Hann Endre: Orbán Viktor a korrupció miatt bukott meg

A Medián ügyvezetője legfrissebb kutatásukból a Klubrádióban azt emelte ki, hogy alapvető változás történt a korrupció megítélésében. Az korábban nem volt központi téma a választók szemében, most azonban nagyon fontos elvárás lett a választók részéről az elszámoltatás.

Hann Endre úgy fogalmazott: a korrupció alapvető volt a választási döntésben is. A bűnösök megbüntetése is egyértelmű elvárás lett, ugyanakkor – az előző ciklusok tapasztalatai alapján – az emberek abban már kicsit szkeptikusabbak, hogy valóban lesz-e. A választás óta sokféle politikusi, elemzői magyarázat született arra, miért bukott meg április 12-én az Orbán-kormány. A Medián ezt nyitott kérdésben vizsgálta.

A válaszok alapján toronymagasan a korrupció (49%) került az első helyre, megelőzve a megélhetési gondokat (19%), a hazugságokat (15%). Hann Endre szerint a kutatásból kiderült, hogy a választók megelégelték, ami az utóbbi években történt, emlékeztek a választási osztogatás következményeire, illetve a képmutatást, a dölyfös stílust, a hatalmi arroganciát sem díjazták. A fiatalokat Magyar Péter győzte meg, miközben Orbán Viktor rendszeréből minden tizedik válaszadónak egyszerűen elege lett 16 éve után.

Orbán Viktor pontosan tudta, mit tesz

Új időszak kezdődik.

Ezt írta most Orbán Viktor a Fidesz tagjainak. A pártelnök kitart mellette, hogy az övé nemzeti kormányzás volt, míg Magyar Péteré liberális lesz.

Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék. Ez az új felállás.

A Medián-kutatás kapcsán érdemes ugyanakor felidézni, hogy húsz éve ilyenkor, szintén ellenzékben, Orbán Viktor azzal kampányolt, hogy 2006

hősei nem a munkájukat becsülettel végző emberek, hanem a gyorsan meggazdagodó spekulánsok, akik jókor voltak, jó helyen.

Orbán Viktor 2006-ban Gyurcsány Ferencnek – már jóval az őszödi beszéd kiszivárgása előtt – elmondta az Országgyűlés plenáris ülésén, hogy miért veszélyes a szavazók átverése, a választások előtti osztogatás, a hintapolitika, amelynek

„lényege az, hogy amikor előreleng, akkor mindenkit meg kell győzni arról, hogy nagy a jólét. Nagy a jólét, nem jöhetnek vissza a megszorítások; nem jöhetnek vissza a régi nehézségek. Nem jöhet vissza a régi, rossz világ, ilyenkor aztán dübörög a gazdaság. (…) Amikor pedig hátraleng a hinta, akkor arról kell mindenkit meggyőzni, hogy a reform kell; nagy bajt okozott a világgazdaság, az ellenzék vagy éppen a krampusz”.

Pontosan tudta azt is, hogy mindig eljön az igazság pillanata.

Kapcsolódó
„Új időszak kezdődik” – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak

Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék jön a leköszönő miniszterelnök szerint.

The post Hann Endre: Orbán Viktor a korrupció miatt bukott meg first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest