele, hogy meghívásos alapon működjenek ilyen pályázatok. Ők összesen körülbelül 15 millió forintot kaptak az elmúlt években állami támogatásként, mondja.

Az interjúban aztán pár perccel később reflektál is erre a mondatra, elismeri, hogy a patkányozás talán sok, „talán nagyobb embernek kéne lenni. Néha azon kapom magam, hogy az elégtételt keresem azokért a hátrányokért, amik érték a zenekart, azokért a lelki traumákért, amik engem is értek. Nagyon durva, amikor az embert szardarabnak nevezik egy cikkben”.

A következő időszakban a saját egyéni fejlődésemben egy kitűzött cél, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy elégtételt kapjak, hogy ezt a bántást visszaadhassam, hanem hogy el tudjak kezdeni gyógyulni.

The post Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest