Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után

Hegyi Zsolt, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. vezérigazgatója április 10-én, az országgyűlési választás előtti utolsó munkanapon befolyásszerzést jelentett be a cégbíróságnak: az állami vasúttársaság lett az egyedüli tulajdonosa a Dunakeszi Vasútgépész International Kft.-nek.

Ez egy vadonatúj társaság, a cégiratok alapján március 19-én alapította a felszámolás alatt álló Ganz-MaVag International Kft. 10 ezer eurós törzstőkével. A cégbejegyzés körüli teendőket a kormányzati megrendelésekkel jól eleresztett Takács, Kiss és Társai Ügyvédi Iroda készítette, mely Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bátyjának, Nagy Szilárdnak a korábbi ügyvédi irodája.

A MÁV tehát egy három hete bejegyzett céget vett meg, melynek az anyavállalata felszámolás alatt áll.

A Ganz-MaVag International a Dunakeszi Járműjavító, illetve az 1 millió eurós, 1350 vasúti kocsi gyártására szóló egyiptomi gigaszerződés köré szőtt cégháló legnagyobb bevételeket elérő, egyúttal legtöbb osztalékot fialó tagja egy holdingcég, amelyhez az egyiptomi export tartozik. A csúcson, 2021-ben még 100 milliárd forint felett volt az árbevétele, és abban az évben 15 milliárd forintnál is több profitot termelt.

Akkor írtunk róla, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy baj van az egyiptomi szállítások teljesítésével, és a Magyar Vagon csoport megroppant. Tavaly ősszel levél ment a hitelezőknek, melyben a cégvezetés fizetés helyett türelmet kért, amíg reorganizálják a céget.

Lehoczky Péter / MTI Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója a gyulai vasútállomás felújításáról tartott sajtótájékoztatón 2026. március 5-én.

Addigra már veszteséghegyeket tolt maga előtt a Ganz-MaVag International: 2022 és 2024 között összesen több mint 28,5 milliárd mínuszt halmozott föl. Ez durva fordulat volt, hiszen nem sokkal korábban csak úgy ömlött a profit – összesen 10 milliárd forint osztalékot fizettek ki a NER-es tulajdonosoknak. Jellemző, hogy a Ganz-MaVag International Kft.-ből még a 15 milliárd forint rekordveszteséget hozó 2022-es év után is kifacsartak 2 milliárd forintot az eredménytartalékból.

Azt, hogy a nyereséget csapdázó Ganz-MaVag International Kft.-nél a magántőkealappal megbolondított tulajdonosi struktúra miként változott, és mikor került képbe Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, a miniszterelnök volt biztonságpolitikai főtanácsadója, a Mathias Corvinus Collegium alapítója, Tombor András, illetve a Mol-vezér Hernádi Zsolt, ebben a cikkben részleteztük.

8 milliárd forintba fájt az üzlet

Sem közleményből, sem a MÁV-vezér cégbírósági bejelentéséből nem derült ki, mennyi volt a háromhetes cég vételára, az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) viszont a Cégközlönyben nyilvánosságra hozta:

8,037 milliárd forintért adta el a Dunakeszi Vasútgépész International Kft. üzletrészeit. A csődtörvény előírása szerint ugyanis a felszámolónak a szerződés megkötését követő öt munkanapon belül közzé kell tennie a nem nyilvános értékesítés, vagyis pályázaton kívüli eladás eredményeként megkötött szerződésben foglalt

  • vételárat,
  • valamint az értékesített vagyonrész leírását.

A közleményből más részlet nem derül ki, a törvény mást nem ír elő, így a vevő nevének közlését sem. Akkor sem, ha a vevő állami cég, mint jelen esetben a MÁV.

Így mentik az egyiptomi bizniszt

A MÁV tavaly év végén már közel 20 milliárd forintot bedobott a dunakeszi vasúti kocsik, pontosabban az egyiptomi biznisz megmentésére, most pedig az állami mentőakciót további 8 milliárd forinttal toldották meg.

A gyártás fenntartását és a szerződés teljesítését a kormány külön határozatban rögzítette. Speciális eljárással a felszámolásba dőlt gyártócégből, a Dunakeszi Járműjavító Kft.-ből és az ugyancsak bedőlt, az üzemnek helyet adó ingatlant birtokló Ganz-MaVag Invest Zrt.-ből szétválással létrejött cégeket kimentette az állam. A bedőlt cégek eszközeivel megalakult két új társaságot a MÁV vásárolta meg. Szintén az állami felszámoló hivatalos közzétételéből tudjuk, hogy

  • a Dunakeszi Vasútgépész Járműjavító és Járműgyártó Kft. vételára 10,03 milliárd forint,
  • a Dunakeszi Vasútgépész Vagyonkezelő Kft.-é pedig 9,8 milliárd forint volt.

Mint korábban megírtuk, átvették a gyártóbázis dolgozóit, a terv pedig a gyártás folytatása, az egyiptomi megrendelés minden áron történő teljesítése.

A Dunakeszi Vasútgépész International Kft.-ről viszont ebben a képletben tavaly nem volt szó. Pedig – mint a cégiratokból látszik – éppen ugyanazt a technikát alkalmazták ebben az esetben is: a felszámolásba dőlt Ganz-MaVag International Kft. hozta létre speciális leválasztással jogutódként a Dunakeszi Vasútgépész International Kft.-t, és az adósságoktól megszabadított leányt ugyancsak a MÁV vásárolta meg.

Máthé Zoltán / MTI A háttérben a Dunakeszi Járműjavító bejárata 2024. augusztus 26-án.

Szerződéslista a hozomány

A vagyonleltár-tervezet alapján a Ganz-MaVag International Kft. idén február végén elég rosszul festett: 49,4 millió euró rövid lejáratú kötelezettséget tüntettek fel, amiből 22 millió az MBH bankhitele, és ennél is több a szállítói követelés, hiszen 24 millió euró a Global Transport Solution Llc által bejelentett hitelezői igény.

A cégbíróságra leadott dokumentumokból az derül ki, hogy a Ganz-MaVag International Kft. saját tőkéje 2,891 millió euró volt a szétválás előtt, azt követően pedig mínusz 33,3 millió euró lett. Az új cég, a Dunakeszi Vasútgépész International Kft. pedig 36,198 millió euró saját tőkével jött létre. Utóbbit, mint korábban említettük, 10 ezer euró jegyzett tőkével alapították, ami azonban nem készpénz, hanem úgynevezett nem vagyoni hozzájárulás, amit az egyik felszámolói határozat szerint a Ganz-MaVag International Kft. bocsátott rendelkezésre.

Az állami felszámoló március 19-ei dátummal igazolást is csatolt az apportról, arról hogy a Ganz-MaVag International Kft. rendelkezésre bocsátotta a 37 millió euró nem vagyoni hozzájárulást – azzal a megjegyzéssel, hogy a rendelkezésre bocsátott valamennyi vagyontárgy jelzáloggal terhelt.

A könyvvizsgáló jelentésében, a vagyonleltárban és a felszámoló határozataiból sem sikerült kihámozni, milyen vagyont áraztak be 8 milliárd forintra, a dokumentumok között mindazonáltal van egy lista különféle szerződésekről, amelyek zöme az egyiptomi vasúttal kötött kontraktushoz kapcsolódik.

Dunakeszin a helyzet változatlan

A lapunk által megkérdezett beszállítók, hitelezők arról számoltak be, hogy a dunakeszi bázison a gyártás-javítás „folydogál”, a megrendelések alapján abban biztosak, hogy a MÁV-os fővizsga megy. Ami a hitelezőket illeti, a kisvállalkozások közül, amelyik kérte, az állam által ígért kártalanítást megkapta, informátorunk úgy tudta, 93–94 százalék erejéig kifizették őket. A nagyobb hitelezők esetében nem történt elmozdulás, a tartozások kifizetéséről nincs hír, aki továbbra is szállít a járműgyártónak, az előre fizetést kér.

Rendezendő adósság bőven akad, a hitelezőket december elején arról tájékoztatták, hogy mintegy 50 milliárd forint az összes hitelezői követelés. Ők akkor úgy foglalták össze a helyzetet, hogy a Magyar Vagon a NER magánbefektetőinek hozott 10 milliárd forintot, a beszállítóknak pedig mintegy 40 milliárdja ég benn. Az állami mentőövet, a MÁV három, fent részletezett cégfelvásárlását is kalkulálva 28 milliárd forint adófizetői pénzt is bevetettek.

Máthé Zoltán / MTI Az egyiptomi nemzeti vasúttársaság logója egy készülő vasúti személykocsi oldalán a Dunakeszi Járműjavítóban 2021. május 3-án.

Dunakeszi Járműjavító: MÁV-tól MÁV-ig

Alapítása óta hétszer váltott nevet a vasúti kocsikat gyártó és javító dunakeszi cég, de a nemrég speciális leválasztással kreált jogutódját is átkeresztelték már egyszer. 34 éve MÁV Dunakeszi Vagongyártó és Javító Kft.-ként alapították, azóta egymást váltották a tulajdonosok, majd tavaly jött a fizetésképtelenség, végül a landolás az állami lélegeztetőgépen. Közben a tevékenység lényege, a MÁV kiszolgálása évtizedek alatt nem változott, a nagy kiugrás az oroszokkal közös üzlet, az egyiptomi állami vasúttal kötött 1 millió eurós szerződés volt. A dunakeszi kft. azonban nem jött jól ki az üzletből, 2025 októberében fizetésképtelenné vált, és jelenleg is folyik a felszámolási eljárás. Speciális eljárással leválasztották közben a cég vagongyártáshoz és -javításhoz szükséges részeit, tavaly év végén létrehozták a Dunakeszi Vasútgépész Járműjavító és Járműgyártó Kft.-t, amelyet állam lélegeztetőgépen tartanak életben, most már Dunakeszi Járműjavító Kft. néven.

1992 óta így változott a járműjavító cég neve:

  • 1992. december 30.: MÁV Dunakeszi Vagongyártó és Javító Kft.
  • 1997. január 9.: MÁV Adtranz Dunakeszi Vagongyártó és Javító Kft.
  • 1998. április 6.: Adtranz MÁV Dunakeszi Vagongyártó és Javító Kft.
  • 1999. október 12.: DaimlerChrysler Rail Systems MÁV (Hungary) Kft.
  • 2002. február 7.: Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft.
  • 2014. november 16.: Dunakeszi Járműjavító Kft.
  • 2024. október 1.: Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Kft.
  • 2025. október 15.: Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Kft. fa
  • 2025. december 24.: Dunakeszi Vasútgépész Járműjavító és Járműgyártó Kft.
  • 2026. február 6.: Dunakeszi Járműjavító Kft.

The post Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest